2015. május 16., szombat

Picture Polish O'Hara – utálatból szerelem

A mai bejegyzés csak részben fog szólni a Picture Polish egyik legcsodásabb piros lakkjáról, mert elsőként újabb ódát szeretnék zengeni az Essence Nail Candies alaplakkjáról. Nélküle ugyanis továbbra is azon gondolkodnék, hogy hogyan adjak túl az O'Hara lakkomon, mert bizony az első használat után nem voltak vele kapcsolatban kedves gondolataim...

Az történt ugyanis, hogy az első próbálkozásnál négy, azaz 4 réteg kellett belőle, és ez kiakasztott, mert ennél sokkal élettel telibb lakkot vártam a színe alapján. Aztán viszont adtam neki még egy esélyt, mert a színe viszont nagyon tetszik, és ekkor az említett csodalakkot használtam alá. Így bizony már csak 2 rétegre volt szükség, ami azért jelentős különbség, nemdebár?


Nos, ez a lakk azért annyira a szívem csücske, mert kifejezetten hűvös piros, így jól áll a rózsaszínes bőrtónusomnak. Használtam rajta fedőlakkot, így azt nem tudom, hogy mennyire csillogna nélküle, de így tartós is volt rajtam, és folyamatosan elkápráztatott a holocsillámaival. És tette mindezt annak ellenére, hogy nem volt napsütéses időjárás, így sajnos nem is tudok ilyen képpel szolgálni róla.

Természetes fényben készült fotók:




Vakus fotók:



Háromféle fényviszony, a lehető legjobb mellékszereplővel:


Instagram-fotó:


Nos, odáig és vissza vagyok érte, és ha Nektek is tetszik, azt javaslom, hogy az Essence Nail Candies valamelyik lakkját használjátok hozzá alapként, mert így egy problémamentes, tartós lakkot kaptok, és nem kell mérgelődnötök a négy réteg miatt...

A lakkot ide kattintva tudjátok megvásárolni a Nailland webáruházában.

Nektek megvan ez a lakk? Van hasonló különleges hűvös piros a gyűjteményetekben?

13 megjegyzés:

  1. 4 réteg?! Nekem is ez van meg, de pont elég belőle a kettő...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is, a megfelelő alaplakkal. Sokat számít, mert van, amelyiken szinte megtapad a lakk, és van, amelyiken mintha „elcsúszna”.

      Törlés
  2. Már el is fogyott szűk egy év alatt. Nekem sajnos nem volt tartós, többféle alaplakkal és anélkül is próbáltam. Azért két napot ki szokott bírni, a színe pedig vidám piros az én meghatározásom szerint. Nem szoktam rá nyomdázni sem, valahogy soknak éreztem, ha néha 1-2 körömre mintát nyomtam. Nagyon szép rajtad is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, én is pont így vagyok a nagyon szép lakkokkal: soknak érzem, ha mást is bevetek melléjük, és úgy érzem, a figyelmet is elvonja róluk a minta. A tartósság pedig nagy rejtély, és tény, hogy van, aki irigykedik rám azért, hogy a legtöbb lakk legalább 4-5 napig bírja rajtam, de ha még nem próbáltad, a Nail Candies-t csakis ajánlani tudom alaplakként :-)

      Törlés
    2. Ránézek, ha van a Müllerben, köszi a tippet

      Törlés
  3. Tuti egy selejtes darabot fogtál ki.
    Megvan nekem is az O'hara és bőven elég belőle a két réteg. Sally Hansen alaplakkal és Astor fedőlakkal simán kibír egy hetet.
    Én másodkézből jutottam hozzá nagyon olcsón Ciiskától, egyetlen egyszer használta, de nem érezte magáénak a színét. Amúgy tapasztalatom szerint PP lakkot nagyon könnyű eladni.
    Imádom amúgy ezt a PP lakkot (is) és külön öröm számomra, hogy abszolút nem narancssárgás tónusú.
    Nagyon szép a Te bőrszíneddel is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lehet selejtes, ha aztán ugyanaz a lakk két rétegben is jól muzsikál :-) Nem vettem másik üveget belőle, csak az bizonyosodott be, hogy mennyire sokat számít az alaplakk, és a többit mostantól nagyjából ki is selejtezem, ha ennyit számít ez a Nail Candies.

      Annak pedig nagyon örülök, hogy ennek köszönhetően nem kell rajta túladnom, mert a színéért odavagyok, pont az Általad is említett narancssárgástónus-hiány miatt: ideális a rózsaszínes bőrszínemhez, és folyamatosan csak nézegetem a körmeimet, amikor e van rajtam :-)

      Törlés
  4. Négy réteg?!?! Azért a kettő az ideális, még jó, hogy bevetetted azt a csodaalaplakkot! :)

    VálaszTörlés
  5. Még a végén újra megveszem ezt az Essence lakkot! Én magában nem szeretem - olyannyira nem, hogy úgy megharagudtam rá az első használat után, hogy egyenesen a kukában landolt... :D Node, lehet, hogy kap még egy esélyt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát önmagában én sem tartanám sokra, de Eleni hatására eleve alaplakként próbáltam ki, és nagggyon jót tesz a lakkoknak, úgyhogy nálam örök helye lesz, az biztos. Remélem, sosem szünteti meg az Essence...

      Törlés
  6. Nagyon jól áll Neked ez a szín! Most fel is került a végtelen hosszú kívánságlistámra is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, én is így látom, és biztosan jól mutatna a szép hosszú körmeiden és a körömformádon :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.