2014. január 23., csütörtök

Gyertyateszt – Yankee Candle Pink Sands Tart®

Sok-sok gyertya és Tart® fényképe várja már a bemutatást, ám előrehozom ezt a púderrózsaszín csodát, mivel ebben a hónapban sok Pink Sands termék 25% engedménnyel kapható egyik kedvenc pénzköltő helyemen, a Yankee Candle magyar oldalán.


Lámpafény
(mivel a színe cuki babarózsaszín, gondoltam, több fényviszonyban is bemutatom)

Vaku

Nos, aki még nem használt Tart®-ot, annak azt tudom elmondani, hogy sima párologtatóban is égethető, illetve a magyar weboldalon külön Tart®-melegítők is beszerezhetők. Párologtató esetében csak arra kell figyelni, hogy ne legyen sérült a kerámia, és hogy ha kicsi a melegíthető rész, előfordulhat, hogy nem fér bele az egész Tart®, ezért darabolásra lehet szükség.

A kibontáskor ügyelni kell, mert eléggé morzsolódós a viasz, így érdemes egyből az adott kerámia felett bontogatni a zsugorfóliából.


Lámpafény

Vaku

Ahogy melegedik a viasz, nyilván megolvad, és ekkor ontani kezdi magából a csodás illatanyagokat. A tapasztalataim szerint átlagosan 3-4 este során árasztanak megfelelő intenzitású illatot, illetve a karácsonyi, fűszeres illatok esetében ez több is lehet. (Esténként egy teamécsesnyi időről van szó, tehát kb. 4 óráról.) Egyébként tudom, hogy mindenki ismeri az olvadó viasz tulajdonságait, de enyhe piromániám miatt nagyon élvezem a folyamatot, így fázisfotókat is mutatok.


Lámpafény

Vaku

Most pedig essen néhány szó az illatról is, hiszen mindegyik YC illat egy kis csoda a maga nemében. A webhelyen az alábbi leírás olvasható:

Az élénk citrusok, édes virágok és a fűszeres vanília mesés keveréke egy egzotikus sziget atmoszféráját hozza el otthonába.

Nos, nekem nem egzotikus sziget ugrik be róla, de kétségkívül csodás illata van. Kicsit babapúderes-virágos-vaníliás illat, méghozzá az a fajta, amelyből testvajat is kérnék legyártani, ha lenne olyan hely, ahol én kérhetem az adott kozmetikumok illatát... Rendkívül kellemes, otthonos illat, valahol a nyári friss illatok és a karácsonyi édes illatok mezsgyéjén, így akinek már sok volt a karácsonyi felhajtásból, és már a jövő, azon belül is a tavasz felé tekint, annak tökéletes választás lehet.

Égetés után úgy szoktam eltávolítani a melegítőből, hogy egy üres konzervdobozba öntöm, amikor olvadt, mert az biztos nem gyullad fel, aztán a maradékot még úgy melegében papírtörlővel kitörlöm a tartóból, így teljesen tiszta tartót kaphatunk, és nem kell egyéb módszerekkel macerázni.

A Pink Sands egy másik illattal, a Pink Dragonfruit nevűvel együtt a hónap végéig akciós, és 15 000 Ft felett ingyenes kiszállításra van lehetőség, így érdemes lehet összeállni egy rendelés erejéig néhány másik illatgyertya-mániással. A Tart® ráadásul akciósan csak 270 Ft, bár a többi illat is elég jó vételnek számít, hiszen 360 Ft-ért négy estén át tartó illatvarázst biztosítanak.

Ti ismeritek ezt az illatot? Van kedvenc YC-illatotok?

32 megjegyzés:

  1. Nekem először külföldről volt ilyesmim. Nagyon jó illatú volt.
    Ez nekem olyan ennivalónak néz ki :D :D
    Nekem is kellene már beszereznem mert karácsonykor nem sikerült. :( :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy újabb bejegyzés megírása nyomán láttam meg, hogy nem is válaszoltam a megjegyzésekre... Na sebaj, jobb későn, mint soha :-)

      Azóta sikerült kipróbálnod néhány illatot a márkától? :-)

      Törlés
  2. Már nagyon régen szeretnék beszerezni egy Yankee Candle gyertyát, vagy tartot. Azt hiszem a szülinapomra ideje lesz elcsábulnom, és lecsapnom egyre...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sikerült lecsapnod valamire azóta? Ha igen, Neked is kedvenceddé vált a márka?

      Törlés
  3. Nekem is megvan, bár még nem égettem el, csak szagolgatom egyenlőre. :P Annyira fincsi illata van. :D Az új tavaszi kollekció is nagyon ígéretes. :) Az abszolút kedvenc illataim a Lake sunset, A Salted Caramel és a Vanilla Cupcake. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Vanilla Cupcake-et ezerrel szagolgatom ám, de meggyújtani még nem volt szívem... Amíg ráveszem magam, addig az idei szezonális viaszokkal töltöm el az időt :-)

      Törlés
  4. Évek óta nagy Yankees vagyok :) Jöhet minden, mert ebben a márkában még nem csalódtam. ... Anya nemrégen meglepett pár darab ilyen kis viasszal, és annyira beváltak, (mert valóban nagyon tartós és finom intenzív illatuk van, ami percek alatt kellemesen betölti a szobát) hogy mikor elfogytak, szépen feltankoltam illatokból ismét. Eddig gyertyákat vásároltam főként, de most rászoktam ezekre :)
    Alig tudtam választani, mert minden illat finom valamiért :) na, de majd szép sorban kipróbálgatom őket...
    Kevergetni is szeretem az illatokat.
    Nekem a kedvenc illataim : Soft Blanket, Garden Sweet Pea, Lake Sunset, Black Coconut, Sandalwood Vanilla, Baby Powder.

    Most a Midnight Oasist szeretném majd megszerezni az új tavaszi illatok közül :) viszont Kati nagyon meghoztad a kedvem ehhez a Pink Sandhez is :) eddig ezt még nem próbáltam, úgyhogy megpróbálok megkaparintani magamnak egyet belőle is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sikerült kipróbálnod azóta ezt az illatot? Na és milyen illatokat szoktál keverni? A mixelésre még nem vettem rá magam, csak illatgyertyákkal próbálkoztam egyszer, de ha van bevált kombód, szívesen kipróbálnám :-)

      Törlés
  5. Találtam egy boltot Szegeden, ahol lehet kapni YC-t, de persze most nem volt, remélem hamarosan kapnak majd :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, remélem, a csomagommal egy időre elláttalak én is. Kipróbáltad már belőle valamelyik illatot? :-)

      Törlés
  6. Mekkora mázli, hogy tegnap előtt a Penny-ben 699 forintért vettem egy Tart®-tartót :D
    Most már hogy egyre szebben müxik a szaglásom újra, be fogok vásárolni belőle :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, emlékszem, annak idején a megjegyzésed olvasása után munkából hazafelé be is mentem a Pennybe, de persze már nem volt ilyen tartójuk... Sebaj, a Müllerben sikerült lecsapnom egy másikra, 1500 Ft körül :-)

      Törlés
  7. egyszer kipróbálnám ezeket, de azért 15000-ért nem rendelnék, egy darabot meg nyilván sehogy nem éri meg :) Na ha egyszer belefutok valahol véletlenül...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ha egyszer kapsz valakitől ilyet véletlenül :-D

      Törlés
  8. Legközelebb ilyen kis tartot veszek, bár a gyertyáikat is szeretem, de kíváncsi vagyok már rájuk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, azóta már többször zsákmányoltunk együtt is, micsoda történelmi megjegyzésekre bukkanok is :-D

      Törlés
  9. Én még mindig a Marshmallowt égetem, nem akar elfogyni :D De utána ez lesz a következő, nagyon jó illata lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Marshmallow számomra még mindig túl émelyítő, viszont a Christmas Cookie és a Vanilla Cupcake utánozhatatlanul finom :-)

      Törlés
  10. Nagyon finom lehet. :) Nekem sajnos még nincs ilyenem, de már nézelődtem a YC honlapján. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na és azóta sikerült Neked is függővé válnod? :-)

      Törlés
  11. Még soha nem volt YC termékem, de már nagyon szeretném kipróbálni. Mikor valaki róluk ír úgy meg jön hozzá a kedvem, de sajnos nem csak ettől függ a dolog. Viszont ha egyszer eljutok odáig, én is tart-ot rendelek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hohó, Rólad tudom, hogy azóta lazán függő lettél Te is :-D Csatlakozz az Anonim YC-függők csapatához :-D

      Törlés
  12. Nekem is már a sokadik rendelésem érkezett meg két napja és most gyújtottam az egyik kis tart alá, ami a Mango Peach Salsa nevet viseli. ahogy megéreztem az illatát, folyamatosan egy nagy zacskó békás gumicukorra gondolok amibe beleszagolok és megérzem a puha kis fehér hasának az illatát .. :D amúgy a tart tényleg jobb,elején minta gyertyáztam,de jobban érezni a tartokat.

    Barbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Mango Peach Salsa azóta kedvencem lett, és majd valamikor veszek békás gumicukrot is, mert most meghoztad hozzá a kedvem :-D

      Törlés
  13. a 4. rendelésemnél 2 hete én is kértem már tart-ot is, de rossz vagyok, mert azóta sem vettem át. a hét elején viszont támadok és azonnal is is próbálom. mindkét akciósból kértem ilyen változatot is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No és azóta hány rendelésen vagy túl? Nálam szinte havonta jön egy-egy csomag, mert mindig van valami szuper illat, amit szeretnék beszerezni, na meg persze ajándékba is beválnak :-)

      Törlés
    2. Őőőő, hát a nyáron nem voltam annyira aktív (és a készleteket is eléggé felhalmoztam :D ), de a 10-en már biztosan túl vagyok. :D
      Változatlanul ez az egyik kedvenc illatom, olyan finom és könnyed, de mégis édes picit, zseniális. Jah és a tart-okat azóta sem próbáltam ki, nekem nagyon bevált a mintagyertya, két illattal ezelőtt pedig átváltottam a náluk vásárolt tartóra (madárkás, a nyáron vmikor akciós volt), abban még jobban mutat (mint az előző, kb. 30 éves, bő decis üveg pohárban :D )

      Törlés
    3. Hű, az a tartó, amelyiknek a szélén egy cinke csücsül? Az valami hihetetlenül cuki :-) Nálam is játszanak még néha a mintagyertyák, mert kevésbé macerásak, mint a viaszok, és a hálószobát azok is jól betöltik illattal :-)

      Törlés
  14. Aki Yankee gyertyát szeretne vásárolni, tudom javasolni a Yankeegyertya.hu webshopot.
    http://www.yankeegyertya.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, de én továbbra is az illatgyertya.hu oldalára esküszöm :-)

      Törlés
  15. Szia! Olvasgattam a Yankee-s posztjaidat, én is éppen most függtem rá ezekre a csodás gyertyákra! :) Eddig csak tartokat használtam, és láttam, hogy te mindig az egészet felolvasztod. Neked nem fájdul meg így tőlük a fejed?:D Nekem borzasztóan intenzívek úgy az illatok, legyen szó akármelyikről is, így csak kis darabokat török le mindig. Kedvenceim eddig a Pink Sands és Black Coconut :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.