2015. április 2., csütörtök

Avon Nutraeffects – a Solutions utódai – teszt

Régóta használom már az Avon termékeit, és bár vannak mellényúlások, sok esetben kincsekre lehet bukkanni náluk. A mai tesztem szereplői elődjeihez már volt szerencsém, így nagy örömmel fogadtam a cég teszteléssel kapcsolatos megkeresését. A már jól ismert Radiance termékcsalád két tagját választottam: a nappali krémet és a színezett hidratálót, mivel éjszakai krémmel jól el vagyok látva. Bónuszként ráadásul egy habzó arclemosót is kaptam, így a három termék tesztelésének egyszerre láttam neki.

A legjobban persze a színezett hidratáló érdekelt, hiszen a már jól bevált és az alapozásos-kontúrozásos videóban is emlegetett Solutions VIP színezett hidratálóm utódjának tűnik. A mennyiség maradt, a csomagolás azonban modernebb benyomást kelt, és a lapos helyett vékonyabb és kerekdedebb lett a tubus.


Íme a régi kiadással együtt:


Sajnos azonban a termék számomra már nem használható, ugyanis az elődhöz képest jóval sötétebb lett, így az én fehér bőrömön már jelentősen elüt a fejem a nyakamtól, ha ezt használom. Az illata egyébként egy picit megváltozott, de a jellege megmaradt, és szerencsére a jó irányba mozdult el: a natúr kozmetikumokra jellemző felhangot kapott.

Felül az új, alul a régi kedvenc

A nappali krém csomagolása számomra professzionálisabb benyomást kelt, mint a régi, mert semmilyen sallang vagy túl sok szín nincsen rajta: 


A krémet a jól megszokott fehér lapja védi:


A termék maga pedig egy testesnek látszó, erőteljes vajszínű krém:



Az illat itt már egyértelműen a natúr kozmetikumokra jellemző: hasonló, mint amikor néhány napra a táskámban felejtem a  kedvenc fürdőgolyóim utánpótlását, és így a táska még heteken át tőlük illatozik. Ez tehát hatalmas pluszpont nálam, bár a tavaszi pollenekkel keverve néhány esetben tüsszögést okozott. 

A hidratáló hatása nem maximális, bár nem is ezt szolgálja a krém, így a tavaszi szelek idején kevésnek bizonyult a bőrömnek. Viszont mivel elég jól beszívódik, és a bőr ragyogását fokozza, ideális nyári arckrém lesz belőle, amihez a benne lévő 20-as fényvédő is hozzájárul, hiszen a legtöbb krém esetében ez az érték csupán 15 szokott lenni.

A termékcsalád hivatalos leírása egyébként az alábbi:

A Radiance termékcsalád alapja a papagájvirág-magkivonat. A termékcsalád csökkenti a bőr egyenetlen színtónusát, valamint megújítja a bőr hámrétegeit, így simább, ragyogóbb bőrfelületet varázsol a felszínre. A papagájvirágmag egy gyönyörű, egzotikus növény magja, mely kiválóan alkalmas a bőrtónus korrekciójára, helyreállítja az arcbőr színének ragyogását és természetes fényét. Sőt mi több, a termékcsaládban megtalálható egy ragyogást kölcsönző, színezett hidratáló is, ami nemcsak eltünteti a bőr tökéletlenségeit, de lágy színt is varázsol rá. Minden korosztály számára ajánlott, elsősorban fáradt, fakó, egyenetlen tónusú bőrre ajánlott.

A bónuszként a csomagban lapuló arclemosó a katalógus szerint minden bőrtípusra ajánlott, és a bőr tisztítása mellett a sminket és a szennyeződéseket is eltávolítja. Az illata mennyei tisztaságillat, de nem a púderes-babaillatú, hanem annál jóval frissebb, így igazi élmény vele az arcmosás. 


Egy pumpálással az alábbi mennyiség landol a tenyerünkben:


Mivel még soha nem volt olyan lemosóm, amely helyből habként kezdi, elég fura érzés volt elsőre, de nagyon kellemes, légies érzetet biztosít, így hamar hozzá lehet szokni. A hajvonal mentén igényel kicsit több odafigyelést, mert hamar túlszaladhatunk vele, illetve a lemosásnál is ügyelni kell, hogy maradéktalanul eltávolítsuk.

A bőröm fellélegzik a használata után, és készen várja az arckrémet, amely így biztosan teljesen tiszta bőrfelületre kerülhet fel, és nem kell aggódnunk a pórusok eltömődése miatt.

Összességében tehát elégedett vagyok a háromból két termékkel, hiszen az arckrém nyáron még jó barátom lesz, az arclemosó pedig nem hagy kivetnivalót maga után, ugyanakkor nagyon szomorúan konstatáltam a színezett hidratáló jóval sötétebb árnyalatát. Csak azt tudom remélni, hogy annyira lebarnulok a nyáron, hogy néhány hónapig a hasznát veszem majd, de az év legtöbb hónapjában egy sokak számára túl sötét és ezáltal kerülendő termékről van szó.

A termékek bevezető áron kaphatók a mostani katalógusban, így ha felkeltette az érdeklődéseteket valamelyik, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva bogarászhattok a brosúrában:
http://www.avon.hu/PRSuite/eBrochure.page?index=1&cmpgnYrNr=201504

Ti ismeritek-ismertétek a Solutions termékeket? Fogtok rendelni a megújult termékvonalból?

8 megjegyzés:

  1. én a hidratáló termékcsalád két arckrémjét teszteltem, és nekem nagyon bejöttek :) pont ma írtam én is róluk. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, örülök, hogy Neked teljes mértékben bevált minden, én pedig kicsit félretettem a krémeket, hogy majd nyáron, egyrészt a meleg, másrészt a lebarnult arcbőröm miatt teljes mértékben kihasználhassam őket :-)

      Törlés
  2. Valószínű a vegyes bőrre való krémet fogom megvenni ebből a sorozatból amiben 15-ös fényvédő van. Van valami gél változata is, abba megint sikerült beletenni az alkoholt, amire igencsak érzékeny a bőröm. Ha már trendi módon haladnak az öko, bijó arcápolás felé, akkor az alapanyag választás is lehetne trendi. Borzasztó, hogy hatvanöt krémet kell kiiktatnom a figyelmem középpontjából azért mert denat alkohol tartalmú.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont tegnapelőtt nézegettük a natúr termékek összetevőlistáját a barátnőmmel a Müllerben, és mindben volt alkohol. Mindben. Ez tényleg elkeserítő, mert bizony szárít is, és az érzékeny területeimet is kikezdi, ha épp hisztisebb korszakát éli a bőröm :-(

      Törlés
  3. Én nem szoktam rendelni Avon termékeket, mert nagyon félek, hogy például sötét lesz a korrektor vagy alapozó, amit rendelnék, mivel nagyon világos a bőröm :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eliz, a termékekre 100% garancia van, tehát ha nem felel meg a színe 3 hónapon belül vissza tudja küldeni a Tanácsadónő, vagy termékmintát is lehet belőle rendelni, bár azt nem mindegyikből, de a garancia vonatkozik mindenre :) Én tudok neked segíteni, ha szeretnéd :)

      Törlés
    2. lehet a tanácsadónőtől kérni mintát!

      Törlés
    3. Csatlakozom az előttem szólókhoz: bár sok tanácsadónő nem szeret ezzel bíbelődni, és ezért nem is említik a lehetőséget, lehet tőlük mintát kérni, hogy el tudd dönteni, melyik szín a megfelelő Neked, és ha ez kiderült, megrendelheted a megfelelő színű teljes kiszerelést :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.