2015. február 25., szerda

Dance Legend Neptune – a kékek legje

Na jó, azért nincs egyeduralmon, mert a már bemutatott és jelenleg is viselt Picture Polish Eyre is nagy kedvenc, de nem tudnék közöttük dönteni, mert mindkettő csodás a maga nemében. (Az Eyre szépségét Instagramon képen itt, videóban pedig itt csodálhatjátok meg.)

A mai bejegyzés sztárja viszont a Dance Legend Neptune, egy csodás jegeskék lakk, amelyben többféle holohatás is érvényesül. Láthatunk miniszivárványt és pelyheket egyaránt, így balesetveszélyes a drága, mert ha netán napfény éri, garantáltan nem tudjuk levenni róla a szemünket. Az alábbi képen pl. nincs sem napfény, sem vaku, mégis hihetetlen, mennyire szép már üvegben is:

Természetes fény

Két rétegben fed egyébként, és alap- és fedőlakkal kopás nélkül bírta a négynapos hordási időt, úgyhogy esetében csupán a lenövés volt ok a lemosásra. A fedőlakk egyébként szerencsére nem változtatott a jellegén. Részemről teljes a szerelem iránta, és remélem, lila tesója, az Anthem is hasonló hatással lesz rám, mert arról is tervezek majd bejegyzést hozni, de addig is nézegessétek Eleni csodás képeit róla itt.

Kétféle természetes fény:



Vaku:


Napfény kétféle ISO-beállítással:



Napfény kétféle ISO-beállítással, valamint napfény+vaku:


Lámpafény:


Lámpafény+vaku:


Napfény:


A képek száma is nyilvánvalóvá teszi az ámulatomat, és remélem, Ti is látjátok, miért annyira különleges: nincs szükség trükközésre, makróra, itt nem kell csalogatni a holót, mert egyértelműen jelen van minden fényviszonyban, napfényben pedig egyenesen lélegzetelállító. Szeretem. Annyira, hogy abba a kategóriába esik, amelyiknél bűnnek érzem a nyomdázást. Biztosan lehetne rá szépet alkotni, de az ilyen kategóriájú lakkoknál mindig az az érzésem támad, hogy kár elnyomni a szépségüket, mert nekik önmagukban kell tündökölniük, és kész.

Emellett külön szeretem azt, hogy rövid körmökön is jól mutat, olyannyira, hogy a képek láttán szinte kedvem támad rövidebbre reszelni a körmeimet, bár tény, hogy hasonló nosztalgiát érzek akkor, amikor rövid körműen a hosszabb körmös képeimet nézem vissza... Mindenesetre ez a lakk mindenféle körömhossznak és -formának jó barátja lehet, ami nem hátrány, főleg egy-egy körömtöréses baleset után. További vizuális élményért tekintsétek meg a róla készült Instagram-videóimat itt, valamint itt.

A lakkot a Nailland honlapján tudjátok megvásárolni, 2290 Ft-os áron.

Tudom, hogy már volt ilyen kérdés a blogon, de Nektek melyik az aktuális kedvenc kék lakkotok? :-)

22 megjegyzés:

  1. Jók a különböző fényviszonyok, én "csak" tűző napsütésben és némi szűrt fényben tudtam az enyémet megörökíteni :)
    Ez a legszebb kék lakk kérdés igen aljas, ugyanis az örök szerelem az indigókék családból a Picture Polish Orbit, viszont a Dance Legend Through The Glass az az észveszejtően, vibráló kék szerelem :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp szerencsém volt a fényviszonyokkal, bár mostanában egészen sokat süt a nap, és még délután négykor is napfényben fürdik a nappali :-)

      Az Orbit valóban csodás, nem is tudom, kinek a hatására vettem meg én is :-D

      Törlés
  2. Csodaszép :) Szerintem ezt is majd megvásárolom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem érdemes, mert tényleg az a fajta kék, ami még a nem kékraojngókat is meg tudja győzni :-)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. :-D Vele vigasztalódtam, amikor Eyre-hiányom volt :-D

      Törlés
  4. Wow, tényleg gyönyörű! A kék szép szín! Nagyon szép! Szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ez a kék lakk minden lány gyűjteményében jó helyen lenne :-)

      Törlés
  5. Tényleg gyönyörű, pedig nem igazán vagyok a kék szín nagy barátja. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, ezzel a kékkel nem nehéz jóban lenni :-)

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Örülök, hogy Neked is tetszik, és biztosan csodásan állna Neked :-)

      Törlés
  7. Nagyon szép! Az Eyre is nagyon tetszik, nehéz választani:-).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mert azért eléggé különbözőek, mind a holohatás, mind az alapszín tekintetében, mégis mindkettő gyönyörű :-)

      Törlés
  8. Tényleg szép. Az ilyen lakkoknál én is csak pár körömre szoktam nyomdázni és valami szellős mintát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, megérdemlik, hogy főszerepben maradjanak :-)

      Törlés
  9. Csodaszép, éteri-tündéres árnyalatú lakk :) Én is elfogadnám, habár elég világos az ízlésemnek, de... azt hiszem meg tudnék vele barátkozni :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ezzel megbarátkoznál simán, és hozzá készíthetnél csodás jegeskék sminket is :-)

      Törlés
  10. Nem vagyok egy kékes, de ez gyönyörű! És nagyon illik hozzád!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szép ez a lakk, mondjuk én szinte az összes kék lakkot imádom. :) Most vettem meg az Eyre-t, nemsokára felkenem, remélem az sem okoz csalódást nekem. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, majd mindenképpen számolj be, hogy beleszerettél-e Te is :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.