2015. január 12., hétfő

Yankee Candle Vanilla Cupcake – az első nagyméretű dekorgyertyám

Yankee Candle-rajongó vagyok, és nem is próbálom tagadni, hiszen örülök neki, hogy jó néhány csodás gyertyájukat kipróbálhattam már. Igazából mindenről a Moon Angel Stories blog írója, Anna tehet, hiszen annak idején nála olvastam először a márkáról, és a kezdeti vakon rendelésekből teljes rajongás lett („vakon” rendeltem, hiszen nincs a közelünkben boltjuk, így mindig is a weboldal volt a bevált helyem). Váltig állítom, hogy érdemes befektetni egy-egy termékükre, hiszen ha órára lebontjuk az árukat, sokuk nem vagy csak alig drágább a drogériás társaiknál, az illatélmény viszont klasszisokkal jobb, a többi hasonló gyertyacég gyertyái pedig sokszor még ennél is drágábbak. Akit részletesen érdekel, hogy melyik gyertya milyen áron hány óra égésidőt biztosít, annak jó szívvel ajánlom a gyertyaméretekről szóló bejegyzésemet, a gyertyakezelésről pedig ebben a videómban hallhattok hasznos tudnivalókat.

A mai bejegyzés főszereplője, illetve a rokonai azonban még nem szerepeltek nálam, így egy kicsit kitérnék arra is, miért is döntöttem a dekorgyertya mellett, és milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a kiszerelésnek.

Nos, a 'dekorgyertya' keresőszóra rákeresve szembetűnik, hogy nem mindegyik illatból létezik ilyen kiszerelés, így csak szűkebb illatkínálatból választhatunk (link itt). A Vanilla Cupcake azonban szerencsére ebben a változatban is elérhető, aminek több okból is örültem: egyrészt a kecses, magas üvege tetszett, valamint hogy levehető a matrica, így kívánság szerint anélkül is égethető, így modern otthonokba talán jobban illik a klasszikus formánál (ez számomra ajándékozás esetében volt fontos). Másrészt a vékonyabb gyertya várhatóan jobban is ég, hiszen könnyebben átmelegíti a kanóc lángja. Emellett még egy fontos jellemzője van: a klasszikus nagyméretű gyertyánál kissé olcsóbban ugyanolyan (illetve kicsivel jobb) égési időt ígér: a nagy gyertya 110–150 óráig ég, míg a nagy dekorgyertya 130–150 óráig.

A jellemzők leírása után lássuk magát a gyertyát: a matricát eszem ágában sincs eltávolítani, mert kifejezetten tetszik ez a csodás süteményes kinézet, még ha édes bűnbeesésre csábít is. Hiába, ha a muffin kalóriatartalma nem lenne elég nagy bűn, fokozhatjuk még egy kis krémmel és cukorral, hogy cupcake-et kapjunk. :-D


A gyertya a szokásos üvegfedél helyett fémfedelet kapott, amelyen elegáns minta és márkanév található:


A kanóc szerencsére jó vastag, így várható volt, hogy jól fog égni:


Szerencsére valóban kiegyensúlyozott lánggal, szépen égett, és hamar át is melegítette a viaszt.


Égés közben a kanóc szétválik, de ez alapvetően nem okoz problémákat.


Nem véletlenül használtam az „alapvetően” kifejezést, ugyanis van egy olyan előnye a gyertyának, amely egyben a hátránya is lehet, ez pedig a gyors olvadás és a gyors égés. A megszokott 3-5 óra helyett ugyanis már 2-3 óra alatt átmelegszik a viasz, így gyorsabban párologni kezd az illatanyag, és nem kell olyan sokáig őrizgetnünk a gyertyát, hogy kialakuljon az egységes viaszmedence, és elfújhassuk a lángot. Ez csupán akkor lehet hátrány, ha szeretjük egész napon át élvezni az adott illatot, mert így a felénél érdemes szünetet tartani, elfújni a gyertyát, megvárni a kihűlést, hogy a kanóc vágása után ismét meggyújthassuk, és korommentesen élvezhessük az illatáradatot. Sietőseknek és gyors illatosítás céljából ideális választás, ráérőseknek azonban emiatt inkább a nagyméretű gyertyát ajánlanám.

Az illata viszont fenomenális és tökéletes, és bizony az egyik kedvencemmé vált – nem véletlen, hogy a novemberi kedvenceim között is helyet kapott. Meg merem kockáztatni, hogy a megszűnt Key Lime-mal egy lapon említsem, ami pedig nagy szó nálam. Ugyanis édes, mégsem émelyítő illatról van szó, amely emiatt egész évben élvezhető lehet, a mostani hideg időjárásban pedig különösen jó választás, hiszen melegséget és otthonosságot áraszt. Pont, mint egy éppen sülő sütemény.

Az illatgyertya.hu oldalán a következő leírás olvasható:
Vaníliás sütemény gazdag és krémes aromája egy csipetnyi citrommal és vajas cukorbevonattal.

Talán épp a vaj és a citrom jelenléte miatt nem émelyítő, így ezek után keresni fogom a hasonló leírású illatokat. Az illatcsalád tagjait ide kattintva tudjátok megrendelni a forgalmazótól.

Nektek van kedvenc gyertyamárkátok és -illatotok?

12 megjegyzés:

  1. Volt olyan időszak, amikor te "vakon" rendeltél YC-termékeket??? Ezt nehezen tudom elhinni rólad, hiszen ma már igazi szakértő vagy! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, hogy volt, sőt, gyakorlatilag most is ezt teszem: bízom a leírásokban, és remélem, hogy a valódi illat is tetszeni fog :-) Azért persze tervben van egy boltlátogatás is :-)

      Törlés
  2. Én ezt mintagyergyában vettem meg,de isteni.Vanilia ellenére nagyon tetszik,tuti beszerzem tart formájában is!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, ez egy nem émelyítő vaníliaillat, az egyik legjobb választás az érzékeny orrúaknak :-)

      Törlés
  3. A következő hónapban már az enyém lesz ez az illat végre :D Legalább is ha nem akkor lesz majd Vanilla Cupcake válság a boltokban. :D És persze végig szaglászom az egész kínálatot. :D Szegény páromat már készítem fel a "kínszenvedésére." :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, tényleg sikerül lecsapnod rá, mert az egyik legjobban sikerült illat :-) A boltjukban még nem jártam, de biztosan nagyon túláradó élmény az a sok-sok illat együtt :-)

      Törlés
  4. Életem első és majdhogynem utolsó YC gyertyája volt ez az illat: imádtam! Karácsonyra vettem meg 2 éve - direkt az ünnepekre - elképesztően finom! Nem kifejezetten vagyok a márka híve, alkalmi égető vagyok, főleg télen, aztán annyi, de van azért pár illat ami le tudna venni a lábamról, egy kis noszogatás után :) Az a vicces amúgy a képeiden, hogy az még oké, h vanília, de a teteje is úgy olvad, mint a Creme Brulee :D Nagyin finom lenne most :p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, mióta elolvastam a megjegyzésedet, én is folyton créme brulée-nek látom a tetejét, és én is édesség után vágyom miatta :-D Régebben egyébként én is csak alkalmi gyertyás voltam, aztán ez a márka vett rá a rendszeres gyertyázásra, sőt, a mini viaszokkal már a családot is megfertőztem :-D

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Ez ráadásul a vaníliák közül is az egyik legjobb, úgyhogy ha még nem próbáltad, csapj le rá, mert érdemes :-)

      Törlés
  6. Imádom a Yankee Candlest, nekem salted caramel van,szerintem egy éve nem fogyott ki. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Salted Caramel ráadásul az egyik legerősebb illatú gyertyájuk, úgyhogy jót választottál. Hihetetlen, milyen ereje van még a miintagyertyának is belőle: fel is került a nagyméretű gyertyákat tartalmazó kívánságlistámra is :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.