2013. január 29., kedd

Érdekes(?) tények rólam, 2. rész

Már el is telt egy hét a sorozat első része óta, remélem, tetszeni fognak a mai képek.



Szeretek összebújni a cicámmal.
Ha régebb óta olvassátok a blogot, ez nem meglepő, ráadásul rögtön két cicából választhatok. Szerencsére egyikük, Maszat, igazi szeretetcsomag, hihetetlen, mennyire rajongva tud az ölemben dorombolni, és mennyire hálás a simiért. Igazi mintacica, van, aki hozzánk jár cicasimogatóba, mert a saját cicája messze nem ilyen :-D



Éjjeli bagoly vagyok.
Este vagyok igazán kreatív, a munka is jobban megy ilyenkor, kb. éjfélig, és semmi bajom nincs, ha reggel nyolcig aludhatok. A hétvégét nekem teremtették, a hétköznapok ötórai kelése a halálom.



Tudatosítanom kell magamban, hogy vannak más emberek a világban, akiknek sokkal nagyobb problémáik vannak.
Hajlamos vagyok beleringatni magam az önsajnálatba, holott tulajdonképpen egészen jó, kerek kis életem van. Mostanában tudatosan a pozitív dolgokra összpontosítok, és volt, aki azt mondta, jó hatással vagyok rá a pozitív életszeméletemmel. Pár éve ez még elképzelhetetlen lett volna.



Szeretem az ünnepeket.
Szeretem a készülődést, a fadíszítést, mindent, az egyetlen bajom csak az, hogy munka mellett szinte semmi időm nincs az ünnep lelkületének átélésére és a valós ráhangolódásra.



Megtartom magamnak a problémáimat.
No, úgy tűnik a kigyűjtéskor több hasonló jellegű kép is megtetszett. Ezen is próbálok javítani, mert általában igenis jobb megosztani a bajokat, mint elhallgatni, és feszültséget kelteni, ha valaki utólag tudja meg, pedig segíthetett volna, vagy egyszerűen csak azt látja rajtam, hogy bajom van, de nem mondom el, és ez bántja az illetőt.

Nos, van bennünk közös az ehetiek alapján?

10 megjegyzés:

  1. Amg macskám volt, kutyát szerettem volna. Most hogy van álomkutyám, hiányzik egy cica. :(( Az álomcica. Bár ha Elmo lakásban is lehetne, az megkönnyítené a helyzetet, mert a szőrös dög ölelgetés hiányzik inkább. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, egy Maszat-féle ideális lenne, pl. körömlakkozás közben mindig idejön az ölembe, szerintem szereti a szagát, a reszelőkért pedig mindkét macska teljesen odáig van :-D

      Törlés
  2. Az éjszakai baglyos nagyon tetszik :) Egyébként én is inkább éjjel vagyok fent és akkor csinálom a dolgaim :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár, hogy a világ nem ennek a ritmusnak megfelelően működik...

      Törlés
  3. Jajj a korai keléssel meg lehetne ölni engem is :D Régen 6kor keltem, de mostanában a háromnegyed 7-es is kikészít... :D
    A cicásra meg "irigy" vagyok, mert bár olyan a cicánk, hogy ha csak elmész mellette már dorombol (igazából szerintem nem is emlékszik senki rá, hogy úgy látta volna, hogy ne dorombolna, beakadt neki vagy én nem tudom... :D), de mivel kinti cica, meg már sokat betegeskedik, már annyira nem "merem" simizni meg ölbe venni, tudom, hogy "hülyeség" így hozzáállni, de érted :D
    A problémákat meg jobb kibeszélni valakinek, ha másra nem, legalább arra jó, hogy ha kimondod, onnan már nincs visszaút, ki van mondva, tudatosult :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nem rossz megközelítés ez a kibeszélés...

      A cicák pedig nagyon szerethető állatok, bár van, aki szerint csak önző, utálatos dögök. :-D

      Ma 6:20-kor keltem, és nem érzem jól magam tőle...

      Törlés
  4. Egyre inkább látom, hogy rokonlelkek vagyunk :) A kora reggeli (fél 5, még leírni is szörnyű) kelés kikészít, igaz csak 3 hetente kell elviselnem, "hála" a három műszaknak... A cicás is abszolút stimmel, bár jobban kutyás vagyok, középiskolás koromban volt egy macskánk, akit nagyon imádtam, 3 éve vittem haza anyuékhoz egy kóbor kiscicust (volt kb 20 deka az egész kölyök, anyám felkiáltott, hogy ebből ugyan nem lesz macska.. mostanra egy majdnem 4 kilós kandúr...), illetve az ősz óta van megint "saját" macskám.
    A probléma-elfojtásban régen nagy művész voltam, aztán hetek múlva egyben tört ki minden, mint a vulkán.. rájöttem, jobb ha rögtön kiadom a mérgem, sérelmem, szomorúságom, és nem stresszelek rajta napokig/hetekig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor tényleg rokonlelkek vagyunk, még a talált állatokkal is. Maszat 4,5 kilós lett a megtalálásakor meglévő macskanáthája ellenére, Schrödinger pedig már 5,5 kiló...

      A saját cicád is találtka volt? :-)

      Törlés
    2. Igen, Lukrécia is talált cicus (a tacsi menhelyes, a bullterrierem vendégkutyaként kezdte, és maradt állandóra), őt a párom tesója hozta, hogy befogadnánk-e. :)

      Törlés
  5. Cicát simogatni szerintem az egyik legjobb dolog a világon. A mi cicánk is nagyon dorombolós, imádom, hogy felveszem és máris dorombol, telefonon keresztül is szokott nekem dorombolni :) na de inkább nem is folytatom, mert még teljesen őrültnek néztek :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.