2014. november 24., hétfő

Manikűrvadász, 13. forduló – Őszi manikűr Klau műve alapján

Ismét itt a Manikűrvadász, és ismét nagyon örülök neki, mert az egyik legkedvesebb kezdeményezésem, amelyben a kezdetek óta részt veszek. A kitalálója IsaBella, és ebben a bejegyzésében elolvashatjátok az egész vadászat lényegét és történetét.

A mostani forduló háziasszonya Andi lett, aki maga is csodás manikűröket készít mindig, páromul pedig a sorsolásban Klaut kaptam, akinek már a kezdetek óta követem a blogját. Nehéz helyzetben voltam viszont, ugyanis mostanában a legtöbbször nyomdázást alkalmaz, amelyre én még nem kattantam rá, bár a jövőben van rá esély, hiszen egyre szebb és szebb mintákat alkotnak a gyártók, és egyre több technika áll rendelkezésre a lemezek még jobb kihasználására. Jól visszagörgettem hát, hogy egy hozzám illő manikűrt találjak, és végül a fekete-ezüst mix&match körömfestésére esett a választásom.

Klau eredeti munkája:


Bár a színei eleve eléggé ősziek, nálam az egész kiindulását adó lakk, a Golden Rose 58-as miatt kicsit még ősziesebb lett az eredmény. A szegecseket kihagytam, bár gondolkodtam helyettük pontozáson, de végül annyira tetszett a három választott lakk együtt felkenve, hogy nem bonyolítottam tovább a dolgot.

Lovely Must Have Nr. 6,  OPI I Knead Sour-Dough és Golden Rose Holiday 58

A homoklakkot a gyűrűsujjra szántam, hiszen az ilyenfajta lakkok vastagítják a körmöket, ez pedig egy eléggé keskeny körmöm, a középső ujjamra került a Lovely homokszínű szépsége, és az összes többi körmömre az OPI-t kentem fel. A Golden Rose és a Lovely két rétegben fedett, míg az OPI már egy rétegben kellő pigmentáltságú volt.

Természetes fény

Természetes fény

Vaku

Vaku

Végül pedig egy hamarosan tesztelésre kerülő palettával is lefényképeztem a manikűrt, mert remekül mutattak együtt:

Természetes fény

Köszönöm az ötletgazdának és a mostani forduló lebonyolítójának a részvételi lehetőséget, és elnézést kérek, de mivel a sablonom miatt nem szoktak működni a kódok, ezúttal sem tudok összesítést mutatni a bejegyzés végén.

Nektek hogy tetszik ez a manikűr? Szoktatok hasonló módon lakkokat együtt használni?

27 megjegyzés:

  1. Nagyon szép mindkettőtöké :) Nagyon tetszik ez a barnás kombó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! Szívesen is viseltem, talán a csokis jellege miatt is :-)

      Törlés
  2. Igazán szép lett ez a melengető lakk válogatás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Rajtad is szívesen megnéznék valami hasonlót, bár tudom, hogy a barnás lakkokkal nem annyira vagy jóban :-)

      Törlés
  3. Gyönyörű lett, és még passzol is az őszi időjáráshoz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan. Kár, hogy az időjárás mára totálisan lehangoló, sötét, esős és hideg lett... :-(

      Törlés
  4. Nagyon szép, őszies színvilágú manikűrt készítettél! A kedvencem a mutatóujj! :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép őszi színek és az Opi lakk nagyon tetszik!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az OPI lakk jó fogás, érdemes rá lecsapni, ha még találsz belőle valamelyik Müllerben, mert féláron azért már nem is annyira drága, tekintve a nagy mennyiségét :-)

      Törlés
  6. Szerintem teljesen jól oldottad meg úgy, hogy illjen Hozzád :]

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett, igazán őszi :) Ilyenkor ezt különösen is szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És milyen jól mutatott volna rajta valami jó kis nyomdázás :-) Tervben van egy hasonló manikűr nyomdával párosítva, csak a színvilággal kapcsolatban kell még döntést hoznom :-)

      Törlés
  8. Nagyon jó lett, és a színeit imádom :)

    VálaszTörlés
  9. Tényleg ügyesen oldottad meg, jól áll! :) Még egy dolog, abszolút nem bántásból, de lenne egy kritikám. Tudom, hogy ilyenkor rosszak a fényviszonyok és nehéz jó képeket készíteni, de nálad elég sokszor látok borzasztó minőségű fotókat, ami számomra nagyon zavaró és sokszor rontják a posztok, illetve azzal együtt a blogod színvonalát. Pedig imádom a részletes, mindenre kiterjedő tesztjeidet, a videóidat, a manikat és a sminkjeidet is, igazán remek munkát végzel, de egy igényes bloghoz a jó képek is hozzá kellene tartozzanak. Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :-) A képekkel kapcsolatban pedig a célom az, hogy informatívak legyenek, látszódjon a lényeg, a textúra, szín stb. többféle fényviszonyban. Ha ez megvan, akkor én elégedett vagyok, bár nyilván rengeteg idővel, szuper objektívvel és tanulással tudnék ezen javítani. Csak az már egy másik blog lenne, más célokkal, és nyilván más háttérrel is. :-)

      Törlés
  10. Nagyon tetszenek a mani színei, igazán őszi manikűr született a kezeid alatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, biztosan lesz még hasonló nálam, mert nagyon szerettem viselni :-)

      Törlés
  11. Nagyon tetszik! Imádom az őszi manikűröket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg teljesen őszi, és ehhez semmilyen nyomdázás vagy matrica nem kellett, így bárki alkothat hasonlót :-)

      Törlés
  12. Tényleg szép őszi lett, én nem szoktam ezt a technikát alkalmazni, maradok az ugyanolyan körmöknél. :)
    Megvetted a csokis paletta másolatát? Nézegettem már, mennyire lehet jó alternatíva.. ha igen, nagyon várom a teszted! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméltem, hogy valaki ki fogja szúrni, mert csak ezért került bele a bejegyzésbe ez a kép :-) Igen, megvettem, és igyekezni fogok a teszttel, hogy még be tudják szerezni az iránta érdeklődők :-)

      Törlés
  13. Jók ezek a színek, az Opi nagyon tetszik!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is csodás lakk, nagyon eltalált árnyalat és szuper pigmentáltság jellemzi :-)

      Törlés
  14. Imádom ezeket a színeket így együtt! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.