2015. május 13., szerda

Picture Polish Scandal – valóban botrányosan szép

A ma bemutatott lakkot már láthattátok a hétfői manikűrvadászos bejegyzésben, viszont annyira csodás és sokoldalú, hogy kétségtelenül saját bejegyzést is érdemel. Bár az is igaz, hogy ez nagyjából minden Picture Polish körömlakkról elmondható...

A mai alanyunk a Scandal, amely a Vampy Collection részeként jelent meg, és a többi öthöz hasonlóan limitált szín. Ez pedig sokat nyomhat a latba, hogy még most beszerezzük őket, hiszen egyébként erőteljesen őszi színekről van szó. Három duokróm és három duokróm-holo körömlakk kapható a termékcsaládban, amelyek közül elsőként a Revenge és mindhárom holocsoda került fel a kívánságlistámra, aztán viszont a maradék kettőt is megrendeltem, mert rájöttem, hogy a duokrómságuk ellenére igenis nekem való mind. Ennek oka pedig az, ami miatt a duokróm szerelmesei valószínűleg kicsit csalódottak: a főszín melletti egyéb hatások csak mérsékelten, bizonyos fényviszonyok mellett mutatkoznak meg, így tehát az én ízlésemnek éppen megfelelőek, hiszen a túlságosan duokróm lakkok saját körmeimen való viselésétől szó szerint ráz a hideg.

A fedése egyébként nem a legjobb, vagyis pontosabban megint egy olyan lakkról van szó, amely már két rétegben is nagyon szép, viszont kell neki a harmadik a teljes mélység eléréséhez. Nagyon fényesre szárad önmagában is, ráadásul viszonylag gyorsan, így nem tettem rá fedőlakkot, hanem önmagában láthatjátok az alábbi képeken.


Természetes fény

Vaku

Napfény 

Szűrt kinti fény

Szűrt kinti fény más ISO-val

Az alábbi kép fényképészetileg sok kivetnivalót hagy maga után, ugyanakkor ez adja vissza a leginkább a személyesen tapasztalható élményt: ott bujkál benne egy kis duokróm jelleg, mégsem uralkodik el rajta, a holorészecskék pedig csodásan ragyognak benne.



Napfény

Napfény más ISO-val

Nos, másnapra az egyik ujjam párnanyomos lett, így mégis kapott fedőlakkot, valamint a hüvelyk- és a gyűrűsujjakon egy-egy-matricát. Ekkor derült ki, hogy a rendkívüli fénye ellenére nem volt egészen fényes a felülete, hiszen a fedőlakk tovább fokozta a fényét, valamint egy leheletnyivel mélyítette és melegítette az alapszínt, de nem változtatott nagyot rajta. Mielőtt megmutatom a fedőlakkos képeket, íme egy Instagramos kép, amelyen egészen jól látszik a nem egészen fényes felület:



Fedőlakkal pedig így néz ki:


Természetes fény

Vaku

Napfény

Napfény másféle ISO-val

Természetes fény

Napfény

A képek mennyiségéből láthatjátok, hogy teljesen beleszerelmesedtem ebbe a lakkba, és nagy örömmel viselem annak ellenére, hogy elsőként inkább őszre, mintsem tavaszra asszociál az ember, ha meglátja. Tartósságát tekintve annyit tudok mondani, hogy négy napon át volt rajtam mindenféle kopás vagy pattogzás nélkül, úgyhogy szerintem bírta volna a 6-7 napot is, ha hagyom. Instagramon egyébként egy minivideót is közzétettem róla, amelyet ide kattintva tudtok megtekinteni. A körömlakkot a Nailland kínálatában találhatjátok meg, ide kattintva.

Nektek hogy tetszik ez a lakk? Hordanátok a mostani csodás tavaszi időjárásban?

10 megjegyzés:

  1. *-* Most már biztos nagyon kell :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig próbállak lebeszélni róla, mert szerintem nem számottevő a különbség több másik lakkhoz képest sem, de tény, hogy nagyon örülök, hogy a magaménak tudhatom, és hát nemhiába szereztem be én is: ugyanúgy voltam vele, mint most Te :-D

      Törlés
  2. Azta, ez tényleg botrányosan, brutálisan szép! *_*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát bizony, az egyik legszebb lakk a gyűjteményemben :-)

      Törlés
  3. Ez tényleg gyönyörű! :)
    És közben meg kell jegyeznem, hogy a körmeid is nagyon szépek, szép formájúak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, bár ez az a hossz, ami már idegesít, így a lemosása után meg is rövidítettem a körmeimet. Ránézésre tetszik, nem azzal van a gond, hanem hogy zavarnak a hétköznapi tevékenységeimben :-)

      Törlés
  4. Hát igen. Hát igen :) Nincsenek is rá szavak és pont elég rá az a kis díszítés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen. Egy ilyen csodás lakkot kár lenne bármivel is elnyomni :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.