2013. június 30., vasárnap

Az első szépségboxom – videó

Ma szinte minden szót sikerült kimondanom, úgy látszik, jó napom van :-)

Link: http://youtu.be/-vlVk1ReqeU

Díjakat kaptam!

Ismét az a megtiszteltetés ért, hogy díjat kaptam, három lánytól is, először Azrail írt, hogy vegyem át, aztán Panka örvendeztetett meg ezzel, végül pedig Mulberry is erről írt nekem. Nagyon köszönöm mindhármatoknak!




Arra gondoltam, hogy a kérdésekre egy bejegyzésben válaszolnék, és a végén összesen 11 embert sorolok majd fel, akiknek szeretném továbbadni a díjat, valamint akiktől kérem a kérdések megválaszolását. Akit érdekelnek a random tények, az a tavalyi bejegyzésekben olvashatja el itt és itt.

Azrail és Mulberry kérdései:


Mi a kedvenc filmed?
Forrest Gump.
Mi életed legmeghatározóbb élménye?
Talán az a küzdelem, amelyet a munka melletti szakdolgozatírás jelentett.
Mi volt a legextrémebb dolog amit kipróbáltál?
Hát, ha extrémnek számít a több mint 300 m magas épületben az üvegre állás, akkor az, ugyanis kevesen vállalkoznának erre. Emellett számomra a 10 napos buszos utazás is az volt, mindennap 4-5 órát legalább a buszon rázkódtunk... Bungee és hasonlók nálam nem jöhetnek szóba, de ejtőernyőzni szeretnék egyszer.
Mit sportoltál eddig?
Egy időben sokat jártam úszni, rengeteget bicikliztem, illetve tekézni is jártam. Manapság a gyaloglás maradt, napi 4-5 kilométerrel, ami nem sok, és szeretném ismét visszavezetni a biciklizést a napirendembe.
Mi a kedvenc időtöltésed a blogoláson kívül?
Olvasás, mosás (nagyon szeretem, ha sok a tiszta ruha, és a lakás is illatos tőlük), ékszerkészítés, film- és sorozatnézés, sütés.
Mik a hosszú távú terveid?
Családi házba költözni minél előbb.
Mi a kedvenc ételed?
Tavaly a kovászos uborkát említettem, ez most is él, de sok mindent szeretek, pl. a görög pásztor salátát.
Mondj egy különlegességet (belső vagy külső, szabadon választott) magadról!
Hm, nehéz kérdés. A görbe ujjaim talán, ami állítólag muzikalitást jelez, és ez be is jött. :-)
Mire/kire vagy a legbüszkébb?
Mire: a diplomáimra.
Kire: a szüleimre és a keresztszüleimre, nagyon nagy szerencsém van, hogy mindig mellettem állnak.
Mondj 3 tulajdonságot amit nem szeretsz másokban!
Kotnyeleskedés, rosszindulatúság és megbízhatatlanság.
Mi a legemlékezetesebb nyári élményed?
A kanadai utazás, ahol keresztanyámmal voltam. Azóta is visszavágyom...

Panka kérdései:

1. Melyik az a szépségápolási termék, ami nélkül nem tudnál élni?
Egy jó arckrém.
2. Mit szeretsz és mit nem szeretsz magadon?

A fülem formáját szeretem, szerencsére kicsi és nem elálló, a legnagyobb problémám pedig talán a hajammal van, ahogy ezt már sokszor kifejtettem a blogon...
3. Melyik a kedvenc filmed?

Forrest Gump, lásd fent, de hogy legyen másik is: The Green Mile (Halálsoron)
4. Melyik országba szeretnél egyszer eljutni és miért?

Angliába, mert csak átutazóban jártam ott Skócia felé, és igazából a kisvárosok érdekelnének, mert nagyon megfogott a hangulatuk.
5. Minek a hatására kezdtél el blogot írni?

Sok blogot olvastam és sok videót néztem, és úgy éreztem, ez nekem való lenne, így gondoltam, megpróbálkozom vele.
6. Mi az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?

A szemüvegem, egy jó kés (machete) és víztisztító szerkezet.
7. Melyik a kedvenc évszakod?

A nyár. Imádom még a kánikulát is, mert inkább izzadok, mint hogy fáznom kelljen még 4 réteg ruha alatt is...
8. Van háziállatod?

Igen, mára Mari, a papagáj sajnos már nincs velünk, így maradt Schrödinger, Maszat és Muffin.
9. Milyen eddig elért eredményedre vagy a legbüszkébb?

Lásd fent: a diplomáimra, emellett a könyvfordításaimra.
10. Melyik az a házimunka, amit ki nem állhatsz?

A mosogatás.
11. Kire nézel fel?

A szüleimre és a bátyáimra.

A kérdéseim:

1. Melyik a kedvenc illatod?
2. Hány óra alvásra van szükséged ahhoz, hogy kipihent legyél?
3. Ha megváltoztathatnál egy dolgot a múltadban, mi lenne az?
4. Vannak szobanövényeid?
5. Melyik a kedvenc édességed?
6. Mi a legfurcsább szokásod?
7. Kádban fürdés vagy zuhanyozás?
8. Szereted a tökfőzeléket?
9. Ugyanannak a történetnek a film- vagy a könyvváltozatát választanád?
10. Van olyan filmszereplő, akinek szívesen a bőrébe bújnál?
11. Házasságpárti vagy?

Akiknek szeretném továbbadni:

Klau – http://craptrashvilaga.blogspot.hu/
Hajnal – http://hajnalweb.blogspot.hu/
PAncsi – http://pancsipipereasztala.blogspot.hu/
Elíz – http://divatesatobbi.blogspot.hu/
Bia – http://biablogol.blogspot.hu
Angel – http://angeldesign77.blogspot.hu/
Heva – http://eveways.blogspot.hu/
Adryenn – http://adryennbeauty.blogspot.hu/
Iluss – http://fiatalosblog.blogspot.hu/
Vattacukor – http://beautycrumbs.blogspot.hu/
Reni – http://njoythestyle.blogspot.hu/

Emellett az olvasóimtól is szívesen olvasnám a válaszokat a megjegyzésekben :-)
Mindenkinek szép vasárnapot!

2013. június 29., szombat

Júniusi zsákmányok – videó

A mai videóban sok nyelvtörő szerepel, legalábbis kicsit megfázva annak bizonyult néhány szó. Remélem, azért tetszeni fog Nektek!

Link: http://www.youtube.com/watch?v=CQuqVIZkEQw


Elfogyott termékek, 2013. június 29.

Ezt is a már kész fotók között találtam, május közepén készültek a képek, csak a blogra nem kerültek ki. Elég vegyes a felhozatal, de tusfürdő természetesen most is akad bőven...


Schauma sampon férfiaknak korpásodás ellen: T.-nek nem jött be, mert pont az ellenkező hatással volt a  fejbőrére, nekem viszont nem volt gondom vele, így nálam landolt. Semmi extra, tisztít, kicsit szárít, ezért jó sok hajpakolással ellensúlyoztam a hatását. Nem vásárolnám újra, szerencsére van ennél jobb samponom, több is.

Balea Young tusfürdő csokiillattal: sajnos ez is egy olyan tusfürdő, amely használat közben nem a flakonban érezhető csodát nyújtja. Mintha megsavanyodna fürdés közben a benne lévő kakaóillat, ezért kézmosóként végezte a már említett Aveo karamellás tusfürdővel keverve. A savanyú utóillat miatt nem vásárolnám újra.

Fleur de Santé Mood Therapy tusfürdő: már említettem az egyik videóban, hogy nagy kedvencem, az állagával küzdök csak, de arra megoldást jelent, ha áttöltöm tégelybe. Isteni az illata, érdemes kipróbálnotok.

Oriflame arcradír: ajándékba kaptam még 2-3 éve, de az arcbőrömnek túl durva volt, ezért kézradírként használtam el. Az arcomra ennél finomabb szemcséjű termékeket tudok elképzelni, ezért nem vásárolnám újra, bár már nem is kapható.

Yves Rocher kézkrém: jól rendbe tudja tenni a nagyon tönkrement kézbőrt is, egyébként viszont túl zsíros és semmilyen illatú nekem, így nehezen használtam el. Nem vásárolnám újra, mert az Alverde testvajak ideálisak számomra kézkrémnek, az illatuk pedig csodás.

Avon Simply Delicate intim lemosó: nem tudom ragozni, szeretem, mert csodás az illata, ápol és frissít, de sajnos kivonták. Még van belőle tartalékom, így egy darabig még élvezhetem a jó tulajdonságait.

Balea Glücks Rausch tusfürdő: ennél frissebb és tisztábban narancsos illatú tusfürdőm még sosem volt. Biztosan újra fogom még vásárolni, álmos reggeleken ideális az ébredéshez

Yves Rocher barackos testápoló: nagy melegben fura illata volt, télen viszont kellemes barackos joghurtos, így akkor használtam el. A lábszáramra télen kevés, a többi testrészem viszont imádta és finom puha lett tőle. Nem vásárolnám újra, mert vannak már nála nagyobb kedvenceim.

Ti miket fogyasztottatok el mostanában?

2013. június 27., csütörtök

Villámjáték – a nyertes

A minijátékra összesen 40-en jelentkeztetek, és a 17-es játékos, Krisztina lett a szerencsés.


Gratulálok :-)

Cipőzsákmány

Még a hónap elején szert tettem három pár cipőre (éljen a Deichmann), aztán jött a nagy kánikula, de most ismét itt a lehetőség a hordásukra...

Farmerszínű magassarkú farmerhez és szoknyákhoz. Imádom.

Utánpótlás a szétesett kk tornacipőm helyett...

...és a részletek

Csini egybetalpú szoknyához és nadrághoz

Bár nem a kívánságlistám teljesült, nagyon örülök mindnek, és remélem, kényelmesnek bizonyulnak majd.

Nektek mik a kedvenc cipőitek ebben a borongós időben?

2013. június 26., szerda

Elnyeltek a hétköznapok...

...de azért élek még. A nyerskép-gyűjteményemből válogattam, és egy kék sminkem van mára. A kolléganőmet tanítottam sminkelni, úgy, hogy én magamon gyártottam a sminket, és ő is magán, és mivel nagyon szereti a kéket, ezzel a színnel dolgoztunk. A smink nagy részét az ő Catrice kékje alkotja, és az elv a szokásos, jól bevált fajta: kifelé egyre sötétebb, a külső V-ben és a szempillasorban azonos színű maszatolással.


Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Vaku

Számotokra milyen az elhibázhatatlan smink?

2013. június 24., hétfő

Nyári nyereményjáték – sorsolás

Ma végre elértük a határt számilag, és be kell vallanom, már tűkön ültem. Jelenleg 303-an vagytok az olvasóim, és mindegyikőtöknek köszönöm, hogy követitek a blogot!

A nyereményjátékra 85-en jelentkeztetek, nézzük, kinek kedvezett a random.org.


A szerencsés a 20. jelentkező, Tímea! E-mailben is felveszem vele a kapcsolatot, és hagyok időt a válaszra, hiszen ha netán nyaral, előfordulhat, hogy 1-2 hétig nem kerül gépközelbe.

Mindenkinek köszönöm a sok-sok hasznos tippet és ötletet!
Katy

A blog új ruhája

Az új fejléc Hajnal munkája, ezúton is köszönöm neki. Más nem változott ugyan, mégis úgy érzem, sokat számít ez a változás, így lett végre igazán személyes a blog. Nekem nagyon tetszik, remélem, Nektek is! Nézzetek be a blogjára is, én már régóta az olvasója vagyok.

  

2013. június 23., vasárnap

Villámjáték meglepetéscsomagért

A mai játék azoknak szól, akik az elmúlt egy hónapban megjegyzést fűztek az ezelőtti bejegyzések vagy videók bármelyikéhez, a jelen bejegyzés időpontja előtt.



A jelentkezés az alábbiak szerint zajlik:

Írj egy e-mailt a djkatybeauty@gmail.com címre, és küldj linket egy olyan bejegyzésről/videóról, amelyhez megjegyzést fűztél.
Jelentkezési határidő: 2013. június 26., szerda, 23:59.
A sorsolás 2013. június 27-én lesz.

A csomag négy terméket fog tartalmazni a kedvenceim közül.

Játékra fel :-)

(Ui.: A nyári nyereményjátékhoz vagy 2 feliratkozó kell még, vagy a Google Reader megszűnésekor lesz a sorsolás.)

Teszt – Avon Naturals kasvirágos-fehér teás termékcsalád

Még zsákmányként mutattam néhány hete, és azt ígértem, tesztelni fogom őket. Mára kialakult a véleményem, így jöhet is a tapasztalatok leírása. 


A termékcsalád tagjai: egy lemosó, egy tonik és egy arckrém.

Lemosó: használata a szokásos, vízzel habosítás, majd alapos lemosás. Azt írja, segít eltávolítani a sminket és egyéb szennyeződéseket, és így is van, önmagában viszont nem elég, ha erőteljesebb smink volt rajtunk a nap folyamán. Az illata mesés, nem az a túl erős, amit néha Fa és Palmolive tusfürdőknél lehet érezni, hanem inkább a biokozmetikumokra jellemző, visszafogottabb féle – ez egyébként a teljes termékcsaládra igaz.

Tonik: nos, ez életem legjobb tonikélménye. Remekül tisztít, és előkészíti a bőrt a hidratálás előtt, ugyanakkor valahogy krémesebb és lágyabb, mint bármi, amit eddig használtam. Nincs alkoholos mellékillat, nincs az érzékenyebb területeken fellépő csípő érzés. Szeretem.

Arckrém: nagyon szereti a bőröm, elég hamar beszívódik, csak a fényvédőt hiányolom belőle. Emellett élmény utána a sminkelés, valahogy jobban eloszlatható rajta az alapozó és a többi termék, mintha primer lenne, így ha az alapozónk fényvédős, használható nappalra is smink alá.

Összességében tehát nagy kedvenc lett az egész termékcsalád, és nagyon jó áron lehet hozzájutni a tagjaihoz. Őszintén szólva nem is reméltem ennyire pozitív élményt, mert az ára alapján olyan semmi extrát vártam volna.

Ti próbáltátok már valamelyik terméket?

Nyári beszerzések – az elfeledett képek

Bár tervben van zsákmányos videó is, abban ezek a termékek már nem szerepelnek majd, így gondoltam, megmutatom őket itt, kis kiegészítéssel, hiszen Maszat és Schrödinger mellett nem is olyan egyszerű a fényképezés...

Ezek tehát a megvásárolt termékek:


Csakhogy a végső kép előtt jó pár fázis volt, a cicáknak köszönhetően...

Belógó Maszatrészek

Mert PONT innen kellett kinéznie az erkélyre...

Mert ő ilyen szépen tud nézni

Aztán Schrödinger is megérkezett

Így már csak a termékek nem látszódtak...

De legalább elkaptam egy megható pillanatot is...

Na de akkor vissza a termékekhez:


Baba kézkrém: a polcon bújt meg, nem a leárazott termékeknél, mégis 349 Ft-ra leárazva lett az enyém a DM-ben. A kollégám régóta ilyet használ, és nagyon jó az illata, ezért szereztem be én is.

Aroma Greenline tusfürdő epres-banános illatban: a Rossmannban vettem, 500 Ft körüli áron. Volt már termékem ebből a termékcsaládból, azaz még van is benne egy kicsit, és nagyon szeretem, így remélem, ez sem okoz majd csalódást.

Palmolive bergamottos-verbénás tusfürdő: szintén a többi között megbújva, mégis akciós áron vettem a Rossmannban. Ha jól emlékszem 350 Ft volt, és a frissítő illata és az elegáns flakonja fogott meg.

Balea brazil mangós testpermet: mivel a tusfürdő nagy kedvenc, és nyáron nem árt a hűsítés, erre is beneveztem. A DM-ben kapható, 600 Ft körüli áron.

Garnier feszesítős testápoló: Mint látható a rajta lévő címkén, leárazott termék, így féláron jutottam hozzá. Az illata nagyon frissítő, ezért nagy reményeket fűzök hozzá.

Fa antibakteriális kézmosó: már kinéztem, de drágállottam, így nagyon megörültem, hogy féláron, 300 Ft körül jutottam hozzá. Igazi friss, citrusos illat, de nem a fanyar fajtából. Terveim szerint ősszel kerül majd ki a fürdőszobai mosdóra.

Calypso Natural radírozós szivacs: 300 Ft körüli áron vettem a DM-ben, már használatba is fogtam, és nagyon szeretem. Bármilyen tusfürdővel alkalmas radírozásra, és kellemes, frissítő érzés a bőrön. Feszesítő testápoló használata előtt lesz igazán hasznos.

Van tapasztalatotok valamelyik termékkel? Ha igen, pozitív vagy negatív az élmény?

2013. június 22., szombat

Megtaláltam az igazit!

Ez itt most nem egy romantikus vallomás lesz, vagy legalábbis nem egy személyről szól. Mégis fontos lehet a sminkelni vágyóknak, ahogy nekem is nagy örömet okozott, hogy végre megtaláltam ezt a terméket. A képek több részletben készültek, és a bejegyzés régóta tervben volt, de Anett kérdésének hatására végre meg is alkottam.

Mindig is könnyen olajosodott a szemhéjam, és mindig zavart, hogy a nap végére beül a szemhéjam redőibe a szemfesték, ezért régóta kerestem már az igazit. Az Urban Decay Primer Potion ugyan nem volt tökéletes, de jobb, mint a legtöbb előtte, és mindenképpen el akartam használni, mielőtt új terméket próbálok ki. Aztán ez történt:




Ekkor már egy éve használtam, szinte minden nap, de még lett volna benne termék. Mindenesetre így megkezdődött a keresés, aminek szerencsére csak két állomása volt.

Az első az Avon Super Shock szemhéjalapja volt:






Tégelyes termék, ami nem túl ügyes, nehéz anélkül kinyerni belőle a terméket, hogy ne kerülne az ember körme alá, ezért ecsettel dolgoztam el a szemhéjon. Először szerettem, mert élénkíti a színeket, és a téli hidegben nem is volt vele gondom, de amint kicsit is enyhült az idő, kiderült, hogy vannak hiányosságai. Nagyon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így mára már csak a termékek tesztelésénél használom színmintákhoz az alkaromon...

Volt egy átmeneti időszak is, amíg az On and On Bronze árnyalatú Color Tattoo-mat használtam, de zavart, hogy nem minden szín alá ideális. Aztán egyszer 20% engedmény volt minden NYX termékre a Cherry Culture oldalán, és többek között a HD szemhéjalapjukra is beneveztem. És milyen jól tettem!


Sima applikátor, nagyon világos bőrszínű termék, amely először furán beül a redőkbe, így elég hosszan kell eldolgozgatni. Ezután viszont semmilyen probléma nincs vele, sőt! A mai sminkemet lefényképeztem 10 órányi viselés után, és még mindig tökéletes volt! (Pedig azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a mai időjárás tényleg próbára teszi a termékeket...)


Természetes fény

Természetes fény

Vaku

Vaku

Nektek szükségetek van szemhéjalap használatára? Ha igen, melyik a kedvencetek?

A szivárvány színei – sminktermékek és ékszerek/kiegészítők


Sikerült rögzítenem a múltkori videó második részét, remélem, Nektek is tetszik majd!

Link: http://www.youtube.com/watch?v=7l-uxPIHepE




Az előző rész itt található:
http://www.youtube.com/watch?v=yzoL1wODUgE

Korallos fülbevaló:
http://djkatydesign.blogspot.hu/2012_06_01_archive.html

Elizabeth Arden paletta:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/11/elizabeth-arden-paletta-szinmintak.html

Kék-szürke smink:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/09/napi-smink-sleek-bad-girl-kekitve.html

Urban Decay paletta bejegyzés és smink:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/11/urban-decay-15th-anniversary-paletta.html
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2013/06/urban-decay-15th-anniversary-rozsaszin.html

Rózsaszín fülbevaló:
http://djkatydesign.blogspot.hu/2012/06/pinkie-szett.html

Ultra Shimmer paletta:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/02/coastal-scents-88-ultra-shimmer-palette.html

Sleek i-Candy:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2013/06/sleek-i-candy-kepek-szinmintak-es-elso.html

Sleek i-Candy összehasonlítása:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2013/06/sleek-i-candy-kollekcio-szin.html

2013. június 21., péntek

Heti random

Ma ismét van itt minden, egy kis állatos is, mert az nem maradhat ki... Remélem, Ti sem bánjátok.

Hosszú szőrrel, kolléganőmnél

Szerbiából kaptam

Tájkép a környéken

Cuki

Néprajz

Cuki rajz a ház előtt

Szüleimnél, hülye pózban

Malaszhoz is illik a körömlakk

Szép pénteket mindenkinek! :-)

2013. június 20., csütörtök

Alvási stílusok

Néhány szinkronalvási kép is felfedezhető, remélem, tetszeni fog Nektek :-)

Gazdi lábán

Párnán (ez a mai napig nagy kedvenc)

Ágyban, kitekeredve

Ágyban, cuki mancstartással

Szinkron 1.

Sajnos azóta együttalvás már nincs

Szinkron 2.

Szinkron 3.

Képernyővédőm

És a csúcs: az ülve alvás