2012. március 22., csütörtök

Urban Decay Naked paletta – véletlen smink

Ma reggel ismét a Naked palettával terveztem sminkelni, és neki is álltam, minden jól ment, csakhogy kiderült, hogy bizony a megszokottnál jóval pigmentáltabb a Smog elnevezésű szín.

Urban Decay Naked színek vakuval

Amikor azt hittem, már épphogy van csak az ecseten, még jócskán erőteljes pigmentáltságot pakoltam a szemhéjamra, így a tervezett háromszínű smink helyett maradt a két színből álló: Virgin a belső szemzugba és a szemhéj mozgó részére, Smog pedig a mélyítővonalba (mint említettem, jócskán) és a szempillák vonalába alul és felül egyaránt. Ettől függetlenül tetszett az eredmény, a hajszínem árnyalata köszönt vissza a szemhéjamon is, és ez remekül kiemelte a szemem színét.

Urban Decay véletlen smink – 1., vakuval

Urban Decay véletlen smink – 2., természetes fényben

Urban Decay véletlen smink – 3.

Az említett Smog árnyalatnak egyébként nagy rajongója vagyok, mert tinikorom kedvenc Clinique szemfestékére emlékeztet, Beach Bronze volt a neve, ha jól emlékszem, és nagyon sokáig kerestem az utódját – most kiderült, hogy nem hiába.

Egyéb felhasznált termékek: 
Arc: Oriflame Peach Me Perfect színezett arcfény, Light árnyalat, Oriflame perfect BLUSH Glowing Peach árnyalatban (utóbbi egyébként nagyon hasonlít mind megjelenésében, mint színében a Nars Orgasm pirosítójára)
Száj: Avon Plump Pout szájfény Luscious Mauve árnyalata

2 megjegyzés:

  1. .ugy latom Te ezt a palettat jol ki fogod hasznalni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is egyre inkább így érzem, ezt nekem találták ki! :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.