2016. szeptember 26., hétfő

A sütőkesztyű, a Sigma és az Ebay-változat – ecsettisztás kesztyűvel

Nemrégiben eszembe jutott, hogy utánajárjak Ebayen, vajon van-e már valóban ecsettisztításra kitalált szilikonkesztyű a kínálatban, hiszen néhány évvel ezelőtt, a Sigma híres eszközének megjelenésekor még csak sütőkesztyűt tudtam erre a célra beszerezni. Hírt adtam a Sigma termék megjelenéséről ebben a bejegyzésben, majd a sütőkesztyűvel szerzett tapasztalataimról itt, most viszont egy egyértelműen a Sigma Spa megoldásra hajazó Ebay-kincset vetettem össze az eredetivel.

Bár a bevezetőben biztosított hivatkozásokkal vissza is nézhettek a sütőkesztyűs bejegyzésekhez, gondoltam, itt is megosztok egy képet a kicsikéről. Azóta már nincs velem, hanem Eleni ecsetkéinek tisztításában segédkezik.


Nem volt rossz egyébként, csak a barázdák nem voltak eléggé hangsúlyosak, így bár elősegítették a tisztítást, már akkor is keveselltem az általa biztosított hatást. Nagy öröm volt tehát, amikor végre az enyém lett az eredeti Sigma, és azóta is imádat övezi nálam, ugyanis a többféle, erőteljes textúra rendkívül hasznos a tisztítás során, valamint a benne lévő pamutkesztyű is kényelmessé teszi az ecsetmosást. A rutinom egyébként annyiban változott a 2013-as bejegyzés óta, hogy mostanra 2 az 1-ben sampon-balzsammal végzem a tisztítást, így a sörték tisztítása mellett a puhításuk-táplálásuk is egyben meg van oldva.

Remek megoldás a Sigma esetében a kétujjas kialakítás, hiszen az első megjelent modellen egy ujj volt csak, és nem is értettem, hogy hogyan gondolják így a kényelmes használatot. A két ujjnak köszönhetően mindkét oldal esetében a tenyerünk felé lehet a sokféle textúrájú tisztítófelület, és könnyű kicsavarni a végén az ecseteket, amit az ujjaknál elhelyezett barázdák is megkönnyítenek. A textúrákat egyébként eléggé szabadon használom, mert akár csak a középső gömböcskés, akár a Rinse (Öblítés) feliratú barázdás rész is elegendő erősségű a teljes tisztításhoz, ezért ezt a kettőt használom a leggyakrabban, na meg a kicsavarásra szolgáló barázdás részt, és kész. 


A két kesztyűt egymás mellé helyezve jól látható, hogy az Ebay-változat esetében egyrészt nem alakították ki a Sigma esetében látható összes textúrát, másrészt jóval sekélyebb a domborulatok kiképezése, és ez a különbség mindkét oldala esetében nyilvánvaló.


A kicsavarást és a szálak sorba rendezését szolgáló barázdák szerencsére itt is megvannak, csak épp ezek is sekélyebbek a Sigmáéinál. A különbségek közé tartozik még az is, hogy bár eléggé jó minőségűnek tűnik a szilikon, a Sigma kesztyű azért jóval puhább, és jobban is tapad, így az ecsetek sörtéi és a felület közötti súrlódás is tovább fokozhatja a tisztítás intenzitását. A különbség pedig használat közben is érzékelhető, mert míg az eredeti, szabadalmaztatott Sigma Spa felületen 2 mosással is megvan egy alapozóval átitatott, sűrű sörtéjű Sigma F80-as tisztítása, addig az Ebay-változat esetében 3-4 mosásra van szükség. Az egyujjas megoldás miatt az egyik oldal esetében a kézhátunkon kell végezni a mosást, ami kissé kényelmetlen, de persze nem lehetetlen megszokni, és még a kicsavarás is egészen jól elvégezhető így is.

Nem annyira jó tehát, mint az eredeti, viszont százszor jobb, mint a sütőkesztyű volt, és ezerszer jobb, mint a sima, tenyéren végzett mosás. Felgyorsítja a folyamatot, megkíméli a kezünk bőrét, praktikus és okos megoldás, így megállja a helyét a Sigma alternatívájaként, még ha el is marad tőle hatékonyságában.

Azért megmutatom azt is, hogy hogyan érkezett, mert én majdnem infarktust kaptam:



Elég ijesztő, de szerencsére nem esett baja a hajtogatás ellenére sem. A belül lévő pamutrész egyébként logikátlan módon volt elhelyezve benne, hiszen a pihe-puha, a kéznek jól eső oldala volt a kesztyű belseje felé, a kevésbé puha oldal pedig a kéz felé.




Megfordítottam a logikus formára, és most így néz ki:


A kesztyűt innen tudjátok megrendelni, 1376 Ft-os áron.

Ti milyen eszközt használtok az ecseteitek tisztítására? Tervezitek a Sigma vagy annak valamely utánzatának beszerzését?

4 megjegyzés:

  1. a minap rossmannban láttam ilyen tisztító eszközt, 8-900 ft körüli áron kapható az a verzió. még meggondolom, hogy beszerezzem-e, mert én elég jól tudom tisztítani az ecseteimet anélkül is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam sincs gond kesztyű nélkül sem, de nagyobb mennyiségnél már nem mindegy. Tényleg felgyorsítja ez a folyamatot, és még a kezem sem ázik szét, úgyhogy mostanra már neki sem állok nélküle :-)

      Törlés
  2. Én az Ebay-es Brushegg-et használom, tökéletesen meg vagyok elégedve vele, nagyon megkönnyíti az ecsettisztítás folyamatát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az is ügyes kis eszköz, és a recék és mélyedések valóban nagyon sokat számítanak. Gyerekjáték így az ecsetmosás :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.