2013. június 13., csütörtök

Sleek i-Candy – képek, színminták és első benyomás

Már amikor megláttam, tudtam, hogy kelleni fog. Bár a MakeupPlaza oldalán csak június közepétől lesz kapható, a Sleektől korábban meg lehetett már rendelni, és már meg is érkezett hozzám. Az első benyomás egy szóval: imádom!

Na de lássuk a medvét lényeget:

A csomagolás nagyon cuki, látszik rajta az édesség téma. A kiadás neve egyébként jó kis szójáték, az eyecandy van megvariálva, az i-Divine termékcsaládhoz méltó módon. A másik Pout Paint csak referenciának szerepel, hogy lássátok, most még a szájra való termék is külön kis dobozkát kapott.

Természetes fény

Vaku

Kicsomagolva a szokásos Sleek-stílus látható:

Természetes fény

Vaku

Bent pedig a gyönyörű színek, amelyek a Lagoon-palettától eltérően szerencsére nagyon életet sugárzóak.

Természetes fény

Vaku

A színek neve mind-mind valamilyen édességre vagy édes italra utal:

Természetes fény

Vaku

És a színek szerencsére mattól a szaténon át egészen az erősebb gyöngyház-metálig mindenfélék.

Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Vaku

Egyébként a három, elsőre hasonlónak tűnő kékes-zöldes szín sem ugyanolyan, mert a legkékebb matt, a mellette lévő szatén, a fenti pedig telis-tele van mikrocsillámokkal.

A pirosítók közül már most a krémes a kedvencem, életem első krémpirosítója egyébként. A nevük Candy Floss, Dolly Mix és Cupcake.

Természetes fény

Vaku

A színminták alapozóra készültek, ecsettel. A matt színek kicsit porolnak, mint mindig, de az ecset leütögetésével lejön a felesleg, és nincs gond a felvitellel.

Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Vaku

A szájfény nem fény, hanem matt lesz az ajkakon, és ragaszkodik hozzájuk, mert némi színanyag be is szívódik a bőrbe. A karomról is alig tudtam leszedni... 

Természetes fény

Vaku

A pirosítókból is alapozóra vittem fel, ecsetre, bal oldalon mindig a koncentrált szín, jobb oldalán pedig az eldolgozott szerepel.

Candy Floss:

Természetes fény

Vaku

Dolly Mix:

Természetes fény

Vaku

Cupcake:

Természetes fény

Vaku


A pirosítókat egyébként szeretném összevetni már meglévő Sleek pirosítóimmal, úgyhogy rátok vár a döntés: a pirosító-összehasonlítás legyen előbb, vagy smink a palettával?

Hogy tetszik nektek ez a limitált kiadás?

50 megjegyzés:

  1. Ó, a paletta kell nekem is*.* Szívesen megnéznék egy-két sminket vele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen jövök majd sminkekkel, szerintem egy jó darabig kedvenc lesz ez a paletta. :-)

      Törlés
  2. Itt sikítozom!!!!!!!!!! Minden nap megnézem a MUP oldalát esküszöm.. annyira várom mint a karácsonyt, illetve remélem lesz raktáron a Showstoppers is!
    Én a pirosító tesztre adnám a voksom, mivel még nincs rózsaszín pirosítóm-ezért ha meggyőző a drágaság akkor megveszem. :D
    Talán ez a szájkencefice ami nem jön be, annyira tempera érzésem van tőle.. szóval rá még nem vágyik a szívem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, majd a szájbizgentyűt is megnézzük szájon is, egyelőre annyit tudok, hogy NAGYON erőteljes színe van :-)

      Törlés
  3. Gyönyörűek a színek!! Az a paletta.*.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, hosszú idő óta ez egy tökéletes kis paletta :-)

      Törlés
  4. Ajjj micsoda szépségek, bár ez a Sleektől talán nem meglepő, imádom ezt a márkát :)!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagy Sleek-rajongó vagyok, egy drogériás négyes szemfesték árából 12 színt kapunk, és még a minősége is jó. Ja, és a pirosítók... Imádom őket :-)

      Törlés
  5. Hűű, brutálisan szép ez a kollekció :)
    A pirosító összehasonlítást szeretném előbb látni, bár a paletta is gyönyörű. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látom, vegyes, hogy ki mit szeretne, igyekszem mindkét kérésnek eleget tenni a hétvégén. :-)

      Törlés
  6. Oh O.O szóhoz se jutok...o.o gyönyörű...azt hiszem ideje egy Sleek palettát beszereznem. A doboz nagyon tetszik, ötletes. :) smink is lesz velük poszt formájában ugye ?:)

    VálaszTörlés
  7. Valaki mosson fel!!! :O Nagyon jó a paletta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, van mit nézegetni, szegény Lagoon a háttérbe is szorult...

      Törlés
  8. Jajj de szépek, mind kell! :))) Pirosító-összehasonlításra szavazok.
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  9. Pont tegnap szemeztem a palettaval. Engem is a pirosito érdekelne .:-D
    Ez a candy stilus nálam nagyon bejövős a szinek is ugy cakkpakk minden.
    A krémes pirositokat en nem tudom használni miveo zsiros bőrre nem az igaziak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a porpirosítók akkor előnyösebbek Neked. Kár, mert ez egy nagyon szép árnyalat, de esetleg tudnád használni úgy, hogy utána hasonló színű porállagúval fixálod?

      Törlés
  10. én sminket szeretnék előbb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, két bejegyzés lesz ebből szinte egy időben :-)

      Törlés
  11. Kész, kész, nem bírom, akarom, ide, most.. :D
    Sminket vele, de gyorsan! :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom, népszerűbb, mind a Lagoon. Azt hiszem, meg kell látnom a kombinálásukban rejlő lehetőségeket, hogy ne szomorkodjon az Aqua palettám :-D

      Törlés
  12. úristen micsoda szépségek^^ én is annyira áhítozom utánuk..smink remélem lesz belőle:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naná, szerintem most következik a színekben való tobzódás :-)

      Törlés
  13. A szájfény vajon jó lenne olyan használatra aminél a cél a "csókálloság"?: o vagy hiába szívódik be egy kis szín, a többi az nyomot hagy ugye?:o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kérdés, mindenképpen tesztelni fogom ezt is :-)

      Törlés
  14. Áááááá ez meseszép! Na most már tutira kell! :D

    Készítsd vele sok szép sminket nekünk! ;)

    VálaszTörlés
  15. Válaszok
    1. Már csak a tökéletes szemhéjalapozóra van szükség, hogy a helyükön is maradjanak...

      Törlés
  16. Nagyon jól néznek ki! A sleek egyszer csődbe fog vinni:)
    Én a smink a palettával opcióra szavazok.

    VálaszTörlés
  17. Jajj de szépek és a csomagolás is nagyon cuki! Sminket szeretnék előbb látni :) A Bon bon és Apple Sour nagyon cuki lenne együtt szerintem, olyan valódi cukorka smink :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a színtippet, és örülök neki, mert egy másik palettám két hasonló színét amúgy is sokat használom együtt egy ideje :-)

      Törlés
  18. Én nem vagyok oda a Sleek termékekért, nekem valahogy nem jött be, de az a paletta nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, örülök, hogy még Téged is meggyőzött :-)

      Törlés
  19. ÁÁÁ meseszép ez a Sleek paletta, mostmár eldöntöttem nekem is kell!!!!:)

    VálaszTörlés
  20. A palettát már kiszemeltem, de a többin még gondolkodom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végül is a palettán belül is van pirosítónak használható szín is, az ajakszínező pedig nem létfontosságú. :-)

      Törlés
  21. Nagyon szuper ez a termékcsalád, használd egészséggel!! Én is szemeztem vele, nagyon jó áron volt amikor kitették, de mire lett pénz a kártyámon, már megdrágult :-0(( Na sebaj, majd lecsapok rá a MUP-nál.
    Engem mindegyik termék érdekel, főleg smink formájában. A pout paint mennyire "agresszív" rózsaszín, vagy a viselhető kategóriába tartozik? (őt még nem tudom megrendelem-e, de a paletta és a pirosító már biztos).

    Ami még érdekelne, hogy a paletta színei mennyire köszönnek vissza az Aqua és a Monaco paletták színeivel? Esetleg nincs kedved egy összehasonlító posztot készíteni velük? Üdv. Nóra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az összehasonlítás jó ötlet, és a hétvégén jövök sminkkel, pirosító-összehasonlítással, és a paletta-összehasonlítást is igyekszem megcsinálni, hogy még a MUP-ba érkezésük előtt láthassátok.

      Egyébként én is csodálkoztam, hogy miért voltak olyan jó áron, akár a szokásosnál 3-4 dollárral olcsóbbak a termékek, de most már értem. Szerencsém volt, hogy le tudtam rá csapni :-)

      Törlés
  22. A pirosítók legyenek előbb! :)
    Már nagyon várom a bejegyzéseket róla/róluk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fentiek alapján jön minden, amint lehet, hogy segítsek a döntésben Nektek :-)

      Törlés
  23. Válaszok
    1. Ma jönnek az összehasonlítós színminták :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.