2015. május 17., vasárnap

The Balm Nude'tude Stand-offish – tavaszi smink egy kis marsalával

A múltkoriban bemutatott sminknél megjegyzésben jelezte PAncsi, hogy szívesen látná a Stand-offish nevű színt sminkben, így hamar sort is kerítettem rá a Sexy társaságában, és azóta is sokszor hordtam ezt az egyszerű, mégis üde és tavaszi színkombinációt.


Tényleg semmi extra, de talán nem is kell ennél több hétköznapokra: a Stand-offish került a teljes szemhéjra, majd a Sexy a szempillatövekbe és onnan egy kicsit elsatírozva feljebb is, hogy kissé ellensúlyozza a szomorú, lefelé konyuló szemeimet.





Az orcákra az Essence egyik őszi trendkiadásának színváltós pirosítója került, pontosabban arról van szó, hogy az adott ember bőrének kémhatásától és testhőjétől függően más-más színt ad vissza. Rajtam szerencsére nagyon természetes hatású és üde, így előszeretettel használom mostanában. Az ajkaimon egy Hard Candy ajakceruzát láthattok, amely elsőre neonkorallnak tűnik, viszont az ajkakon már jóval természetesebb hatást kelt. Nagyon szeretem, mert hidratál, valamint egyenletesen kopik, és mivel a kivitele miatt könnyen felfrissíthető, még a viszonylag gyors kopása miatt sem kap nálam feketepontot. Az ajakceruzát Edittől kaptam az egyik vásárlásom mellé, és hamar a kedvencemmé vált. Még egyszer köszönöm neki. :-)

A napokban a LollipopShoo által kért sötét sminkre is sort kerítek majd, mert engem is nagyon érdekel, hogy hogyan mutatnak a kívánt színek együtt egy kifejezetten sötét sminkben.

Ti szoktatok hasonló színeket viselni mostanában?

11 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett!!! :)

    (Hihetetlen, hogy egyesek milyen csodálatosan tudnak festeni természetes sminkkel - valahogy nekem a visszafogott árnyalatok sehogy se mutatnak jól, nem is érzem magam jól bennük, meg fura a fejem is tőle...xD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! A natúr sminkeken is lehet kicsi mélyíteni, na meg ott a jó öreg tusvonal, amellyel minden egyszerű smink sokkal drámaibbá tehető, úgyhogy biztosan lenne Hozzád illő verziója is, amivel nem fura a fejed. Amúgy pedig ne mondj ilyet magadra, bár jót mosolyogtam rajta :-D

      Törlés
  2. Tényleg nagyon szép és üde lett az összhatás! :) Ha gondolod, legközelebb, amikor ezt a kombinációt viseled, próbáld ki, hogy egy pufi ecsettel egy lehellet finom árnyékot képezel a szemed külső sarka fölött a Sexyvel! Nekem ez még szokott segíteni a "szomorkás" szemformám ellensúlyozásában. Azt olvasom, hogy mentél vele "kicsit feljebb" is, de a fotókon nem látszik egyértelműen mennyi volt az a feljebb - csak ezért a tanács! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy Neked is tetszik! A feljebbmenés (de szé szó :-D) változó mértékű szokott lenni nálam, és itt valóban nem mentem túl magasra, mert nem szerettem volna elvonni a figyelmet a csodás világos színről. Egyébként pedig minden sminkelésnél újra rácsodálkozom, hogy a sötét színek alkalmazásával hogyan tud mégis megnyílni a tekintet, és vidámabbá válni a szemforma. Éljen a sminkelés!!! :-)

      Törlés
  3. Csodálatos smink, szép vagy!! Nekem tetszenek a természetes sminkek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! A természetes sminkek szeretete nálam a Naked palettával kezdődött, viszont azóta is töretlen, és sokkal több natúr palettám van, mint bármi más, pedig annak idején ez elképzelhetetlen lett volna nálam :-)

      Törlés
  4. Nagyon tetszik. :) Igazi üde tavaszi smink. :) Nagyon jól áll Neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így látod! Reméljük, nemsokára ismét tavaszi lesz az időjárás is, hogy sok ilyen sminket viselhessünk még a nyár beállta előtt :-)

      Törlés
  5. Nagyon szép, finom kis smink lett :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.