2014. január 26., vasárnap

Minitipp fényképezéshez


Nem vagyok egy fényképezőzseni, sőt, mások blogján sokkal szebb képeket látni, ezt jól tudom. Viszont odafigyelek a fényviszonyokra, és igyekszem egy-egy lakkot a lehető legtöbb fajta fényben megmutatni, hiszen úgy gondolom, úgy informatív az olvasók számára a bejegyzés, ha az adott terméket, pl. körömlakkot többféle fényviszonyban is láthatják. Bár mostanában kevés a természetes fény, azért akad, és sok helyütt azt látom, hogy még azt a kevés fényt sem jól használják ki a fényképekhez, ezért szeretnék mutatni négy, ugyanabban az időpontban készült képet Nektek, hogy értsétek a különbséget, és esetleg hasznára legyenek néhány másik amatőr fotósnak.

1. Ablaknak háttal



Mivel a körömhöz képest így hátulról jön a fény, sem az alaplakk valós színe, sem a csillámok ragyogása nem érvényesül, így ez a legrosszabb, amit tehetünk. Sejthető a manikűr lényege, de ha valaki ez alapján akarna dönteni, hogy megvásároljon-e egy lakkot, nem lenne informatív a számára.

2. Az ablakhoz képest oldalt állva


Ez tulajdonképpen egy elég jó szög, hiszen látszik a köröm árnyékos és megvilágított fele is, így ha úgy vesszük, egyből kétféle színe is látható a lakknak. Csillámos réteg nélküli lakkozás esetében ekkor – makróval történő fényképezés esetében és kellő ügyességgel – akár a mikrocsillámokat is megmutathatjuk.

3. A körömhöz képest szemből jövő fény



Akár másik szögből is érdemes a természetes fényes képet megmutatni, hiszen itt pl. hidegebbnek látszik a szín, mint a közvetlenül az ablak mellett készült kép esetében. Érdemes lehet kihangsúlyozni, hogy a saját monitoron melyik a leginkább valósnak látszó, bár mindenkinek más-más lehet a beállítása, hiszen kaptam én már beszólást pl. szürke szemfestékre, amelyet mások feketének láttak az ő gépükön.

4. Vakus kép



Nos, ha már megvan a szemből készült természetes fényű fotó, akkor egy-két vakusat is érdemes lőni a körömlakkról, hiszen minél több fény, minél több fényviszony, annál több információ ez az olvasók számára. És bár egyszer nekem megjegyzésben kifejtette valaki, hogy a nem napfényes fotó nem is számítanak természetes fénynek, azért remélem, Ti értitek, hogy a nappal az égből jövő, szűrt fény is annak számít. Azt hiszem, kell írnom a blogírás két éve során kapott kedvenc beszólásaimról...

Remélem, volt, akinek hasznára vált a bejegyzés, bár ismétlem, tudom, hogy messze vagyok a profi fotózástól. Ha valaki igazán szép képekre vágyik, akkor annak ajánlom Korinna és Edina blogját, eszméletlen jó nézegetni a képeiket. Emellett Thimmyke is remek tippeket írt le egyszer a fotózással kapcsolatban, de most fél óra keresgélés után sem leltem, így ha valaki tudja a linkjét, kérem, jelezze hozzászólásban.

PAncsinak köszönhetően már itt is a hivatkozás:
http://thimmykevilaga.blogspot.hu/2013/09/hogyan-nezzen-ki-blogom.html

20 megjegyzés:

  1. Erre a bejegyzésre gondoltál?
    http://thimmykevilaga.blogspot.hu/2013/09/hogyan-nezzen-ki-blogom.html

    A fotózás nálam is mumus - sosem voltam túl jó fotós, nekem mindig belógott az ujjam a képbe, vagy egy ember fele lemaradt. Most is úgy érzem, hogy nem ártana tanulni a fotózásról, illetve a képszerkesztő programokról

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, köszönöm szépen, erre gondoltam! Mindjárt frissítem is a bejegyzést :-) A Te fotóidat amúgy szeretem, mert mindig látszik rajtuk a lényeg, de az biztos, hogy egyszer rá szeretném majd szánni az időt a fényképezés néhány trükkjének elsajátítására :-)

      Törlés
  2. Jaj, de nem szeretem, ha valaki úgy fotóz, hogy ott a háttérben a fény... Nem egy nagyszerű blogot utáltam meg emiatt, mert az író eltalálta, hogy ő mostantól így fényképez, mert az hangulatos, és művészi. Nem az, és még a haszna is elveszik a képnek. Ha valaki ilyen jellegű blogot vezet, az a minimum, hogy erre az alapvető dologra figyel. Örülök, hogy ezt tetted első pontnak, és példát is készítettél hozzá, hátha sokan elgondolkodnak rajta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha hasznosnak látod, kifejezetten ez volt a célom vele. Vannak esetek, amikor nem feltétlenül baj, ha nem látszik tökéletesen a termék színe, pl. egy hidratálókrémnél akár jó is lehet úgy, de ha színes kozmetikumról van szó, én is szeretem látni, hogy mégis milyen színű :-)

      Törlés
  3. Persze az sem mindegy, hogy milyen gépe van az embernek... Edina fotóit nehéz überelni, hiszen profi fotós a párja, gondolom profi a felszerelés is, Korinna is valószínűleg egy jobb géppel dolgozik - ha megtanulod kezelni és szánsz rá egy kis időt, gyönyörű fotókat készíthetsz. (ez igaz még a kisebb kompakt gépekre is, csak ott nem tudsz olyan eredményt produkálni, mint egy erősebbel)

    Nekem nehéz dolgom van, költöztünk, a lakásban az egyetlen egy pont ahol tudok fényképezni az az ablak előtt van. (Sadly.) Azt is úgy, hogy girbegurba a párkány, nem tudom rendesen letenni a dolgokat, vagy nem férek el, akkor plusz fehér lap háttérnek és a többi és a többi... És mindezt egy pici digitális géppel, tehát élből nem lesznek olyan fotóim mint a többi bloggernek, akik egy bazinagy gépet cipelnek a kezükben. Nagyon szeretnék egyet, de nyilván ez a jövő kérdése és alapos meggondolást igényel.

    No offense, csak ezt még szívesen hozzátenném:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút egyetértek, tényleg más kategória az, ami náluk látható, de épp azért emeltem ki, hogy nehogy itt valaki azt higgye, hogy fényképezőgurunak vallom magam. :-)

      A fényképezéses nehézségeket sajnos én is ismerem, nehéz megoldani, hogy minden klappoljon, és sokszor a legnagyobb igyekezet is kevésnek bizonyul, de remélem, majd Neked is kialakul, és valamilyen ideiglenes háttérrel, meg esetleg két egymásra rakott székkel meg tudod magadnak alkotni a tökéletes körülményeket. Itt tényleg csak egy alapvető dologra akartam rávilágítani, és sok terméknél azért könnyen megoldható a megfelelő irányú fény biztosítása :-)

      Törlés
  4. Nagyon hasznos volt ez a bejegyzés :) Én sajnos nagy bajban vagyok, ha lakkot kell fotóznom, mivel reggeltől estig nincs rá lehetőségem, este pedig ugye már semmi fény nincs, így csak vakus képeket tudok készíteni. Még nem megy túl jól, de azért igyekszem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, az megint más eset, ha semmi fény nem áll rendelkezésre, de ha már van, akkor használjuk ki a lehető legjobban. Sok lakk pedig pont vakuval mutatja meg a legszebb arcát, mint pl. az itt bemutatott is csak úgy mutatta meg az aranyló fényét :-)

      Törlés
  5. Nekem ez most nagyon jól jön, köszönöm szépen. :) Elég kezdő vagyok, de igyekszem minél jobb képeket készíteni lehetőségeimhez mérten. Elég sok képet szoktam készíteni, aztán mikor úgy látom,hogy van már néhány használható,megnézem a laptopon, aztán megyek vissza fényképezni. :D Azért már így is sokkal gyorsabban megy, mint ahogy először sikerült
    ... :D
    Mégegyszer köszönöm a tippeket, igyekszem megfogadni. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, a leírt dolgot pedig én is ismerem, hogy a jónak hitt 50 képből egy sem tetszik a számítógépen megnézve. :-D

      Törlés
  6. Jó kis cikk, de nekem még mindig az a legnagyobb bajom, hogy hiába teszek bármit, minden monitoron más-más színek fognak megjelenni. Más a gépemén, más az én és más a te laptopodon :( Szóval teljesen hiteles színmintákat nem lehet készíteni szerintem emiatt.
    Amúgy nem szeretnék félreinformálni senkit, de ha jól tudom/gondolom Edina általában nem természetes fényben fényképez, hanem speckó led lámpával, de tényleg gyönyörűek a képei, néha csak úgy felmegyek, hogy nézegessem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tény, hogy minden monitor beállítása más, ezt ki is emeltem a bejegyzésben, de ha több fényviszonyban mutatjuk az adott terméket, legalább sejthető, hogy miről is van szó. Edina képei pedig tényleg elég turbós fényben készülnek, de az már tényleg teljesen más kategória, mint ahogy itt is megírtam a tapasztalatomat a neten látott képekről és az ahhoz képest kapott valóságról, bár azért Edina képei jóval színhűbbek az itt említetteknél:

      http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/04/az-elso-opi.html

      Törlés
  7. Most, hogy egyre rosszabb az idő, ezáltal a fények is, semmi kedvem fotózni, mert amatőr vagyok. Igaz, már valamennyire ismerem a fényképezőm lehetőségeit, de nem vagyok elégedett az elkészült képekkel, nagyon oda kell figyelni, hogy jól sikerüljenek. Legtöbbször a konyha és az étkező közötti ablak előtt fotózok, talán ott a legjobb a fény, de az az ablak pont a posta mögé néz, ahol pakolászni szoktak, meg cigizni mennek ki az ott dolgozók és mindig attól félek, hogy meglátnak, hogy ott fotózgatom a körmeimet az ablakban :D Vakuval nem szeretek fotózni, azok általában nem sikerülnek jól nekem :S Nyáron a legjobb, amikor ki tudok menni az erkélyre és természetes fénynél fotózhatok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ezen én is átestem, eleinte gondolkodtam rajta, hogy vajon mit gondolnak a szomszédok, hogy mit művelek az ablakban, de valószínűleg nem is érdekli őket, meg ha van függöny, azon át bejöhet a fény, Te viszont már nem vagy látható a szomszédok számára, úgyhogy nem kell aggódni :-) Amúgy én is alig várom a nyarat, amikor ismét kinti fényben lehet majd fotózni, mert valóban az a legideálisabb :-)

      Törlés
  8. Szerintem ez nem feltétlen a fényképezőn illetve az azt használó személyen múlik...Évek óta gyakorlom, hogy lehet jól beállítani egy-egy képet, de vannak olyan napok, mikor akárhova mehetek a lakáson belül, akárhogy állítom a kamerát, sőt még az udvaron se lelek egyszerűen normális fényeket...
    Embereknél jobban szoktam figyelni a beállításokra...magamat meg csak egy tükörben tudom fotózni a blogra, ahol is mögöttem egy hatalmas ablak van...időzítés nem segít...szóóval...megesik, hogy bármit csinálok olyan minőségű képek lesznek belőle, hogy az...(és ilyenkor két dolgot tehet az ember: 1. inkább megcsinálja a bejegyzést olyan képekkel, 2. vár a megfelelő fényekre...utóbbi szörnyen időigényes, ezért nem tudtam még swatcholni a sleek palettáimat, mert ha valami, akkor az megérdemli, hogy normális képet csináljak róluk...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, vannak Murphy-napok, amikor nem sikerülnek a képek, és vannak szerencsés napok, amikor elvileg nem jobb körülmények között csodás képek jönnek össze... A Sleek paletták pedig bizony megérdemlik a különleges bánásmódot :-)

      Törlés
  9. Az ilyen bejegyzéseket nagyon szeretem, mindig eltanulok valami új trükköt. :) Jöhet még pár!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha hasznosnak találtad! Ha felötlik még bennem valami, biztosan megosztom majd Veletek is :-)

      Törlés
  10. Nagyon hasznos bejegyzés, sokat lehet tanulni belőle, jó ötlet volt megírni. :) Fényképezőzseni én sem vagyok, csak és kizárólag a körömfotózáshoz szükséges funkciókat ismerem a fényképezőgépen. :/ Köszönöm, hogy dicsérted a képeimet, sokat dolgozom velük, így nagyon jól esett. :)

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm az említést! :) Tényleg hasznos poszt, mert rengeteg múlik a fény jó szögén. :) Én nagyon sokáig kerestem a tökéletes helyet... Végül az ablakon kihajolva leltem meg. :D Mostanában viszont a hajamat tépem, hogy csak hétvégén tudok fotózni. :/

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.