A tegnapi ígéretemnek megfelelően ma ismét gyertyateszt következik, hiszen ha felkelti az érdeklődéseteket, érdemes lehet még lecsapni az akciós árú másik illatra, amely a Waikiki Melon nevet kapta.
Ez az illat is szerepelt már Instagramon, hiszen a tegnapival felváltva égetem őket manapság.
A színe egyébként kifejezetten nyári, bár a vázás dekorációmmal együtt már inkább az őszt idézi.
Ugyan a viasz a tegnapihoz képest sokkal kisebb mértékben képez csak ombre hatást, de azért igencsak mutatós ez a vidám narancssárga.
Az illata egyébként nem annyira erős, mint a Summer Scoopé, vagyis talán inkább csak másmilyen. Ugyanis mindenhol ott van, ugyanúgy betölti a szobát, de sokkal selymesebb módon, nem olyan tolakodóan és nyilvánvalóan, mint a tegnapi epres fagyi. Az illata erőteljes sárgadinnye, bár nekem kicsit mangós beütés is rémlik, mert mindig eszembe juttatja a Mango Peach Salsa nevű csodát, amely egyébként közkívánatra ismét kapható, ide kattintva megtaláljátok. (Igen, az én kívánságlistámon már szerepel a nagy méret.)
Az illat leírása a weboldalon egyébként a következő:
Aloha! A napsütötte, lédús dinnye és egy csipetnyi édes narancsolaj aromájának kombinációja.
A viaszmedence ebben az esetben is problémamentesen, fóliázás nélkül kialakul kb. 2 óra égetés után, úgyhogy újabb piros pont a hisztimentes égésért. (Valamint meg kell említenem, hogy tegnap óta egy harmadik illatot is tesztelek, és ott bizony nem ennyire jó a viaszmedence-teljesítmény, úgyhogy nem csak a meleg tehet erről, hanem ilyen szempontból tényleg jobb ez a két illat az átlagnál.)
A nagyméretű gyertya egyébként sajnos már nem kapható, de a közepes méret is eléggé megéri az árát, na és ismét ott a Tart® megvásárlásának lehetősége. Merthogy ezt az illatot is mindenképpen érdemesnek tartom a megvásárlásra, az e havi kedvencek mindketten pozitív élményt nyújtottak.
http://illatgyertya.hu/a_honap_illata_65
Ti ismeritek ezt az illatot? Szeretitek a hasonló gyümölcsös illatkompozíciókat?