2015. április 2., csütörtök

Picture Polish Grace – egy igazán kifinomult lakkocska

Vannak lakkok, amelyekről egy ideig nem tudom eldönteni, hogy jól állnak-e. Tetszenek máson, beszerzem, felkenem, és aztán folyton csak nézegetem, de nem tudok dönteni. Aztán kapok rájuk egy rakat bókot, és egyre jobban megtetszenek, majd kicsit később, amikor a bejegyzést írom róluk, már annyira bejönnek, hogy legszívesebben lemosnám az aktuális, egyébként jól sikerült manikűrt, csak hogy ismét felkenhessem őket. Nos, ilyen lakk a Grace is, amely eredetileg nem is érdekelt volna.

Történt ugyanis, hogy megrendeltem a Lizzie-t, mert hasonlónak tűntek a színmintákon, és úgy éreztem, a kissé sötétebb Lizzie való inkább nekem. Viszont ugyanabban a rendelésben érkezett meg az Eleninek ajándékba szánt Grace is, és kiderült, hogy a két lakk ég és föld. Bizony, sok esetben nem érnek túl sokat az interneten található színminták.

A Grace ugyanis sokkal krémesebb hatású, sokkal világosabb és sokkal kifinomultabb. Így aztán szép lassan beleszerettem az asztalomon ajándékozásra váró Grace-be is.


Egyszer már írni akartam róla, de épp akkor került ki Eleni bejegyzése is róla, és az ő csodás körmei miatt elgondolkodtam, egyáltalán kitegyem-e a posztot. Végül úgy döntöttem, bemutatom én is, mert mostanra nagyon megszerettem, és így külön bejegyzést érdemel nálam is.

Eleninél két rétegben fedett, nálam pedig háromban, de hozzáteszem, hogy sokat számíthat a lakkozási technika is, csakúgy, mint az adott gyártási tétel minősége. Sok színmintán jóval mélyebb színt mutat, ami lehet akár a képszerkesztés eredménye is, de lehetséges, hogy a Zalakerámia csempéihez hasonlóan a Picture Polish lakkjai sem sikerülnek mindig ugyanolyanra.

Természetes fény:



Vaku: 




Természetes fény kétféle ISO-beállítással:




Vaku: 



Napfény kétféle ISO-beállítással:






Kifinomult, szolid, mégis sokan megdicsérték, úgyhogy az eleganciája ellenére is vonzza a tekinteteket. Illik is a névadójához, bár a PP nevei általában véve jól eltaláltak.

A lakkot ide kattintva tudjátok megrendelni a Nailland webáruházából, mivel nemrégiben készletfeltöltés volt, és még van belőle készleten. 

Nektek megvan ez a lakk, esetleg van hasonló elegáns szépség a birtokotokban?

18 megjegyzés:

  1. Nekem megvan én imádom, de már alig van az üveg alján ami miatt nagyon szomorú vagyok! Neked is remekül áll!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélhetőleg nem vonják ki a forgalomból, és így majd beszerezheted belőle az utánpótlást, mert valóban különlegesen szép darab :-)

      Törlés
  2. Nagyon szép ez a lakk és csodásan áll! :) A név tényleg jól el lett találva, nekem Grace Kelly ugrik be róla. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahol azt olvastam, hogy valóban róla is kapta a nevét, de persze hiába kerestem rá, már nem találok erre mutató infókat. Szóval nekem is mindig ő jut eszembe róla, és valóban méltó is ehhez :-)

      Törlés
  3. Imádoom *-* Elképesztően gyönyörűű

    VálaszTörlés
  4. Szép szín, bár nekem, magamon nem tetszik,valahogy nem passzol a bőrtónusommal, másoknál viszont mindig gyönyörködöm benne. :)
    Hasonlóan világos rózsaszín szín az ILNP új színe a Flower Girl, ezt viszont imádom, érdemes majd megnézni. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Flower Girlt megcsodáltam élőben, és arra jutottam, hogy nem annyira különleges, hogy le kelljen csapnom rá a meglévő rózsaszínek, pl. a Moyra mellett. Ritka eset, hogy sikerül lebeszélnem magam egy holo lakkról :-D Az ilyen nude lakkoknál pedig rendkívül sokat számít a bőrtónus, ahogyan magamon a Cherish-t találom furcsának, de még reménykedem abban, hogy a nyári, lebarnult bőröm mellett majd jobb lesz a helyzet :-)

      Törlés
  5. Annyira nagyon csodás rajtad ez a lakk! Kár lett volna nem megvenni. Remélem sokat lesz rajtad :*
    Köszönöm az említést:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan sokat lesz rajtam, mert teljes mértékben beleszerettem, úgyhogy tényleg köszönöm, hogy általad megismerkedhettem vele :-)

      Törlés
  6. Gyönyörű! Szívem nagy vágya ez a lakk . :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, sikerül valamilyen módon megszerezned majd :-)

      Törlés
  7. Ez a lakk, valami fenomenálisan szépséges! *.*

    VálaszTörlés
  8. Az egyik kedvenc PP lakkom, annyira meseszép és hercegnős *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az egyik kedvencem, bár a PP lakkok közül nehéz lenne olyat mondanom, amelyik nem tetszik :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.