2016. szeptember 8., csütörtök

Too Faced Semi-Sweet vs. I Heart Makeup Salted Caramel – a tejcsokis paletták összecsapása

Egy meglepetéscsomag részeként érkezett hozzám a Pink Panda webáruháztól a ma bemutatott I Heart Makeup paletta, és mivel addigra már tulajdonomban volt a csodálatos Semi-Sweet Chocolate Bar a Too Faced kínálatából, kemény megpróbáltatás állt előtte, hiszen a Too Faced másolataként összehasonlításnak nézett elébe. Volt már példa hasonló összecsapásra nálam, hiszen az I Heart Chocolate is összecsapott már a Chocolate Barral, és igen jól is teljesített, ezért külön kíváncsi voltam, hogy vajon a tejcsokoládés újdonság felér-e majd az elődjével.

A meglepetés egyébként nagyon nagy örömet szerzett, ezért innen is köszönöm ismételten, és hamarosan jelentkezem még a szemöldökárnyaló termékek tesztjével is.


Először is lőttem jó pár képet az I Heart Makeup palettáról, majd pedig sok-sok közös képet is készítettem a két szépségről.






A Salted Caramel csomagolásában nagyon tetszik az, hogy már a külső doboz ablakán át is jól látható a paletta ötletes megoldású külseje, hiszen talán még az eredetinél is ínycsiklandozóbbra sikerült a megjelenése. Meg is mutatom külön is, háromféle fényviszonyban:




A hátulja már kevésbé fantáziadús, de nem is baj, hiszen a „dombormű” ezen az oldalon már a praktikusság rovására menne.


További előnye az, hogy a benne lévő nagyméretű tükör valóban hasznos is, hiszen megáll úgy, ahogyan beállítjuk, sok másik palettával szemben tehát praktikus választás utazáshoz.


A nevek sajnos nem a színek alá nyomtatva szerepelnek, de a Too Faced is csak nemrég jött rá, hogy ez lenne a megfelelő megoldás, úgyhogy lehetséges, hogy a jövőben már az I Heart Makeup paletták esetében is számíthatunk a fejlesztésre. A nevek mindegyike a névadó sós karamellához köthető egyébként, és igazán guszták.


Szokás szerint néhány szerelemkép következik, hiszen igencsak mutatós a kicsike, így megérdemli a figyelmet:











No és akkor lássuk a két palettát együtt. A Too Faced részben újított a csomagoláson, hiszen a Chocolate Bar esetében még vastagabb volt a csomagolás, és a színek is külön fólián kaptak helyet, ez tehát pozitívum. A két paletta közül ránézésre a Salted Caramelt választanám, mert gusztább, és annak ellenére, hogy műanyagból van, masszívabbnak is tűnik a Too Faced fémcsomagolásával szemben.




Belül nem sok különbséget látunk azonkívül, hogy a bal felső második, nagyméretű kiemelőszín a másolatpalettában a bal felső sarokba került. Felteszem, azért kell ennyi változtatás, hogy kevésbé könnyen köthessen bele a másolás tényébe a Too Faced csapata.


A fenti képhez meg kellett támasztanom a Too Faced tetejét, mert teljesen lenyaklott volna. 

Együtt nagyon jól mutatnak, és talán már így, ránézésre is látható, hogy elég jól sikerült a színek visszaadása:




Mindkét paletta esetében úgy éreztem egyébként, hogy bűn belenyúlni, és napokig csak nézegettem őket... Tény, hogy ez nálam általános jelenség, de a kevésbé jól sikerült termékek esetében azért nem tartok ki ilyen hosszan.

No és akkor most következzen a lényeg, a színek összevetése. Mindegyik árnyalat esetében három fényviszonyban készült kép: kétféle ISO-beállítású szűrt fényben és vakuval, a színminták pedig a megszokott módon, alapozóra és ecsettel készültek.

Coconut Créme vs. Delicious: készült ugyan színminta, de mivel nem volt látható, nem is fényképeztem le. Mindenesetre mindkét szín csodás matt kiemelőszín, és nagyon szeretem őket a smink belső szemzug felőli szélének elsatírozására használni.

Licorice vs. Tempt: igazi, erőteljes matt fekete szín mindkettő, és nemhogy kompromisszumot nem igényelnek, inkább óvatosságra van szükség az esetükben, nehogy pandaszemek nézzenek vissza a tükörből. Csodálatos minőség, amihez hasonlót eddig csak az Urban Decay és a Too Faced háza táján láttam, le a kalappal tehát az I Heart Makeup előtt.




Nougat vs. Heavenly: csodálatos, hideg árnyalatú mélyítőszín, amellyel még a legfehérebb bőrűek is bátran dolgozhatnak. Bármilyen smink szélének elsatírozására szeretem, mert tökéletes összhangot teremt. Az I Heart Makeup színe egy leheletnyivel még hidegebb, és ugyanennyivel pigmentáltabb is.




Truffled vs. Drizzle: szintén hideg árnyalatú, matt barna, amellyel álom a satírozás, és akár egy színnel készült füstös sminkhez is jó választás. A pigmentáltságuk nagyjából azonos, viszont a Drizzle kissé darabosabb és sötétebb, ugyanakkor megfelelő mértékű satírozással az eredetihez hasonló hatás érhető el vele is.




Hot Fudge vs. Enjoy: míg a palettában sötétbarnának és kakaóporhoz hasonlatosnak látszódnak, a színmintákban már inkább feketések, tehát hidegebbek, mint amire számítanánk tőlük. Épp ezért viszont jó választást jelentenek hétköznapokra a Licorice és a Tempt által nyújtott atomfekete helyett. Az állaguk csodás, jól satírozhatóak, így ebben az esetben tökéletesen felér a másolat az eredetivel.




Cocoa Chili vs. Choc: mindkét paletta egyik legerősebb pontja ez a szín, legalábbis az én szívemet elrabolta mindkettő: tökéletes hollandkakaó-szín, benne arany csillámokkal. A csillámmal vegyített matt alapot szerintem általában a Too Faced alkotja meg a legjobban, az Urban Decay legalábbis a legjobb szemhéjalapozóval is potyogni szokott a szemhéjamról, ez viszont a helyén marad. Bizony, ez esetben is jól sikerült a koppintás, bár kissé kevésbé erőteljes a Choc, de még így is a legjobb pigmentáltságú festékek közé sorolható.




Pink Sugar vs. Cake: a két leggyengébbnek látszódó szín, amelyek szemhéjon szerencsére jobban teljesítenek: a Maybelline Color Tattoo Pink Gold árnyalata kiváló választás alájuk, és vele a helyükön is maradnak akár 12 órán át. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy valójában itt is csillámmal vegyített matt alapról van szó, csak az alkarom bőrén ez elveszett, a szemhéjamon viszont már jól látható. A vakus képet lessétek, ott némileg látható a matt alap.




Puddin' vs. Perfect: két kakaóporszín, amelyek közül meglepő módon az I Heart Makeup színe a pigmentáltabb. Lágyság és satírozhatóság jellemzi őket, álom velük a sminkelés.




Blueberry Swirl vs. Crunch: a paletták általam legjobban várt színe. Ez volt az egyik indok amellett, hogy megvásároljam a Too Faced palettáját, és ennél voltam a leginkább kíváncsi, hogy mit nyújt majd a Salted Caramel. Nos, megleptek, ugyanis míg a Blueberry Swirl csillámokkal vegyített szatén alap, addig a Crunch egyszerű szaténnak tűnik. Tűnik, mert itt is vannak csillámok, de alig nagyobbak a szatént képező mikrocsillámoknál. Nem értem, miért, hiszen a fenti, nagyobb kihívást jelentő színekből kiindulva szerintem ennél is megütötte volna a szintet a másolat. Mindenesetre így is gyönyörű, és az árnyalatot nagyon eltalálták, valamint szemhéjon valószínűleg senki nem látja a különbséget. A pigmentáltságuk és a satírozhatóságuk azonos.




Peanut Butter vs. Sweet: ezt az árnyalatot meglátva rögtön tudtam, hogy szerelem lesz, hiszen nagyon hasonlít a Chocolate Bar palettában lévő Salted Caramel nevű színre. Az a fajta mélyítő- és satírozószín, amely a melegségével a leghidegebb árnyalatú sminket is összehangolja az arc többi részével, ezért a legnagyobb kedvenceim közé tartozik. Szerencsére a Sweet is megüti a Too Faced szintjét, és vörös haj esetén mindkettő kiváló választás szemöldökszínnek is, bár a másolat egy kissé sötétebb és rőtebb.




Frosting vs. Fudge: „mattközeli” szatén színeknek mondanám őket, hiszen annyira apróra őrölt mikrocsillámokat rejtenek, hogy többet nyújtanak az egyszerű fényes színeknél. Emellett a duokrómság halvány jeleit is mutatják, bár ez egyértelműbben jelen van a másolatban. Ez a két tulajdonság tökéletes színné teszi őket füstös sminkekhez, hiszen még akkor is kidolgozott, több összetevős sminknek tűnhet a szemfestésünk, ha csak ehhez az egy árnyalathoz nyúlunk. A pigmentáltságuk és a satírozhatóságuk álom, és bár mindkét paletta egészében véve kiváló minőségű, ez az árnyalat mindkettő esetében kitűnik a többi közül.




Rum Raisin vs. Salted: mintha az előző szín nagytestvére lenne, hiszen bár merészebb, és a duokróm hatás is erősebb benne, sokban hasonlít is rá. Rendkívül gazdag árnyalat, amelynek meleg alapszínében nagyobb méretű, rezes mikrocsillámok is megbújnak, a duokróm hatást nyújtó fény pedig a hideg irányba tereli- Kettős szín tehát, amely mindkét paletta egyik legsokoldalúbb árnyalata.




Mousse vs. Candy: ismét a holland kakaó jut eszembe, akárcsak a Cocoa Chili és a Choc esetében, csupán a csillámok hiányoznak belőle. Emiatt aztán tökéletes mélyítőszínt jelent a külső V-be még az idősebb korosztály számára is, és ez ismét mindkét paletta árnyalatára igaz. Kiváló állag, pigmentáltság és satírozhatóság jellemzi őket.




Caramel vs. Caramel: erőteljes aranyszín, amely a Too Faced esetében bronzos-rezes alaphangot is kapott, ami az I Heart Makeup palettájánál sajnos alig köszön vissza, nagyrészt ugyanis elnyomja az erőteljesen sárgás aranyfény. A TF sokkal többrétűbb, ugyanakkor szemhéjon nem igazán látható a különbség. A pigmentáltságuk kiváló, és jól összesatírozhatók más árnyalatokkal.




Bon Bon vs. Spoon: csodás hideg árnyalatú szatén mindkettő, és a másolat ezúttal nagyon hasonló az eredetihez, csupán pigmentáltságában marad el egy hangyányit. Szemhéjon mindkettő nagyon jól viselkedik, és a megfelelő alappal a helyén is marad a nap végéig.




Butter Pecan vs. Yum!: meleg árnyalatú, aranyba hajló pezsgőszín, amely kiváló mind a szemöldökcsont kiemelésére, mind a belső szemzugba. Rendkívül pigmentált mind az eredeti, mind a másolat, és akár egyetlen sötétbarna matt színnel párosítva egy tökéletes szemsmink összetevője lehet. Arany kiegészítős napjaimon szinte mindig ezzel kezdtem a sminket, és mindkét paletta esetében egész napon át a helyén maradt a szín. Az I Heart Makeup palettában lévő árnyalat egy leheletnyivel melegebb és sötétebb, de nagyon jól visszaadja az eredeti összhatását.




Az I Heart Makeup tehát ismét jól vizsgázott, és az eredetiekhez nagyon hasonló árnyalatokat hozott létre, amelyek annyira megközelítik a Too Faced által megalkotott színeket, hogy valóban helyettesíthetik a drágább palettát. Nálam ez valószínűleg úgy fog kinézni, hogy míg itthon inkább a Too Facedre esik majd a választásom, addig utazás esetén inkább a Salted Caramelt viszem majd magammal, hiszen egyrészt kevésbé féltem, másrészt a benne lévő tükör jól kihasználhatóvá teszi. Hosszú távon egyébként kevésbé gyakran kerül elő nálam a Blueberry Swirl annak ellenére, hogy rengeteg hasonló színű felsőrészem van, ellenben sokat használtam mind a melegbarna árnyalatokat, mind az említett arany-pezsgőszínt, valamint a hidegebb sminkek irányába is kirándulást tettem mindkét palettával. Fontos ugyanis elmondanom, hogy a hónapok során igyekeztem mindegyik színt kipróbálni és kitapasztalni, és az egyik napon a Semi-Sweettel megalkotott sminket másnap mindig újraalkottam a Salted Caramellel, és nem fedeztem fel közöttük teljesítménybeli különbséget.

A Too Faced palettáját Edit blogjáról ajánlom beszerezni, mert tőle biztosan eredeti termék érkezik majd, az I Heart Makeup jól sikerült másolata pedig ide kattintva érhető el a Pink Panda oldalán. Az árkülönbség jelentős, sőt, az eredeti 13,3 grammjával ellentétben a Salted Caramel 22 grammnyi festéket tartalmaz.

Nektek hogy tetszik ez a színösszeállítás? Melyik palettát vennétek meg inkább?

8 megjegyzés:

  1. Imádom az összehasonlítós bejegyzéseidet! :) Szuper ez a Salted caramel, tavasszal megrendeltem a Pink fizz-el együtt, és nagyon örülök is ennek, mert szuper palettákat kaptam nevetséges áron.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek, mert rengeteg munkám rejlik bennük :-) A Pink Fizz is csodás paletta, Eleninél láttam, és ránézi is öröm :-)

      Törlés
  2. Én is megrendeltem ezt a palettát, de nem gyakran került elő tavasszal és nyáron, pedig tényleg szuper. Ősszel igyekszem majd többet használni, most meg is hoztad hozzá a kedvem. :)
    Szuper bejegyzés volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, mostanra valóban többet használod, mert vétek parlagon hagyni ezeket a szép színeket :-) Örülök, hogy tetszett a bejegyzés :-)

      Törlés
  3. Nagyon jók és hasznosak ezek az összehasonlító bejegyzések! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy így látod! Igyekszem folytatni ezt a hagyományt :-)

      Törlés
  4. Wow, most meglepődtem, mennyire jól sikerült a másolat! A Frosting/Fudge árnyalat a kedvencem, de összességében is jól néz ki a paletta. Egyenlőre most nem tervezek vásárlást, de nem felejtem ám el, ha lesz rá alkalmam biztos beszerzem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem is meglepett, és az egyik legjobban sikerült koppintás, pedig volt már szerencsém jó pár másolathoz pl. a Nakedek esetében.

      Kíváncsi vagyok, beszerzed-e végül, és ha igen, tetszik-e majd :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.