2012. február 2., csütörtök

Coastal Scents - 88 Original Palette - sminkek

Több tanulsága is van a sminkek fényképezésére tett kísérletemnek - bőven van még mit gyakorolnom, teljesen más megközelítés szükséges, mint ékszerek esetében, amiben azért már van némi gyakorlatom (lásd: djkatydesign), valamint néhány csalódás ért kék színű termékeimmel kapcsolatban - az Oriflame VeryMe szempillaspirálja nem látszik kéknek a szempillán, viszont két perc alatt ott a nyoma a szemem alatt még száradás után is, tehát folyamatosan javítgatnom kell a sminket, az Essence szemceruzám pedig, ami a szemhéjamon szupertartós és gyönyörű, szintén nem bírja két percnél tovább, ha a vízvonalamon használom.

Előre is elnézést a képek minőségéért, remélem, az idők folyamán majd fejlődöm, de a szemfestékek jellege azért így is látszik a képeken. Ettől a palettától leginkább szaténos csillogást lehet várni, messze van a metálszíntől, amelyet például – nem meglepő módon – a Metal Mania, illetve bizonyos Sleek szemfestékek biztosítanak. Ugyanakkor az ezüstszínű sminknél egészen csillogó lett az eredmény, ami ismét igazolja, hogy a szemfestékek jellege igencsak változó a palettán belül. (Megjegyzés: a kék és a türkiz sminknél az élénk szín miatt inkább matt-szatén hatásra törekedtem, a bordónál viszont csillogóbbra számítottam.) Mindenesetre hangsúlyozom, hogy nagyon szeretem és szívesen ajánlom a paletta használatát. :-)

Lássuk tehát a sminkeket:
Sötétkék matt-szatén 1

Sötétkék matt-szatén 2

Sötétkék matt-szatén 3

Bordó-barna szatén 1

Bordó-barna szatén 2

Bordó-barna szatén 3

Ezüst metál 1

Ezüst metál 2

Türkiz matt 1

Türkiz matt 2

Ui.: Elméletben nem lenne szabad kék színnel sminkelnem, mert a szemem is kék, de a legtöbb bókot az arany smink mellett türkiz esetében szoktam kapni. Egyesek szerint más színt nem is kellene viselnem. Persze lehet, hogy ehhez hozzájárul a szemem színének változása, ugyanis néha zöld, néha pedig szürkés árnyalatú a kék mellett, még nem jöttem rá, mitől...

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép rajtad a kék, akárki akármit okoskodik. Meg az ezüstmetál. Ezek nagyon jól állnak neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :-) Szerintem a szabályok arra valók, hogy felrúgjuk őket, smink terén legalábbis biztosan.

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.