2014. március 5., szerda

Lee Stafford szárazsampon szőkésbarna hajra – teszt képekkel

Akik régebb óta követik már a blogot, azok emlékezhetnek egy majdnem egy évvel ezelőtti hasonló bejegyzésre, amely itt tekinthető meg. Az akkori tesztalanyom egy fulladásos roham kockázatával járó Balea volt, amelyhez azóta sem tértem vissza, mert tényleg életveszélyes a használata, a mostani tesztalanyom pedig a mybeautytools.hu webáruháztól érkezett tesztelésre, és itt szerepelt zsákmányos bejegyzésben. Ismét köszönöm a tesztelési lehetőséget.
Természetes fény

Nos, a hajam állapota a tavalyi bejegyzéséhez hasonló, bizony így tud kinézni egy-egy álomgazdag, forgolódós éjszaka után:




Ekkor jön a szárazsampon, amely, mivel szőkésbarna hajra ajánlják, enyhén barnás, ám azért látszik, hogy itt is hintőporról van szó, mert néhol ugyanúgy fehéres lett tőle a hajam, mint a hasonló termékek esetében általában. Kifésülés előtt:




Kifésülés után joggal örülök, mert elég jelentős dússágot kölcsönöz a hajnak:





A fehér pulóvernek nem lett baja a használat során, és egyéb darabokon sem látszott a nyoma, csak kimosáskor volt egy kicsit világosbarna a sampon által képzett hab. Csak a használat utáni nap mostam hajat, és még aznap is vállalható volt a frizurám, így abszolút ajánlani tudom a terméket.

Kiegészítés: AB felhívta a figyelmem, hogy őt zavarta az illat, és teljesen igaza van, mert megemlítendő, ugyanis a termék erőteljes, friss, már-már férfias illatú, csakúgy, mint a már bemutatott göndörítő permet, ezért ha valaki érzékeny erre, az jobb, ha más termékre ruház be inkább. Engem személy szerint nem zavart, hiszen mivel rövid a hajam, és így nem lebben nagyokat, b. fél óra múlva már nem éreztem.

Ti szoktatok szárazsampont használni? Ha igen, melyik a kedvencetek?

13 megjegyzés:

  1. De szép színű a hajad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm! L'Oréal Excellence-szal festem, és maximálisan elégedett vagyok vele :-)

      Törlés
  2. Én most Syoss száraz sampont használok. Féltem tőle, mert nem túl jó véleményeket olvastam róla, de kellemesen csalódtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is elég rosszakat olvastam róla régebben, de mostanában többek is pozitívan nyilatkoztak róla, úgyhogy lehet, hogy valami változás állt be, vagy simán csak hajtípusfüggő :-)

      Törlés
  3. én nem szoktam szárazsampont használni, viszont hetente kétszer mosok hajat :) ha nem vmi szép már, akkor összefogom, de ez ritka, mert ugye legutóbb megkopasztott a fodrászom és nem vmi hosszú a hajam :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, én is hetente kétszer mosom, de simán van olyan eset, hogy este még teljesen jól néz ki, és reggelre a képeken látható látvány fogad :-( A fodrászod megkopasztott??? Mármint Te nem akartad volna? Az ilyenért ölni tudnék... :-(

      Törlés
    2. hát, vágattam vele, és mondtam, h csak a szükséges minimumot vágja le, de én úgy érzem, h annál sokkal többet sikerült, miközben növeszteném. nagyon elgondolkodtatott, h menjek-e hozzá is legközelebb, mert ezt már második alkalommal játszotta el. :/

      Törlés
    3. Akkor számodra is ideális lenne az a lány, akihez én huppantam be legutóbb (gyorsszalonban a helyi plázában), ugyanis folyamatosan kérdezgette, hogy mennyit vághat, mert ő maga is allergiás rá, ha az ó hajából sokat vág valaki :-)

      Törlés
  4. Én most a Dove-ot fogom kipróbálni. Neked ez a Lee Stafford nem irtózatos szagú? Mert én a sötét hajra valóját próbáltam, de alig bírtam ki magammal egy légtérben utána. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, irtózatosnak nem irtózatos, de tény, hogy elég pasis illata van. Mindjárt bele is írom a bejegyzésbe, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem :-)

      Törlés
    2. :) Körbeszaglásztattam magam barátnőimmel anno, nekik mondjuk nem volt feltűnő. Lehet, csak az én orrom érzékenyebb erre a maszkulin vonalra. :)

      Törlés
  5. Én is inkább a hajmosás híve vagyok, de a melegebb időre szeretnék majd venni egyet, én a Tigit néztem ki. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyilván én is a legszívesebben a mosásra hagyatkozom, de az én hajtípusomnál sajnos van olyan, hogy kell valami hirtelen megoldás :-) Tudod, majd a következő életemben szuper hajam lesz, ezt már elterveztem :-D

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.