2012. február 16., csütörtök

A szemüveg ereje

A smink és a szemüveg szereti egymást, esetemben legalábbis ez a megfigyelés. Sokszor kontaktlencsét hátrahagyva, szemüvegben indulok útnak, ilyenkor csak a sminkelés nehézkes kicsit, lévén, hogy nagyon erős szemüveget hordok. Van viszont szuper, világítós, nagyítós sminktükröm, így azért megoldható a dolog, nincs vész. Egyik este volt időm fényképezésre, bár az én kis Canonom épp megint hisztis volt (olykor nem hajlandó észlelni, hogy a benne lévő aksi teljesen feltöltött állapotú, és kikapcsol), így telefonos képek következnek, de a lényeg látszani fog.

1. fázis

Hétköznapi, ezüstös-feketés füstös smink fekete felsőhöz és ezüstös kiegészítőkhöz. Semmi különös, mégis megdobja az ember lányának önbizalmát.

2. fázis

Az ember lánya gondolt egyet, és kihúzta a vízvonalát fekete szemceruzával. Jól  megfigyelhető, mennyit számít egy kis változtatás. Bár ezen a képen éppen apácatekintet látszik, maga a smink dögösebb (nekem elhihetitek).

3. fázis

A szemsmink maradt a dögös kihúzott fajta, ám ez a szemüveg mögött máris másként hat, a rúzs viszont visszafogottabb, ártatlan-csillogós lett.

Összefoglalóként elmondható tehát, hogy ami szemüveg nélkül már sok lenne hétköznapra, az szemüveg mögött szerényebbnek tűnik, világosabb, kevésbé hivalkodó rúzzsal pedig jól hordható munkahelyi smink lehet belőle. Szemüvegestársak, tessék kísérletezni!

2 megjegyzés:

  1. Apácatekintet... Hol? XD Aranyos a leiró szöveged. Mintha valami tankönyvet olvasnék: exhibit 1., exhibit 2. XD
    Láttad már, hogy van, aki a vizvonalat (nincs hosszú i-m) felül is kihúzza? Próbáltad már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy hasonló képemre mondták egyszer, hogy olyan, mintha apáca lennék... Egyébként próbáltam a felsőt is, de egyelőre még meg kell szoknom, az alsó kihúzásától rendszerint fél órán át könnyezem. :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.