A mai napon a Naked-család szemfestékpaletta-tagjainak hasonló színeit vetem össze, hogy az esetleg a paletták között dönteni nem tudó olvasóknak könnyebb legyen a választás (na meg mert magam is kíváncsi voltam), ezt követően pedig kis szöveges tanácsadás következik, így érdemes végigolvasni a mai regényt.
Emlékeztetőül a paletták képe:
Mindegyik színminta esetében egy természetes fényben és egy vakuval készült kép következik.
Kódlista, bár értelemszerű:
N1 – Naked
N2 – Naked 2
N3 – Naked 3
NB – Naked Basics
N1 Virgin – N2 Bootycall – NB Venus
Láthatóan (vagyis éppen, hogy nem) csupán leheletnyi különbség van a színek között.
N1 Naked – NB Naked 2
A Naked kissé melegebb és egy picit pigmentáltabb árnyalat, míg a Naked 2 a hidegebb bőrtónusú lányok számára is jól kihasználható (nem mellesleg pedig az egyik kedvenc szemöldökszínem).
N1 Sidecar – N2 Suspect – N3 Mugshot
Mindegyik csodaszép, az biztos, de a Sidecar-ért meg kell küzdeni, ugyanis a pigmentáltság a másik kettőhöz képest gyengébb, és a benne lévő csillámok miatt extra tartós szemhéjalapozóra van szükség, hogy estére ne váljon az arcunk diszkógömbbé. A legeslegjobban viselkedő egyébként a Mugshot a három közül.
N1 Buck – NB Faint
A Faint sokkal pigmentáltabb, és – bár nem így tűnik a palettában – sötétebb is a Buck-nál.
N1 Half Baked – N2 Half Baked
Ezt a kettőt már összehasonlítottam itt egyszer, és ezúttal annyit fűznék hozzá, hogy az első Naked paletta Half Baked nevű színe pigmentáltabb és krémesebb.
N1 Smog – N2 Snakebite
Mindkettő csodás szín, ám a Snakebite sötétebb és kissé hidegebb árnyalat.
N1 Toasted – N2 YDK – N3 Liar
Bevallom, már az első palettában is a Toasted és a mellette lévő Hustle volt a kedvencem, így nem csoda, hogy a hármas palettára is rácuppantam... Na de a lényeg: a három szín közül az egyes és a hármas paletta színe volt az erősebb, a kettesé pedig egy kicsit lemaradt pigmentáltságban.
N1 Hustle – N2 Busted – N3 Darkside
És tessék, a Hustle-nél még egy leheletnyivel szebbre sikerült a hármas paletta Darkside nevű színe, ám a kettes paletta Busted-jának sem kell szégyenkeznie. Mindhárom csodásan pigmentált, jól eldolgozható szín.
N2 Foxy – NB Foxy
Teljesen ugyanolyanok, ám képen egyik sem látszik, így ezúttal kép nélkül maradtok.
N2 Chopper – N3 Trick
Mindkettő nagyméretű csillámokat tartalmaz, ezért a fentebb említett, jó szemhéjalapra ez esetben is szükség van. A Chopper egy leheletnyivel melegebb árnyalat.
N2 Blackout – NB Crave
A Basics paletta Crave-je melegebb, ugyanakkor pigmentáltabb árnyalat is.
Emellett szeretnék megpróbálni válaszolni egy olvasói kérdésre, hogy melyik palettát érdemes megvásárolni, illetve mi alapján lehet eldönteni, hogy melyik a megfelelő. A következő gondolatok csupán a saját véleményemet tükrözik, de a megjegyzések rovatában a Ti véleményeteket is szívesen olvasnám, hogy a vásárlás előtt állóknak több forrásból is legyen a döntést elősegítő információjuk.
Naked 1:
Személy szerint továbbra is ezt a változatot látom a legsokoldalúbbnak, hiszen van benne egy highlighter szín a Virgin személyében, aztán a Sin mind highlighterként, mind jól fedő színként használható a szemhéj belső részén, van benne két ideális satírozószín, a Naked és a Buck, amelyek egyébként sokak számára szemöldökszínként is használhatóak, a Sidecar egy igazi csillogós-csillámos buliszín, amely jól tapadó szemhéjalappal hétköznapra is jól jöhet a tekintet megnyitására, a Half Baked, a Smog és a Darkhorse csodásan pigmentált, meleg színek, amelyek a külső V-be is jól jöhetnek, vagy akár meleg színű füstös smink is alkotható velük, a Toasted és a Hustle egy kis mályvás varázst is a palettába csempész, a Creep és a Gunmetal pedig végképp a klasszikus füstös smink kelléke lehet. A Creep egyébként kellően leütögetett ecset esetében akár mélyítőszínként is szolgálhat, hiszen ilyen esetben nem világítanak a benne lévő csillámok, de nálam a szempillatövekben is bevált szín.
Ami viszont hiányzik a palettából, az épp a teljesen csillámmentes sötétbarna vagy fekete szín, amely azok számára jönne jól, akik a szem sarkában lévő szarkalábak miatt már nem igazán szeretnének a külső V-ben is csillogó színnel dolgozni. Emellett még az lehet fontos szempont, hogy az adott személy mennyire érzi magáénak a kifejezetten meleg színek többségét, és hogy milyen színű ékszereket hord, hiszen ha kifejezetten ezüstpárti, a paletta aranybarna hármasa (Half Baked, Smog és Darkhorse) teljesen kieshet a számára.
Naked 2:

Ez a paletta is szinte az egyessel azonos szintű sokoldalúság szempontjából, csak éppen hidegebb színvilággal. A Foxy egy kiváló satírozószín a szélek eldolgozására, a Tease pedig a mélyítővonalban és a külső V-ben jöhet jól mélyítésre, valamint az utóbbi esetében a fentebb említett, szarkalábak miatt nem kívánt csillogás tompítására. A Half Baked egy csodás aranyszín, egyébként az egyik személyes kedvencem, amely szőke lányok esetében, esetleg a Tease-zel keverve alkalmas a szemöldök színezésére is. A Chopper a már sokszor emlegetett, csillámos és emiatt jó alapot kívánó szín, ezúttal enyhe rózsaszínes beütéssel, a Snakebite és a Suspect két csodás középbarna árnyalat, amelyek önmagukban akár hétköznapi, visszafogott füstös sminkhez is beválhatnak. Hidegebb tónusú füstöshöz ott a Pistol, ha pedig két színnel szeretnénk ezüstös fénybe vonni a szemünket, a Verve a kiváló társa lehet. A YDK mára Naked 3 színeire hajazó előfutár, csodás csillámos mályva, a Busted egy csodás sötét-füstös lila, és itt van még a Blackout, egy kiválóan pigmentált, valódi sötét fekete is, amely drámai smink esetében mélyítőszín lehet, hétköznapi smink esetében pedig tusvonal helyett kicsit visszafogottabb módon biztosítja a szempillatövek árnyalását.
Nem igazán tudnék olyat mondani, ami hiányzik belőle, esetleg egy bőrszínű satírozószín, hiszen a Foxy világosabb annál, a Tease pedig jóval sötétebb. Ez a paletta mind arany, mind ezüstszínű ékszerek esetében ideális választás lehet, és a hétköznapi sminktől kezdve az alkalmiig bármi összehozható vele.
Naked 3:
Ezen paletta esetében azt kell mondanom, hogy kifejezetten a mályvás színek felé tendáló sminkmániások számára lehet ideális, bár ezen a kategórián belül kétségkívül sokoldalú. A Strange segítséget jelenthet a szélek eldolgozásánál, a Limit és a Nooner pedig ideális a mélyítővonalnál történő satírozáshoz. Két szín is lehet akár highlighter, akár jól fedő szín a belső szemzugban, hiszen a Dust és a Burnout is jól használható mindkét célra. A Buzz és a Trick személyében ismét kapunk bulis-csillámos, jó alapot igénylő színt, a Liar, a Factory és a Mugshot pedig ideális egyszínes füstös smink készítésére. Ha pedig mélyítésről van szó, a Darkside és a Blackheart is a rendelkezésünkre áll, ám utóbbi esetében hangsúlyos csillámokkal kell számolnunk.
Innen tehát a csillámmentes mélyítőszínt tudom hiányolni, egyéb tekintetben viszont ideális paletta, hétköznapra és eseményekre egyaránt, főként azok számára, akik előzőleg már úgy tapasztalták, hogy a rózsaszínes színvilág az ideális számukra, vagy sokszor hordanak rózsaarany kiegészítőket, és ehhez hangolnák a sminkjüket is.
Naked Basics:
Nos igen, ez egy csupa matt színt tartalmazó paletta, amelyet sokan nem is értenek, hogy miért született meg, és azok számára lehet ideális, akik nagyon visszafogott sminket viselnek csak, és nem is szeretnének csillogást hozzáadni a dologhoz. Ideális lehet tehát a külsővel kapcsolatos kifejezett igényeket támasztó munkahelyeken dolgozóknak, illetve az idősebb sminkelőknek, hiszen itt biztosan nem hívja fel semmilyen csillám a figyelmet a kisebb-nagyobb ráncokra.
Emellett hasznos lehet még egy csillogós paletta kiegészítéseként, így akár az eredeti Naked palettának, akár a Naked 3-nak méltó párja lehet, hogy ellensúlyozza a matt színek hiányát, és többféle hajszín esetében is kiválthatja a külön szemöldökkészlet szükségességét. Szintén jó választás lehet egy olcsóbb árkategóriájú csillámos-szatén paletta mellé, hiszen a matt színek szoktak csak gondot okozni, így a fényes színeket akár egy jobb árfekvésű termékcsaládból is beszerezhetjük, és a matt színeket pótolhatjuk a picike Basics palettával.
Remélem, hogy találtatok néhány hasznos információt a bejegyzésben, és ha bármilyne kérdésetek van a termékcsaládot illetően, kérdezzetek bátran kommentben, illetve kifejezetten kérlek Titeket, hogy a saját tapasztalatok megosztásával segítsétek a döntés előtt állókat.
Nektek megvan valamelyik paletta? Ha igen, sokat használjátok?