2014. március 26., szerda

Séta a múltba, 2012. – 4. rész

Az eheti szemezgetés meglepő volt számomra, ugyanis rengeteg bejegyzés közül válogathattam, és így elég sok kedvencem is lett. 2012. július-augusztus – mozgalmas időszak, szép emlékek, lássuk tehát, miket szeretnék megemlíteni Nektek.

1. Az első neszesszeres
Helyzetjelentes Szerbiabol – a taskamban rejlo sminktermekek


Az ottani billentyűzet miatt ékezetek nélküli bejegyzés a neszesszerem akkori tartalmáról. A szájfényeken és a szemceruzán kívül nincs újravásárolt termékem innen, sőt, több közülük már más sminktermékei között van csak meg. Mindenesetre szerettem azt az időszakot, emlékszem az akkori sminkekre is, bár Szerbiában épp nem nagyon sminkeltem a 45 fokos hőség miatt...

2. Már akkor is holo-szerelem tombolt...
Moyra 43-as és S-he holo – képek, színminták és sok-sok kép


Bár a Moyra új kollekciójából egyre sem tettem szert, az ezek szerint már lassan két éve meglévő 43-as még mindig nagy becsben van nálam. Igazság szerint úgy sejtem, hogy ha ellátogatnék a fodrászkellékesemhez, a mostaniak közül is több hazaköltözne velem, de mostanában – előzetes lakkstop hirdetése nélkül – csak a bemutatott Avon-lakkjaimat szereztem be. Holnap viszont várhatóan ellátogatok a Müllerbe, szóval könnyen lehet, hogy ez változik majd...

3. Egy mélyre ható tesztes bejegyzés
Naked vs. Undressed – tartóssági teszt


Mivel nemcsak színmintákkal, hanem igazi tartóssági teszttel is össze akartam vetni az UD és a MUA palettát, több napon át bőszen sminkeltem és fotóztam. Hát bizony van különbség köztük, bár ettől függetlenül jó dolognak tartom a MUA koppintásait. Nektek megvan az UD vagy a MUA verzió?

4. Az egyik mostanáig emlegetett kedvencem
Lila Mix and Match körmök


Ó, hogy én mennyire szerettem ezt a manikűrt! Szinte kedvem támadt újraalkotni, bár most nem vagyok lilás kedvemben. Ti szoktátok hasonlóan vegyesre festeni a körmötöket?

5. Az egyik örök kedvenc lakkom azóta is
Újabb szerelem: Avon Pro+ Coral Reef körömlakk


A tökéletes korallszínű lakk. Tökéletes a színe, a fedése, merthogy két réteg is elég belőle, és 12 ml 69 Ft-ért szintén nem rossz. Szeretem az Avon lakkjait.

6. Az első elfogyottas
Elfogyott termékeim


Bár mostanában már videó formájában szoktam bemutatni az elfogyott termékeket, volt jó pár bejegyzés is róluk, és ezek szerint majdnem két éve született az első. Nem semmi. Érdekes amúgy visszanézni, ugyanis ezek közül két termék másik példánya is használatban van jelenleg: az Avonos testradír és a Bioderma arclemosó is hűséges társam azóta is.

7. Az egyik kedvenc szemüveges-sminkes
Napi smink – Avon 24 k Gold Golden Splendor paletta


Ráadásul a kedvenc pólóm volt rajtam, amit itt mutattam meg annak idején. Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor megláttam, és hogy hol voltam és melyik barátnőmmel. Azóta is nagyon szeretem, és leginkább famerszoknyával szoktam viselni.

8. Az egyik azóta is kedvenc palettám
Avon Pink Sands paletta – képek, színminták és vélemény


Egyszerűen nem értem az Avont. Voltak a négyes szemhéjpúdereik, amiket aztán jól lecseréltek, állítólag jobb formulára, de valójában azóta még több közöttük a gyenge láncszem, és ráadásul megszűnt ez az összeállítás, pedig ez tényleg nagyon jó kis paletta volt...

9. A második elfogyottas
Elfogyott termékeim 2.


Hát bizony, innen egyik terméket sem használtam azóta sem. Na nem mintha mindet utáltam volna, de valahogy nem tértek vissza a fürdőszobapolcra... Nektek van innen kedvencetek?

10. Képes beszámoló Szabadkáról
Szabadka


Hogy már két éve lassan, hogy ott jártam? Hát mi történt velem, hogy azóta sem tértem vissza??? Remélem, idén sikerül majd a tervezett nyaralás, ugyanis akkor csak egy napot töltöttem a városban, és szeretnék ennél jobban elmélyedni az ottani életben.

11. Egy kreatív lakkozás
Kék körömdíszítés


Még a zselés korszakom első évében rengetegszer alkottam hasonlót, mert sokáig viselhető volt átfestés nélkül, és nem volt olyan vad a hatás még sötét lakkok esetében sem. Ilyenkor persze mindig elkap a nosztalgia, és nem is értem, miért nem alkotok hasonlót mostanában...

Nos, volt számotokra újként ható bejegyzés? No és palettateszt vagy körömlakkos bejegyzés legyen a következő?

20 megjegyzés:

  1. Ez az utolsó mani nagyon tetszik :) A paletta és a lakkos posztok meg jöhetnek ilyen sorrendben! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma végre sikerült megírnom a palettás bejegyzést, holnap pedig megmutatom majd a színmintákat is! Körmös kép pedig már több bejegyzésnyi is van, úgyhogy érkeznek majd szép sorban :-)

      Törlés
  2. A Pink Sands összeállítást én is nagyon szeretem! Még van belőle bőven, de mindig amikor előveszem, az jut eszembe, hogy milyen szomorú leszek, ha egyszer elfogy...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is a nagy becsben tartott sminkcuccok közé tartozik, nem is értem, mi vitte rá erre az Avont...

      Törlés
  3. Tetszik a nosztalgiázós rovat! Ötletes! :-)

    VálaszTörlés
  4. Na látod ezt én sem értem miért nem alkotsz mostanában ilyesmi szép mintás manikat :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk én tudom az okát: amikor fél órám van egy manira, akkor inkább biztosra megyek, hogy ne kelljen esetleges elrontás esetén az egészet feladni és lemosni :-)

      Törlés
  5. Dejóóó :D Én itt tanulok, Szabadkán :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsés vagy, szerintem csodálatos hely :-)

      Törlés
  6. Még talán 9-10 éves voltam, amikor apuval Szabadkára jártunk a Mc'Donaldsba, már alig emlékszem a városra. De annyira jó volt megnézni a képeid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy kicsit visszarepíthettelek az időben :-)

      Törlés
  7. A Coral Reef nekem is megvan és imádom. :) A 4-es mani nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Coral Reef-et szerintem csak imádni lehet :-)

      Törlés
  8. Imádom ezeket a bejegyzéseid olvasni! :)

    VálaszTörlés
  9. A szemüveges kép nagyon cuki, az utolsó köröm is tetszik. Megnéznek újraalkotva, más színekkel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ötlet, majd ha kevésbé nagy lesz a hajtás körülöttem, kiötölök valamit :-)

      Törlés
  10. Az a kék lakkozás mennyire gyönyörű *.*

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.