2014. január 15., szerda

Zsákmány – utólag kapott és előre vásárolt kincsek

Ahogy azt már ígértem a tegnapi bejegyzésben, ma többek között azok az ajándékok következnek, amelyeket az „utószezonban” összehozott találkozások alkalmával kaptam meg. Innen is köszönöm mindenkinek a sok kedvességet!

Az első két ajándék barátnőméktől van, és a születésnapomra kaptam őket:

Szuper meleg házicipő, mert fázós a lábam

Dove tusfürdő és testápoló mesés illatban

A következő ajándékokkal Vera barátnőmék leptek meg, születésnapi, névnapi és karácsonyi ajándékok is vannak köztük:

Már sok jót olvastam a filmről, de még nem láttam, így lehet,
hogy a könyv elolvasása után a filmre is sort kerítek

Kissé transzcendentálisnak ígérkező történet,
amely az ajánlója alapján nagyon nekem való

Ini-mini kókuszos vaj, az első Manna termékem, és isteni az illata

Ugyanúgy megdermed, mint az eddig használt kókuszolajam

Sampon, amelynek illata illik az általam használt Avon hajpakoláshoz
(eszméletlen, hogy mennyire odafigyel rám ez a lány!)

Timi barátnőm csupa finomsággal látott el, és már csak egyet tudok mutatni, mert a kávék már fogyasztásban vannak, valamint Tamás is elpusztította a másik csokoládét:

Azt hiszem, a bejegyzés megírása után rá is vetem magam (ez már a bejegyzés írása közben megtörtént)

A sok személyes ajándék mellett a Szépségbolt is meglepett egy doboz ajándékkal:

A látszat csal, mert belül a doboz tartalmától eltérő kincsek lapultak

Az ajándékok

És egy köszönőlevél, a kollégák aláírásával. Az ajándékoknak is nagyon örülök,
de ez a kis személyes plusz a legkedvesebb a számomra. :-)

Helia D arctisztító kendők, amelyek régi kedvenceim már

Max Factor szempillaspirál barna/fekete színben – kíváncsian várom, hogy mit tud

Garnier BB krém

Bár az árnyalat medium, azaz közepes és így nyáron fogom használni,
nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit tud

A Szépségbolt csapata meglepett tesztelendő termékekkel is:

Vatika ajurvédikus sampon és kondicionáló olaj

Kókuszolaj további értékes összetevőkkel, pl. a hajnövekedést elősegítő amlával


Bár a címkéjük nem mond sokat, a weboldalon elolvashatjátok a várható hatásokat. Úgy döntöttem, hajnövesztő projektbe kezdek ezekkel a termékekkel, és nagyon kíváncsi vagyok, vajon valóban látható javulást hoznak-e majd a hajam állapotában.



Vásárolgattam még néhány dolgot magamnak leárazásban, hiszen közeleg a másik névnapom, így ilyenkor a család megbíz azzal, hogy magamnak tetsző termékekkel lássam el magam. Jó is az ilyen tejesítendő feladat. :-)

Hogy ne csak a Color Tattoo legyen a kedvenc, a leárazásban lecsaptam a Manhattan krémes szemfestékére a 2-es, Abrakadabrown árnyalatban. Ráadásul 1399 Ft helyett 699 Ft volt.

Lámpafény

Lámpafény

Vaku

Szintén ennyire leárazva lett az enyém egy Alverde négyes szemhéjpúder Pure Berry árnyalatban. Örülök, hogy a sötétszürke tényleg sötét, és így nem kell másik palettához nyúlni a mélyítéshez.



Egy Manhattan lakk is a kosaramban landolt, 449 Ft volt, és más színe lesz átlátszó lakk hatására. A neve Illusionails, ami rendkívül találó.

Lámpafény

Vaku

A Catrice-leárazáson egy palettára és egy mono szemfestékre tettem szert, mindkettő 699 Ft-ba került, és mindkettővel régóta szemeztem, csak drágállottam teljes áron. A paletta neve Mud Spencer & Coralle Hill (mekkora jó név ez is :-D)

Lámpafény

Vaku

A mono pedig a híres-neves C'mon Chameleon, amely biztosan jó barátommá válik majd sietős reggeleken a duokróm hatása miatt.

Lámpafény

Vaku

Előnévnapi ajándékaim sorát két Avon termékkel kezdem:

Gabriel nyaklánc

Sophina óra

Végül, de nagyon nem utolsó sorban pedig a Reni által beszerzett lakkok következnek, mivel az Essie-lakkok jelenleg akcióban 5 darabonként összesen 2000 Ft-ba kerülnek az egyik boltban, amelynek címéről Reninél érdeklődhettek :-)

A krémszínű dögösek: Mini Shorts és Red Nouveau

Lámpafény

Vaku

A csodás fényű bogyószínek: Showstopper és Santa Fe Mauve

Lámpafény

Vaku

A pasztellszínű szépségek: She's Picture Perfect és Coat Azure

Lámpafény

Vaku

Az arany páros, mert ez nem maradhatott ki: Golden Nuggets és Shift Power

Lámpafény

Vaku

A krémszínű klasszikusok: Glamour Purse és Masquerade Belle

Lámpafény

Vaku

Hozzátenném, hogy Reninek annyit mondtam, hogy hozzám illő színeket válasszon, valamint ránézésre jól fedő lakkok legyenek, és egytől egyig imádom őket. Szóval köszönöm neki, hogy beszerezte nekem ezeket a csodás lakkokat, amelyek ráadásul az első Essie-k az életemben. :-)

Van közös termékünk Veletek, kedves olvasók? Melyik körömlakk érdekelne Titeket a leginkább? Most egy másik zsákmányos bejegyzésben mutatott lakkpáros csücsül a körmeimen, de azt nem tudom eldönteni, hogy az itt bemutatottak közül melyik legyen majd az első. Szóval várom a javaslatokat. :-)

41 megjegyzés:

  1. Essie arany: D stipi stopi: D mint az oviban: D minden érdekel főleg a Szépségboltos hajcuccok: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OK, és melyik arany? :-D A hajcucc engem is érdekel, de előbb még fodrászhoz is el kell jutnom...

      Törlés
  2. Annyira jó az a házicipő:)
    És nagyon szépek a körömlakkos képek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon szép kis darab. :-) Örülök, hogy a képek is tetszenek, amíg lehet, kihasználom, hogy megvan még a karácsonyfa. :-)

      Törlés
  3. Ismét nagyon jó dolgokat kaptál, vettél! :-)
    Az Essie akció nagyon tetszik, kár hogy netes vásárlás esetén nem elérhető :-(
    A C'mon Chameleon monot én is megvettem, illetve egy másik Catrice quattrot.
    Az Essie lakkokra lennék kíváncsi részletesebben :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jól el vagyok látva megint, szerencsém van. Tényleg nem túl kedves dolog, hogy netes vásárlással nem él az akció, eléggé diszkriminatív így... Melyik négyes szemhéjpúdert vetted meg? :-) Az Essie lakkok jönnek majd, de még csak most mostam le a kedd óta fent lévő China Glaze-t :-)

      Törlés
  4. Úúúgy örülök hogy ennyire tetszenek az Essie lakkok! :D Tegnap is voltam ám a 2M Beauty-nál mert Aggie-nek zsákmányoltam 10 lakkot, szerintem rövidesen be is mutatja őket a blogján :)
    Én a lilára lennék nagyon kíváncsi :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ejha, már régi ismerőként üdvözölnek ott biztos :-D

      Törlés
  5. Bogyó, pasztell, arany mind jöhet! :) "Mud Spencer & Coralle Hill" hát ez nagyon jó! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OK, az arany lakkok már úgyis kaptak szavazatot :-) A Catrice-nek amúgy nagyon jók a nevei :-)

      Törlés
  6. Oh az Essie lakkok csodásak! *.* Az Alverde paletta és a Catrice termékek is. :) A Garnier BB-t én nagyon szerettem, bár nekem nyáron picit nehéz volt, de hidegben szereti a bőröm. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, akkor lehet, hogy a BB-vel nyáron nem leszünk jóban, télen meg ugye nem az én színem... Na, majd meglátjuk :-)

      Törlés
  7. Jajj azok az Essie lakkok de mesések :]

    VálaszTörlés
  8. Irigykedem kicsit a Manhattan krémes festék láttán. Én is kinéztem magamnak, de "mindegyikben jártak már előttem" így inkább otthagytam! :( A Catrice négyes palettáit szeretem csak azt nehezményezem hogy a 4 színből átlag 3 mindig nagyon hasonló (lbarnák vagy szürkék) és egyébként is Dunát rekeszthetnék a barna színű szemhéjpúderekkel...
    Jó dolgokat kaptál/vettél! A Manhattan festékről szívesen olvasnék/látnék tőled véleményt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a barna színű szemhéjpúderekkel az a gondom, hogy a Nakedet nem merném magammal vinni, nehogy baja legyen, viszont kisebb méretben még nem nagyon találtam olyat, ami hasonló minőségű lenne. Szóval folyamatosan megy a kutatás, és remélem, ez a négyeske most beválik majd végre. :-) A krémes festéket pedig sajnálom, én is sokáig nézegettem, mire olyat találtam, amelyikbe még senki nem nyúlt bele...

      Törlés
  9. De cuki ez a papucs! :)
    Hm, a fokhagymás sampon érdekes, nem lesz tőle fokhagymaszagú a haj? Elég bizarr :)

    VálaszTörlés
  10. A Helia kendő, és Garnier BB nálunk is nagy kedvencek. Hát azok az Essie lakkok.....csak görgetem lefelé, görgetem, mondom még midig van?.. és ilyen szépek?? :DD ajj várom a teszteket! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már kettőről is vannak képek, bár egyelőre csak lámpafényes és vakus, de a most rajtam lévőről természetes fényben készült is várható :-)

      Törlés
  11. Válaszok
    1. Eddig két színbe vagyok totálisan szerelmes...

      Törlés
  12. Az Essie lakkokra nagyon kíváncsi vagyok. :) Pénteken én is meglesem őket. :) Remélem még lesz belőle. :D
    Nagyon jó dolgokat kaptál/vettél. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, találtál még lakkokat Te is? :-)

      Törlés
    2. Sajnos nem. Volt még sok szép szín, de ami tetszett volna nem volt belőle normális állagú. Szét voltak válva, így nem mertem elhozni :(

      Törlés
  13. Huhúú, mennyi minden. Ez igen Katy :) Jó sok szépség! A Essie lakkok nagyon tetszenek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most nagyon el vagyok látva, ami csak azért gond, mert időm viszont nincs a tesztelésükre. De remélhetőleg azért hamarosan sorra kerül minden :-)

      Törlés
  14. Mennyi csodaság. :) :)
    A házi cipellő nagyon cuki, nekem is szükségem lenne valami hasonlóra. A körömlakkok mind tetszenek de legfőképpen a She's picture perfect és a Red Nouveau. Én most reszeltem le valami hasonló árnyalatot a körmömről. Zselés lakk...
    A manna termékek pedig csodásak. Nekem szettem van és sokat segített a kezemen. :) :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, épp a She's Picture Perfect van a körmeimen, és imádom! Jön majd a bejegyzés :-)

      Törlés
  15. A Felolvasó c. filmet láttam és imádtam!!
    Essie lakkok!!!! Ma én is voltam az üzletben, sikerült kifogni pár szép színt :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, akkor kíváncsian várom a könyvet és a filmet :-)

      Törlés
  16. Házi papucsot én is most vettem és nagyon megszerettem, ebben végre nem fázik a lábam :) A Manhattan szemfesték pedig nagyon ígéretes! Lakkok közül a Showstopper érdekelne nagyon, éééés mikor csinálsz sminkes bejegyzést? ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Showstopper is érkezik majd, de előbb egy bogyós, egy arany és egy pasztell lesz a soros :-) A sminkes bejegyzés a tervek szerint a hétvégén érkezik :-)

      Törlés
  17. Hű, ezek aztán a remek ajándékok! Az Essie-t imádni fogod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, eddig vegyesek a tapasztalataim, de a pozitív dolgok vannak többségben :-)

      Törlés
  18. Jaj, ezek a körömlakkok! Nekem az utolsó páros tetszik a legjobban :)

    VálaszTörlés
  19. Az a manusz irtó cukiiii! :D A manhattan lakkal szemeztem én is tegnap, de végül nem vettem meg. :D Az essie lakkok miatt peddig nagyon irigyellek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Manhattan lakk remélhetőleg jó szolgálatot tesz majd tavasszal, vagy ha már nagyon elegem lesz a téli szürkeségből. Az Essie-kkel, vagyis Renivel pedig szerencsém van, az biztos :-)

      Törlés
  20. Már a képeket csak nézni is annyira jó! :) A körömlakkoknál az arany páros az kedvenc lenne nekem is, mert ritkán látni ilyen igazán szép arany színt és a Manhattan szemfestékekre úgy 2 hónapja is volt akció a DM-be, de amikor a tesztert néztem(Glow Star-árnyalatnál) akkor csak csillámokat tapasztaltam színt alig(lehet már a teszterrel volt a baj) ?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát bizony a teszter lehet a ludas, mert nálunk is teljesen ki voltak száradva sajnos, viszont szerencsére a termékek amúgy jól záródnak, és így rendben van az állaguk. Nem is értem, hogy lehettek ennyire szárazak a tesztereik :-(

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.