2015. június 9., kedd

Ikerposzt Nikkiivel – neonrózsaszín tengerparti lakkozás

Nikkiivel már régóta jóban vagyunk, hiszen annak idején az igencsak kis létszámú tatai blogtalálkozómon is velem tartott már. Nos, a napokban adódott egy kis időm vele FB-csevegésre, és a hosszas beszélgetés természetesen a blogjainkra is kiterjedt. Szóba jöttek kihívások, én pedig kifejtettem, hogy épp a sűrű alkalmaik és a túlságosan kötött témáik miatt nem szoktam rajtuk részt venni, és hát milyen jó is lenne valami valódi kihívást jelentő, bírható tempóban közzétett dolog részese lenni. Így született meg az Ikerposztok ötlete, és meg is állapodtunk az első, körmös alkalom két kikötésében: a téma tengerpart, a megkötött szín pedig a látszólag hozzá nem illő neonrózsaszín. (Egyébként egy másik kedves bloggerinával is tervezek más jellegű ikerposztokat, de az ő személye egyelőre legyen meglepetés. ;-))

Nos, el kell mondanom, hogy a kezdeti ötletem teljesen más volt. TELJESEN. Gondoltam arra, hogy milyen jó lesz a tengerparton heverő tengeri csillagokat neonrózsaszínnel megfesteni. Aztán volt olyan verzió, amelyben rózsaszínes naplemente szerepelt, végül pedig neonrózsaszín fürdőruhát és tangapapucsot terveztem volna. Ezek mindegyikének útjában állt azonban az ecsetfelhozatal. Ugyanis nem találok olyan ecsetet, amellyel valóban aprólékos, vékony vonalas mintákat lehetne alkotni, így első körben máris egy kéréssel fordulok azon szerencsésekhez, akik ráakadtak már ilyenre: hol szereztétek be ezt a ritkának számító csodát?

A sok sikertelen próbálkozás után végül beugrott a Yankee Candle egyik illata, méghozzá a Pink Sands. Rózsaszín homok! Hát ez az, ez lesz a megoldás! Kikerestem néhány megfelelő inspirációs képet, és neki is láttam a munkálatoknak. Szerencsére ehhez a pacsmagolós festéshez még a meglévő bénuci ecseteim is megfelelőnek bizonyultak.

Kiindulószínként az egyik kedvenc körömlakkom szolgált, amelyet még Lilla barátnőm hozott nekem egyenesen Kanadából: ez az OPI Feelin' Hot! Hot! Hot! nevű csodarózsaszín, amelyet már többször is láthattatok a blogon, egész konkrétan itt, itt és itt, de ez a lakk szerepelt az általam szervezett Manikűrvadász-forduló képén is. Ez a lakk tehát biztosan benne van a legtöbbet használt körömlakkjaim halmazában. Annyira szeretem, hogy még most is lefotóztam, mielőtt két-két körmömre felfestettem volna az ikerposztos mintát.



A fő inspirációmat egyrészt a gyertya címkéje, másrészt egy csodás tengerparti kép jelentette:
Forrás: yankeecandle.com

Forrás: https://www.pinterest.com/dorydavidian/travel/

No, és akkor kezdődött a pacsmagolás... Először is felvittem egy fehér lakkot alapnak, majd a körmeim sarkába került a neonrózsaszín lakkból. Erre árfedéssel vittem fel az OPI Pussy Galore nevű rózsaszín homoklakkot (sic!), azután pedig már következett a tenger megalkotása. Ebben a L'Oréal Perle de Jade, az Avon Don't Be Jaded és a Rimmel Stormy Skies volt a segítségemre. Végül az ég megalkotásához a Zsozsótól kapott csodás Orly Snowcone-t és az OPI Solitaire homoklakkot használtam fel. (Amennyiben az adott lakkok már szerepeltek a blogon, a nevükre kattintva eljuthattok az adott bejegyzésekhez.) Az egész egybeolvasztásáról és a csodás fényességről a Seche Vite gondoskodott.

Az eredmény pedig:





A másik kezemen is egészen vállalható lett, így örömmel viselem a nagyvilágban is, bár nálam a manikűrök kihívások-témák esetén is fent szoktak maradni napokig, és nem csupán a blog kedvéért készítem őket. Persze a körömágyamat összekentem néhány helyen, de akkor is elégedett vagyok az eredménnyel :-D


Egyébként fordított helyzetben is nagyon tetszik a festés:


Így tartva mindig a szigeten növő növényzetet és a felette látható kék eget juttatja eszembe, annak ellenére, hogy nem egészen stimmel a színek sorrendje, de valahogy így:

Forrás: https://www.pinterest.com/dorydavidian/travel/

A többszöri próbálkozás ellenére örülök, hogy kitaláltuk ezt a dolgot, és a körmös Ikerposztok esetében maradunk is a téma és a hozzá látszólag nem illő szín megkötésénél, hogy ismét jó sokat agyalhassunk a feladat megoldásán.

Remélem, hogy Nektek is tetszett az első rész, és ne felejtsetek el benézni Nikkiihez is, most én is ezt fogom tenni, ugyanis még egymás előtt sem fedtük fel a közzététel előtt, hogy mit alkottunk a témában.

Ti jártatok már rózsaszín homokos tengerparton?

16 megjegyzés:

  1. Alig vártam, hogy 6 óra legyen és lássam, hogy mit alkottál :) Elképesztően ötletes ez az elgondolás, na meg a festmény szerű kivitelezés is. Én ilyenre nem lennék képes soha. Vékony ecsetnek én mindig az Aden egyik díszítő lakkjának ecsetét használom. Letisztítottam körömlakklemosóval az eredeti körömlakkot róla, és ezzel kényelmesen és precízen tudok festegetni :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is olyan mint egy festmény:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik az ikerposzt ötletetek is, és amit alkottál meg pláne! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett a manikűr - nagyon nyári és nagyon relax, már csak nézegetni is:)! Kicsit el vagyok szontyolodva, hogy most épp zuhog kinn az eső...nézegetem a nyárra összepakolt lakkokat közben meg kint villámlik és dörög, de úgy, hogy Frici a paplan alatt nyávog:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lett és az ötlet is szuper! :)
    Vékony vonalak festésére e-bayes ecsetkészleteket használok, amiknek a szőreit kisollóval megnyirbálom kényelmesre és közel tökéletes alakúra.
    Az összekent körömágybőrödre engedd meg, hogy ajánljak egy szuper kis eszközt, mert erre rettenetesen háklis vagyok, vállalom! :D
    E-bayen kb. 1 dollárért lehet venni ferde fejű szemöldökecsetet. Ha egy ilyet belemártasz a körömlakklemosóba, akkor a ferde végnek köszönhetően úgy le tudod törölni a bőrre kimászott lakkot, hogy a manikűrben nem teszel kárt és a bőröd is esztétikus lesz! :) Ha e-bay nem jatszik, akkor a Rossmannban is láttam ilyet, de ott 6-7-800 forint körül van darabja.

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyon szép! Zseniális lett :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű lett, Katy! :) Várom a többi hasonló posztot. :)

    VálaszTörlés
  8. Aztaaaa :) Ez nagyon szépséges és igazán ötletes is :) :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szuper manikűr lett! Gratulálok! Elképesztő fantáziád van! :)

    VálaszTörlés
  10. Uhh ez nagyon tetszik!! Csodás lett :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szép lett az átmenet! :))

    VálaszTörlés
  12. Hát ez a manikűr nagyon jó lett! :) Sajnos én sem tudok vékony ecsetekkel szolgálni, én úgy oldottam meg, hogy körömvágó ollóval megnyirbáltam az ecsetem, így szép vékony lett.

    VálaszTörlés
  13. Ez baromi jó, annyira nyugtató ránézni :) Nagyon jó színeket választottál. Hát megesik, hogy lakkos lesz a bőr, le kell pucolni. Én ecsettel csak bénázok, körbe szoktam lehúzható alappal kenni a bőrömet, sima festésnél meg elég a fültisztító pálcika. De úgyis lejön az első tusolással.

    VálaszTörlés
  14. Milyen ötletes ez a manikűr, nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  15. Folyton csak ámulok és bámulok ezeknél a szabadkezes technikáknál és mivel én erre személy szerint képtelen vagyok, kérlek, tedd félre a nyomdázást és alkoss szabad kézzel plíz!!! :D Szóval várom a további festményeket! :P
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.