2013. december 14., szombat

Arany-korall lakkozás – Moyra 851 és OPI

Nos, azok tippeltek jól, akik a rózsaszín Moyra tesztjét várták először. Illik ugyanis az aranylázba a csillogása, és így a kedvenc aranyszínű kiegészítőimmel viselhettem. Társául az OPI két színe, az OY-Another Polish Joke! és a Suzi's Hungary AGAIN! szegült.

Természetes fény

Vaku

Sajnos az OPI-okból az ecset minisége miatt három réteg kellett, és csak erős küzdelmek árán nem lettek csíkosak. Azért az enyhén szólva is kiborító, hogy míg a China Glaze „mini” lakkjai 9,2 ml-t rejtenek, addig az OPI csak 3,75 ml-t ad, és nem is olcsón: négy kis lakk ugyanis szettben 3995 Ft. Kész rablás. A China Glaze is ugyanennyiért ad négy minit, de majdnem két és félszer ugyanannyi lakkot kapunk úgy. Szerintem gáz. (15 ml vs. 36,8 ml. Khm.)

A Moyra viszont jól viselkedett és két réteg is elég volt belőle. Fura viszont, hogy sokkal smirglisebb, mint eddig bármelyik sand lakkom, és bizony azzal is számolni kell, hogy jelentősen megvastagítja a körmöket, így inkább csak hosszú vagy legalábbis hosszúkás körmökre ajánlanám.

Természetes fény

Vaku

Napfény

Az összhatás viszont nagyon bejött, és sokkal több elismerő szót kaptam ezt viselve, mint eddig bármikor. Biztosan fogok még hasonló kombót alkalmazni, mert remekül kijött a homokhatású lakk, a krémszínű finish és a mattra száradó mikrocsillámos egymással.

Természetes fény

Vaku

Kis makrógyönyör a Moyráról:

Napfény

Vaku

És a ráadás kép Maszattal és Muffinnal a háttérben:


Ti hogy álltok a különböző hatású lakkok párosításával? Na és viseltek korallt télen is?

44 megjegyzés:

  1. Állatkák *-* Nagyon szép a Moyra sand :) Mostanában akarom felavatni én is az OPI arany lakkomat, igaz azóta lett még kettő mellé :D bőség zavara :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ööö, engem a China Glaze szettben lévő nagyon érdekelne... :-D

      Törlés
  2. Jaj, egek, ez a Moyra valami álomszép! KELL :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy érzem, a körömlakkmánia első jelei mutatkoznak Nálad is. Üdv a klubban, majd anonim körömlakkrajongók klubját alapítunk :-D

      Törlés
  3. az első képen nem is látszik a kutyus.olyan mint egy párna :D
    amúgy a moyra nagyon szép ez nekem is megvan.viszont ez a fránya arany lakk jaj de nem tetszik nekem. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az az arany lakk olyan nagyon-nagyon sárga és fura. Néztem viszont most képeket a neten, amiken egy rétegben használták más lakk fülé. Úgy érzem, nekem is tesztelnem kell úgy is :-)

      Törlés
  4. óóó nagyon nagyon nagyon nagyon *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök! A kolléganőknek is bejött, pedig eleinte féltem a reakcióktól :-)

      Törlés
  5. Számomra kicsit szokatlan párosítás, nem szoktam az aranyat rózsaszínnel, korallal párosítani, pedig nagyon jól néznek ki együtt :-)
    Hű Maszat milyen nagy! Nehéz most még elképzelni, hogy Brandy is megnő ekkorára :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nekem is szokatlan volt, de abszolút szerettem viselni az extrémsége ellenére is :-) Bizony, Brandy is lesz még nagylány, kíváncsi vagyok, ő milyen testméretet örökölt a ki tudja, milyen felmenőktől. Ismerek olyan cicát, aki csak másfél kilós maradt felnőtt korában is, de hát sok minden múlik a felmenőkön :-)

      Törlés
  6. Nekem a Doktor Szöszi című film ugrott be erről a maniról. :) Nagyon cuki. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor már csak a csivava hiányzik a szatyromból :-D

      Törlés
  7. Egyre jobban bejön ez a moyra is... :S :D

    VálaszTörlés
  8. Mostanában túl sok helyen látom a homok hatású körömlakkokat és rosszul érzem magam, hogy nekem még nincs. :D De lehet, hogy egy Moyra sand lakkot beszerzek most már. Szép lett az összhatás. És a kutyus annnyira husi. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Moyrát csak ajánlani tudom, mert tényleg jó áron juthatsz hozzá szuper színekhez. A homoklakkok is meggondolandók, mert tényleg a legolcsóbb megoldást nyújtják arra is :-)

      Törlés
  9. szuper manikűr :) Nagyon szép a Moyra sand lakk, lehet beruházok majd egyre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár, hogy nincs belőle bordós, mert Hozzád azt tudnám elképzelni a legjobban. Melyiket nézted ki magadnak? :-)

      Törlés
  10. Nagyon szép! :) Az OPI lakkokra mindig úgy fáj a szívem, de nagyon drágállom őket, főleg azt tekintve, hogy nem olvastam még róla annyira kiemelkedően jó véleményt. Nagyon szép színek vannak náluk, de én jelenleg nem tudok és nem is akarok 3000Ft-ot kiadni egy lakkért. Az oké, hogy a nagy kiszerelés sokáig elég, de az meg szerintem rám is romlana :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, szerintem is problémás, hogy vagy egy túl nagy lakkra tehetsz szert, vagy egy ini-minire, és egyik sem éri meg. Adnák inkább a nagy kiszerelés felét 1500 Ft-ért, és akkor szerintem többen is megengednék maguknak. Nekem mondjuk sok jó tapasztalatom van a lakkjaikkal, legalábbis az új ecsetesekkel, de azért ennyit tényleg nem érnek meg. Persze azért azt tudni kell, hogy az Államokban sokkal olcsóbban kaphatók, meg mindenféle kedvezményre lehet szert tenni, csak hát pont nálunk ennyire drága, az alacsony fizetések mellett. Pedig az alapító tudtommal magyar származású...

      Törlés
    2. Ja, és ezek miatt a China Glaze ezerszer szimpatikusabb már, és úgy érzem, az lesz az én nyerő körömlakkmárkám :-)

      Törlés
  11. Nagyon jó párosítás lett! És ez a moyra lakk valami fantasztikus!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Neked is tetszik! A Moyra tényleg csodaszép, odahívták egymást a kolléganők, hogy ezt meg kell nézni :-D

      Törlés
  12. Nagyon jó párosítás. Érdekes, mert ünnepi, de mégis üdébb, mint a szokásos ünnepi manik :)) Muffin cuki, ahogy próbál beolvadni a környezetbe, de én már az első képen kiszúrtam :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is abszolút karácsonykompatibilis, úgyhogy lehet, hogy valami hasonló lesz akkor is a körmöm, mert a fa is várhatóan rózsaszín-arany lesz ismét a szüleimnél :-) Hát igen, Muffin jó kis rejtőszínnel rendelkezik, de azért kiszúrható :-D

      Törlés
  13. Nagyon jó párosítás. Ünnepi, de üdébb, mint a megszokott ünnepi manik :)) Muffin cuki, ahogy próbál beolvadni a környezetbe, de én már az első képen kiszúrtam :DD

    VálaszTörlés
  14. Válaszok
    1. Akkor tessék beszerezni, mert szerintem remek áron kapható :-)

      Törlés
  15. Nagyon szép a moyra :) Sajnos az opi minilakkok tényleg enyhén túlárazottak, ha a mennyiséget nézzük..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És nem csak a mennyiség a dühítő, hanem a miniatűr ecset, ami legalább két-három merítést igényel egy-egy köröm esetében a megfelelő mennyiséghez :-(

      Törlés
  16. Válaszok
    1. Igen, jó összerakták, bár bevallom, kicsit apróbb csillámokkal jobban tetszene :-)

      Törlés
  17. Nagyon tetszik ez a párosítás!
    Jól illenek egymáshoz a színek,nekem nagyon bejön!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Azt hiszem, mostantól még bátrabb leszek a mindenféle textúrák meg színek kombinálásában :-)

      Törlés
  18. Én minden évszakban mindenfélét hordok. Szívbaj nélkül. És másoknak is ezt javaslom :DDD
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól teszed, engem is tök fel tud dobni télen valami vidám szín. De most az éjkék matt lakkomba vagyok szerelmes... :-)

      Törlés
  19. bocsi, de a manikűr nem is fogott meg, egyszerűen nem tudtam rá koncentrálni olyan cukik az állatok *-* :D

    VálaszTörlés
  20. Szuper az összhatás, a korall színű lakk észbontó. Én is pont ma kísérleteztem rózsaszínes és arany szín házasításával, azt hiszem ezzel újabb lendületet kapott az arannyal való bizalmas viszonyom... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát az a manikűr is nagyon tetszik nekem, pedig a rózsaszín arannyal alapvetően furán hangzik :-)

      Törlés
  21. Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.