2013. január 18., péntek

Jenni Rivera paletta – az új útitársam

(Először is elnézést a nagy csendért, sok a dolog több fronton is, de jövök, remélhetőleg nem pártoltok el a szünetben kis blogomtól. :-))

Még november végén rendeltem magamnak egy palettát, amit aztán december közepén postáztak csak, és végül januárban érkezett meg. Mindegy, érdemes volt várni, szeretem.

A paletta a BH Cosmetics és Jenni Rivera énekesnő együttműködéséből született, gazdag, jól kihasználható színeket tartalmaz, tényleg mindenféle erősségű és stílusú sminkhez vannak benne színek, és mivel hat pirosító is van benne, táskába dobálósan magammal hordani terveztem. Erre egyébként a mérete is abszolút alkalmassá teszi, nem túlságosan nagy, vékony is, nem foglal sok helyet. Sajnos az énekesnő a rendelés és a postára adás közötti időben egy repülőbalesetben meghalt; elég fura érzés, mert akárhányszor a palettára nézek, ez jut eszembe.

A BH Cosmetics egyébként az a cég, amelyik 88-as palettákat is forgalmaz, a Coastal Scents-nél nagyobb választékban, és az ecseteik is elég jók, legalábbis az a kétféle, amit teszteltem, teljes mértékben elnyerte a tetszésemet. (Weboldal: http://www.bhcosmetics.com/)

Na de a lényeg: a palettáról készült képek. Imádom.

Papírdobozostul

Védőfóliában

Csupaszon - szerintem gyönyörű a díszítés, és elegáns a matt felület

Teljes valójában, a tükröt fólia védi

Természetes fényben

Vakuval

Természetes fényben

Vakuval 

A színekről további képeket is készítettem vakuval, mert így látszódnak jól azok a csodás mikrocsillámok:

A kedvencem a harmadik

Itt pedig az első, alias a negyedik a sorban

Abszolút kedvenc a középső oszlop felső és alsó színe, smink is jön majd velük

Itt az alsó sor lilája a nagy szerelem

A jobb felső pezsgőszín...

És az a zöld...

Ha felkeltette az érdeklődéseteket, itt rendelhető meg, jelenleg is akciós áron fut, ráadásul 25 dollár feletti rendelések esetén a Tropical Shimmer paletta mindössze 8 dollár.

Színmintákat egyelőre nem készítettem, de ha érdekel Titeket, szívesen pótolom, és méret-összehasonlítós képeket is tervezek más palettákkal. A színek szemen alappal tartósak, nem ülnek be a redőkbe, satírozásnál kicsit hajlamosak eltompulni a színek, ezzel érdemes vigyázni. A pirosítók hiperpigmentáltak, hozzájuk főleg nagyon óvatosan szabad csak nyúlni.

Nektek hogy tetszik így első blikkre? Van hasonló all-in-one palettátok?

20 megjegyzés:

  1. Igazán ígéretesnek tűnik ez a paletta!
    Nagyon kíváncsi lennék swatchokra és vele készült sminkre is :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még a mattos sminkek hátravannak, egyelőre a fényes színeket használom agyba-főbe, mert gyönyörűek :-)

      Törlés
  2. Az a kis lila és az a kis pezsgő szín nagyon szép. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A matt lila, amelyikről mintát is tettem fel? :-)

      Törlés
  3. Ngyon szépek a színei, kíváncsi vagyok hogy teljesít élesben :)

    VálaszTörlés
  4. .ilyen osszeallitasu palettat meg nem is lattam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Elizabeth Arden végül is hasonló, pirosító+szemfesték, csak ebben több a szín :-)

      Törlés
  5. Én is kyváncsi vagyok a swatchokra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. CS-minőség, próbáltam a mai bejegyzésben mindenféle színből mutatni mintát :-)

      Törlés
  6. Elég jól néz ki, swatchokat követlek!! :D
    Meg sminket :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem csak zöldből hiányzik egy kicsit több, de amúgy nagyon jó kis paletta :-)

      Törlés
  7. Uuuuu.. Milyen színek :) és a képi minőség <3 <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos mostanában nem sikerülnek élesre a természetes fényes fotók, a többi pedig csakis a gép érdeme, jól jártam vele :-)

      Törlés
  8. Ejha, ez a paletta nagyon korrekt :O Durva mennyi jó szín van benne, tényleg kihasználhatónak tűnik. Sminket kérünk szépen valamelyik színnel :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszik a paletta :) ha még pigmentáltak is a színek, akkor aztán tökéletes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első réteg elhasználása után már jól eldolgozhatók, pigmentáltak a színek, nem tudom, mi lehet ez, talán a préselési technika :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.