2012. május 2., szerda

Napi körömlakk – S-he és Lovely

Körülbelül két hónapja féláron jutottam hozzá egy S-he lakkhoz. Az üvegben gyönyörű rózsaszín lakknak látszott, arany fénnyel, gondoltam, ez pont jó lesz nekem, lévén, hogy mostanában odavagyok a rózsaszínes-arany színekért.
S-he 010 1050 üvegben, természetes fényben

Két szám van az alján, felül a 010 nagyobb mérettel, alatta pedig kisebb méretben a 1050. Más azonosító adatot nem találtam rajta.

S-he 010 1050 üvege közelről, vakuval

S-he 010 1050 üvege közelről, természetes fényben

Nagyon vártam már, hogy sorra kerüljön a tesztelési listámon, ám csalódnom kellett, a körmömön ugyanis jóval dominánsabb volt a világos aranyszín, a rózsaszín csak bizonyos szögekben látszott előbújni.

S-he 010 1050 körmön, természetes fényben

S-he 010 1050 körmön, vakuval

S-he 010 1050 körmön, napfényben

Fedésileg egyébként jól teljesített, hiszen már két rétegben teljesen jól működik, és nem látszik a körömvég, tehát ha valakinek tetszik ez a hatás, az megállhat vele akár itt is. Nekem viszont túl arany volt, ezért úgy döntöttem, tesztelem az új beszerzésű Lovely repedezős lakkomat.

Lovely Special Effect 13 üvegben, napfényben

Lovely Special Effect 13 üvegben közelről, vakuval

Lovely Special Effect 13 üvegben közelről, napfényben

Nagyon szép lakk, meg is örültem neki, hogy repedezős, ráadásul elég különleges. Sötét lilásrózsaszín alapban jól látható arany csillámok. Jó párosításnak tűnt a fenti S-he-vel, ezért fel is kentem gyorsan. Persze ez nem ment olyan egyszerűen, ez a lakk ugyanis elég sűrű, és nagyon gyorsan szárad, nehéz egyenletesen felvinni, és a repedések mérete is teljesen változó, Mire végeztem, az üveg nyakán jó adag felgyülemlett a felesleg ecsetről való lehúzása következtében. Az eredmény viszont tetszett, nagyon különleges párost alkot a két lakk.

S-he+Lovely körmön, természetes fényben

S-he+Lovely körmön, vakuval

S-he+Lovely körmön, napfényben

Mivel a páros végül kiadta a rózsaszín-arany hatást, amire vágytam, négy napig rajtam volt, fedőlakkal, hogy a repedezős lakk felülete ne legyen annyira matt és érdes, és így nem is látszott kopás rajta. Mindenképpen fogom még őket együtt hordani, mert nagyon tavaszias, babás külsejű körmeim lettek tőlük.

17 megjegyzés:

  1. Szép együtt a két lakk :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Díjat kaptál Tőlem :) http://adryennbeauty.blogspot.com/2012/05/dijakat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  3. Együtt szépek! Nekem is megvan ez a repesztő lakk, nagyon szeretem a Lovely repesztő lakkjait.

    Kaptál tőlem egy díjat :-)

    http://pancsipipereasztala.blogspot.com/2012/05/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, nagyon köszönöm! Ma este rávetem magam a továbbadásra, feldobtátok a napom, lányok! :-)

      Törlés
    2. Egyébként Neked is annyira sűrű és nehezen kezelhető a Lovely repesztőlakkja?

      Törlés
    3. Egyáltalán nem!
      Könnyen terül mindegyik, semmi problémám nem volt velük.

      Törlés
    4. Érdekes. Majd megpróbálom hígítani, mert nekem viszont nem ment könnyen. Mindenesetre gyönyörű, különleges színek is vannak, míg másutt csak fekete, fehér, és kész...

      Törlés
  4. A legújabb bejegyzéshez nem tudok írni, így itt köszönöm a díjat! És egyúttal én is megajándékozlak vele, mivel egyike vagy azoknak, akiket szívesen olvasok! :)
    http://divatesatobbi.blogspot.com/2012/05/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm én is! A másik bejegyzésnél pedig engedélyeztem a megjegyzéseket, valamiért tiltva maradtak, bocsánat. :-)

      Törlés
  5. Én imádom ezt a S-he lakkot, fel is vettem a kívánságlistámra. Remélem, még lehet kapni, ezentúl vadászni fogom, ha a DM környékén járok. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, tényleg szép, csak valahogy mégsem olyan, mint amire számítottam. :-)

      Törlés
    2. Én ma várost felfedező úton voltam, és rábukkantam egy DM-re. :D Rögtön ezt a lakkot kerestem. Meg is találtam, haza is hoztam. :D Már alig várom, hogy kipróbáljam. :D Még további négy s-he lakkocska is várja, hogy visszamenjek érte. xDD De azokat majd pár hét múlva. :D

      Törlés
    3. Jé, nálunk már nincs ez a szín, kifutóként vettem, és azóta nem láttam, de akkor szerencséd volt, megvárt Téged :-)

      Törlés
    4. De durva. xD Nálunk még ezen kívül volt pár. :D Na igen, itt is látszik, hogy mekkora fáziskieséssel jutnak el hozzánk az új termékek...-.-
      De azért annyi pozitívuma van, hogy hogyha nem késik ennyit, akkor nem tudom beszerezni ezt a gyönyörűséget. :)

      Törlés
    5. Igen, ez a sors keze volt :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.