2015. január 24., szombat

I Heart Chocolate Smink – More! és Unforgivable


A múltkori csalódás után nem hagyott nyugodni a tény, hogy az egyik kedvenc színem, a Candied Violet másolata ennyire rosszul teljesít, ezért adtam neki még egy esélyt egy kissé más jellegű sminkben, és szerencsére most jobb eredményt értem el vele, bár mellé szegődött még a More!, az Endorphins Ready és a Thank Friday nevű szín is. A legutóbbi sminket ide kattintva tudjátok megtekinteni.


Mivel ugyanazt a Color Tattoo-t használtam alapként, amelyiket a legutóbb is, arra tudok gyanakodni, hogy sok más palettához hasonlóan itt is egyre jobban teljesítenek a színek, ahogy egyre lejjebb haladunk bennük. Mindenesetre örülök neki, hogy sikerült megmutatnia a lilás arcát, mert a paletta egyik üde színfoltját ez az árnyalat jelenti.

A belső szemzugba került a legvilágosabb, gyöngyházas rózsaszín szín, majd a mozgó szemhéjon a More!-t dolgoztam el, végül pedig az Unforgivable-lel mélyítettem a külső V-ben. Az alsó szempillasorba is az utóbbi két szín került, és a mostani teljesítményükkel már elégedett vagyok. A mélyítővonalnál a Thank Friday-t használtam satírozószínként, és már csak egy kis fekete szempillaspirál került fel melléjük.






A sminkhez MAC alapozót viseltem, méghozzá a Face and Body NW20-as árnyalatát, a korrektor pedig a Pro-Longwear ugyanezen árnyalata volt. Az arcom kontúrozására a jó öreg Sleek Contour Kit-emet használtam, majd egy szintén nem mai Oriflame pirosító, a Glowing Peach került az orcákra, az ajkaimra pedig – a természetes hatás érdekében – nagyon kis mennyiségben az örök kedvencem, a 905-ös árnyalatú Paese Manifesto szájfényem került.

Egyébként pedig van egy tippem a palettához: mivel nagyon hullanak a színei, érdemes lefelé nézni sminkelés közben, pl. kézben tartott sminktükörrel sminkelni, így ugyanis biztosan nem fognak a szemünk alá hullani az amúgy elég porolós színek, merthogy több ilyen is van a palettában. Ennél a sminknél így jártam el, és csak az asztalról kellett letörölnöm az aláhullott port.

A palettát a Pink Panda weboldalán tudjátok beszerezni 3390 Ft-os áron, és jelenleg készleten is van, így érdemes lehet most megrendelni.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jól állnak ezek a színek, Katy!

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű ez a smink! Olyan egyedi árnyalatokat vagy képes megfogni, amiket én konkrétan meg sem tudnék nevezni. De rajtad mesésen elegánsan mutatnak és remekül párosítod is őket :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.