2012. augusztus 5., vasárnap

Szabadka

Végre megszereztem minden képet, és kiválogattam néhányat, amelyeket most megosztok Veletek. Így végigkövethetitek, merre jártam a városban, mit találtam fontosnak. Mindenképpen szeretnék majd visszatérni hosszabb időre is, hogy ne csak a hangulat fogjon meg, hanem konkrétumokat is feljegyezhessek a látottakról.





Többen is mondták, hogy az itteni fagyi kihagyhatatlan. Talán épp emiatt, de többet vártam tőle.













Jó volt ott lenni, sok magyar szót hallani, kedves emberekkel találkozni. Mindenképpen megyünk még.

20 megjegyzés:

  1. De jó a Mickey egeres póló :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, csúcs, de nekem kicsit sok lett volna a munkahelyemen. :-D

      Törlés
  2. Az a póló! :D Áh, nem hagytam volna ott... :D
    De amúgy szép város, én csak átutazóban görög felé jártam Szerbiában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így voltam, és a hegyekért teljesen odavoltam már akkor, persze Szabadka nagyon a határ mellett van, és teljesen más jellegű, de még az is lehet, hogy a hegyekbe is felutazunk majd. Szóval a város nagyon szép, érdemes elmenni, gyakorlatilag pár óra alatt oda lehet érni, és nagy élmény. :-)

      Törlés
    2. Mi hétvégén Esztergom mellé megyünk, pár napra, már alig várom, ott is lövök majd 684 ezer képet. :D

      Törlés
  3. Szép képek szép helyekről. A "kaszás" a kedvencem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A címe: Arató. Nekem is nagyon tetszett, micsoda szobor. :-)

      Törlés
  4. Kosztolányi ♥ Fú, én is elmennék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pontosan. Kosztolányit én is nagyon szeretem. Érdemes oda elutazni, nagyon jó élményekkel tértem haza. :-)

      Törlés
  5. Gyönyörű helyen jártál,és az a szívecskés kerítés, meseszép.!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól emlékszem, az egy felújítás alatt álló zsinagóga kerítése, maga az épület is nagyon szép, csak most alig látszik ki az állványok mögül.

      Törlés
  6. remélem burekot ettetek! :))
    mi Újvidékre megyünk, de természetesen Szabadkán keresztül és mindig megállunk Szabadka legjobb pékségében burekot enni! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a burek miatt sokszor Budapestre is elutazunk, mert van ott egy albán pékség, ahol egész finomat lehet kapni :-)

      Törlés
  7. .milyen szep kis varos lett! ..vagy 10 eve jartam arra a "szabadkai piacon" meg.

    VálaszTörlés
  8. Milyen békés képek, jó lehetett ott :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó élmény volt, megszólítottak ottani magyarok, hogy honnan jöttünk, mert hallják, hogy nem odavalósiak vagyunk, ami mondjuk nem egészen igaz, mert Tamás igen :-)

      Törlés
  9. A kis tó mögött egy kis kapun kell átmenni az egyetememhez :) Nagyon gyönyörű minden nap elmenni itt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát azt meghiszem, szerencsés vagy, hogy ilyen szép helyen jársz nap mint nap :-)

      Törlés
  10. Ó, a szerb kaják: burek + natúr joghurt, pljeskavica, csevap..:P Imádom!
    Szép képeket készítettél Szabadkáról.
    Ha legközelebb arra jársz, kóstold meg a pljeskavicájukat (hamburger), nagyon finom szokott lenni.
    Jah, és látogass el Boss kávézóba. Én kb. fél éve voltam ott, hangulatos kis hely.:)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.