2012. április 30., hétfő

Napi körömlakk – Crystal Nails piros csillámos

Külföldön nagy holo-lázban ég mindenki, itthon viszont nem egyszerű ilyen lakkra bukkanni, körülnéztem hát a neten, és a körmös boltokban is kapható Crystal Nails lakkjaiból rendeltem, hátha... Az első lakk, amelyet kipróbáltam, a 406-os, ezen lakkok esetében sajnos nem számíthatunk fantáziadús nevekre.

A lakk üvege:

Crystal Nails 406 üveg, természetes fényben

Nagyon tetszik, hogy odafigyeltek a részletekre, például hogy a könnyebb kinyitás érdekében recés a teteje, felül pedig a Crystal Nails emblémája látható:

Crystal Nails 406 embléma

A csillámok között vannak aprók és nagyobb, pehelyszerűek is, nekem az Essence sokat dicsért pelyhes lakkja (08, Night in Vegas) ugrott be róla, mintha ugyanazok a részecskék lennének ebben a lakkban is. Annak érdekében, hogy a kis pelyhek látszódjanak, a lakk elég fura állagú, nem a megszokott, krémes szín, hanem áttetszőbb, mégis jól fed már két rétegben is. Külföldi blogokon sokszor lehet olvasni az ún. „jelly” lakkokról, és valóban, ez a lakk is valahogy olyan zselésen áttetsző, ennél jobban sajnos nem tudom körbeírni. (Várom a javaslatokat, ha valaki már hallott a kifejezés magyar megfelelőjéről.)

Crystal Nails 406 természetes fényben

Crystal Nails 406 vakuval

Sajnos a körmömön természetes fényben nem tudtam előcsalogatni a lakk igazi arcát, ezért csak vakus képek következnek a felkent állapotról:

Crystal Nails 406 körmön, vakuval 1

Crystal Nails 406 körmön, vakuval 2

Egyelőre nem tudom, tetszik-e vagy sem, nem mutat rosszul, de nem tett jót a kapcsolatunknak, hogy nem hozta a nevéből (HOLOPRISM Collection) sejthető hatást, mert igencsak messze van a holografikustól és a prizmától egyaránt. Ettől függetlenül biztosan fogom még viselni vadabb hangulatú napokon, hiszen nálam a körömlakk szorosan összefügg az aktuális lelkiállapottal. A lakk egyébként elég tartós, a 4. napon fedeztem csak fel némi kopást rajta.

Nektek hogy tetszik? Egyébként várom a javaslatokat, ha próbáltatok holografikus lakkot, amelyik valóban elég színjátszó volt, és nem csak ígéretet tett erre...

2012. április 29., vasárnap

Amikor még kár lenne lemosni a kedvenc körömlakkot...

Így jártam az OPI lakkommal, még nem akartam volna lemosni, mert nagyon tetszett, ugyanakkor a körömvégeken már kezdett kicsit lekopni (az ötödik napon). Gondoltam, megnézem, hogyan mutat arannyal, hiszen a kék-arany párosítás már régóta kedvencem, miért ne válhatna be hát itt is?

OPI+Essence természetes fényben

OPI+Essence vakuval

A csillámok szépségének előcsalogatásához a napfényt vakuval kombináltam:

OPI+Essence napfényben+vakuval

Nem igazán tudtam eldönteni, hogy tetszik-e ez a kombináció, mindenesetre a két nap során, amikor ezt viseltem, háromszor is megdicsérték a lakkomat. A csillámokat Essence-lakkokkal varázsoltam a körmeimre, két árnyalatot használtam, először a Gold Fevert (94-es árnyalat) kb. a köröm kétharmadáig, aztán a köröm egészén a Make It Golden nevűvel (67-es árnyalat) festettem át. Mindkét lakk az Essence Colour & Go sorozatából való.

Gold Fever+Make It Golden természetes fényben

Gold Fever+Make It Golden közelről vakuval

Gold Fever+Make It Golden közelről természetes fényben

A Gold Fever átlátszó alapban arany és piros csillámokból áll, mind egyforma méretű, alig várom, hogy krémes piros színen is teszteljem. A Make It Golden szintén átlátszó alap, világosabb arany csillámokat tartalmaz, három méretben: van csillámpor, kis csillám, és elég nagy, hatszögű csillám is benne.

Mivel pedig mostanában sok körmös oldalt nézegettem, a Gold Feverről a China Glaze Hunger Games (Éhezől viadala) kiadásából az Electrify jutott eszembe, lásd az addictedtopolish oldalán:


Persze úgy tűnik, hogy több benne a csillám, és a piros részecskék nagyobbak, mégis van hasonlóság. Ezek után tervbe vettem ennek az Essence-lakknak az egyedüli tesztelését is, hogy kiderítsem, három rétegben mennyi hasonlóságot mutat a China Glaze színével.

Nektek van hasonló lakkotok? Ha igen, milyen színnel szoktátok kombinálni?

2012. április 28., szombat

Napi körömlakk – tökéletes tavaszi rózsaszín

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, biztosan észrevette már, hogy mostanában nem nagyon jelentkeztem sminkkel. Nos, ez a tavasz egészségügyi szempontból kihívásokat állított elém, volt itt megfázás, majd meggyógyulás előtt erre rájött egy kis influenza, volt allergia, jelenleg pedig éppen olyan nyakfájással küzdöm, ami miatt örülök, ha némi szemfesték meg szempillaspirál kerül fel sminkként, ennél többre sajnos nem vagyok képes, fáj minden karmozdulat... Viszont hogy ne hanyagolódjon el a blog, mostantól pár napon át közzéteszek egy-egy körömlakkos bejegyzést, az adott lakk ismertetésével fűszerezve. Elsőként egy igazán babás, tavaszi lakk következik, gyanítom, hogy része lesz majd a gyöngyházas-csillogós tavaszi lakkokat bemutató bejegyzésemnek is.

A szóban forgó lakk Aden, és valami hihetetlenül szép... Rózsaszín alapszínben rengeteg csillám, van benne rózsaszín és arany egyaránt. Tökéletes rózsaszín lakk, nagyon tetszik, emellett pedig tartós is, 4-5 napot kibír, csíkmentesen felkenhető, és már két rétegben jól fed. Emellett 300-400 Ft körüli az ára, hát kell ennél több? Számot vagy nevet sajnos nem tudok mondani, ezeknél a lakkoknál nincsen ilyesmi.


Rózsaszín Aden, természetes fény

Rózsaszín Aden, vaku


Rózsaszín Aden, lámpa+vaku

Ha van a közeletekben olyan bolt, ahol kapható, ezt a lakkot kell keresni:

Aden tökéletes rózsaszín, természetes fényben

Aden tökéletes rózsaszín, vakuval

2012. április 27., péntek

A Nuuk palettában rejlő lehetőségek

Még a nyereményjáték kiírásakor ígértem, hogy megmutatom a palettában rejlő lehetőségeket. Azt olvastam ugyanis, hogy a világos színek között vannak duokróm színek is, azaz különböző színű alapokon különböző hatást lehet elérni velük. Ennek kinyomozásához az egyik 88-as palettám egy duokrómnak látszó színét használtam, és jelentem, a feltevés bizonyítást nyert!


Duokróm szín természetes fényben

Egy barackszínt használtam, és ötféle alapra vittem fel – gyöngyházfehér, ezüst, fekete, rózsaszín és lila. (Ezekhez a Sleek Primer palettáját használtam.) Míg a fehér és az ezüst nem tett vele semmi különöset, a lilával feltűnő lilát lehetett alkotni, a rózsaszín előcsalta a benne rejlő babás árnyalatot, nekem viszont a középső, fekete alapra felvitt változat a kedvencem, ezen látszik leginkább a duokróm hatás. Lilás-barnás, pont olyan, mint egy valóban duokróm pigmentem.

Duokróm szín vakuval

Duokróm szín vakuval közelről

Ezek után nem kérdés, hogy az eddig hanyagolt színeimet is használni fogom a 88-as palettákból, és folyamatos kísérletezés következik majd a különböző színű alapokkal. Remélem, a Nuuk paletta nyertese is ilyen különlegesnek találja majd a paletta színeit, és hasonlóan nagy örömmel játszadozik majd a lehetőségekkel.
(Ne feledjétek: április 30-áig lehet jelentkezni. :-))

Mini nyereményjáték

Bár nem most tartom, mégis megfelelő ürügynek tűnik a 30-ai Katalin-nap egy mini nyereményjátékhoz. Az alábbi termékek már régóta vártak arra, hogy valamilyen játék keretében gazdát keressek nekik, és ha már mini nyereményekről van szó, a játék is mini lesz. Rövid tehát a határidő, így jól jár, aki sűrűn látogatja az oldalt: A jelentkezéseket 30-án éjfélig várom. Szeretném jelezni, hogy a mini szemceruzákat a kézfejemen kipróbáltam, és épp ebből kifolyólag bocsátom őket most játékra: mint kiderült, mindhez hasonló árnyalatom van már, így nincs szükségem ezekre az apróságokra. Természetesen tiszta kézen kerültek kipróbálásra, így biztosan nincs semmi bajuk. Egyébként Oriflame Very Me szemceruzák, a kezemen fényképeztem őket, hogy lássátok, mennyire picik. 0,17 g a termék benne. A Primer Potion pedig a Naked palettámhoz járt, de mivel már van egy normál méretűm, szintén felesleges lenne megtartanom. 3,7 ml, ami szemhéjalapozóból jó hosszú időre elég.

 A nyeremények képei alább:

Mini nyereményjáték főszereplői – természetes fényben

Mini nyereményjáték főszereplői – vakuval

A játék feltételei:

1. Légy rendszeres olvasó
2. Lájkold a Facebook-oldalam
3. Kérek egy e-mailt a djkatybeauty@gmail.com címre, a tárgya legyen: „Névnapi mini nyereményjáték”

Sok szerencsét! :-)
Katy

2012. április 23., hétfő

Az első OPI

Régóta hallok-olvasok már arról, hogy mennyire jók az OPI körömlakkok, de valahogy soha nem volta hajlandó rájuk olyan sok pénzt kiadni. Aztán mégis körülnéztem az ebay.com-on, és találtam olyan színt, amire azt mondtam, tényleg egyedi, hát lássuk, legalább tesztelem, mi is a nagy felhajtás tárgya.

A választás az I Have a Herring Problem nevűre esett, az ott látható kép alapján. O
tt kékbe hajló türkiznek tűnt, némi apró csillámmal. Gondoltam, ez az én színem, nosza, menjen a kosárba. 4 munkanappal később meg is érkezett, sértetlenül, tetszett. Ugyan nem úgy nézett ki, mint a képen, de csak kis eltérés volt, ezért nem zavart, a célnak megfelel, farmerral tervezem ugyanis hordani (meg kis fehér dzsekivel, meg fehér felsővel, meg az új, 800 Ft-os gyönyörű sálammal...)

Ma kipróbáltam, és nagyon tetszik, a gyöngyházfényt adó apró csillámok világos aranyszínűek, ezért még jobban megtetszett a lakk, mert mostanában mindenbe aranyfényt szórnék, ha tehetném...


Meglepő viszont, hogy mennyire ezerfélének látszik a lakk más blogíróknál is, a kedvenc helyemen, ahol egyébként gyönyörű képek találhatók (
fashionpolish.com), például kifejezetten türkiznek nevezhető:



Egy másik szuper helyen, a
polishaddict.com-on már sokkal közelebb áll a valósághoz, de még mindig nem az igazi:




Talán az alábbi kép tükrözi legjobban a valóságot az abbienail.blogspot.com oldalon:



A saját képeim alább következnek. közvetlenül festés után, így még van néhány kis hiba a körömágynál:


OPI - I Have a Herring Problem természetes fény + vaku

OPI - I Have a Herring Problem napfényben
(Itt látszanak a pici aranyszínű csillámok)

OPI - I Have a Herring Problem – kis csillámok még közelebbről, napfényben

A lakk egyébként a holland sorozat része, amely a 2012-es tavaszi-nyári kollekció. Akit érdekel a többi lakk is, nagyon jó kis összeállítást olvashat róluk a fashionpolish oldalán:
(a krémszínű lakkokról pedig alább:
www.fashionpolish.com/2011/11/opi-spring-summer-2012-holland_09
Ó, jaj, itt is mennyi szépség rejtezik...)

Bár ezek után felmerül a kétség az oldalon látható képek színhűségével kapcsolatban, mert a fentiek alapján előfordulhat, hogy hiába a látványos, szuper felbontású képek, mert nem a valóságot tükrözik. Legalábbis remélem, hogy az én lakkom a jó szín, és nem valami más, esetleg nem eredeti OPI-t kaptam helyette, de a minősége megnyugtat. A lakk ugyanis már két rétegben is szuper fedést biztosít, pedig nálam szinte minden esetben 3-ra van szükség, emellett szép nagy ecsete van, amellyel könnyű dolgozni, és a szín 3-4 napig ugyanolyan szép marad, nem kopik és nem veszít a fényéből. Sajnos azt kell mondanom, tényleg van minőségbeli különbség, mert bár nagyon szeretem az olcsóbb lakkokat, esetükben átlátszó fedőrétegre van szükség ugyanehhez, az OPI pedig anélkül is ugyanolyan szép marad napokig.


Akinek megtetszett, alább beszerezheti:

http://beauty.hu/opi-koromlakk-i-have-a-herring-problem-15-ml.html 

Ti a kollekció melyik darabját szeretnétek kipróbálni? Ha van OPI-otok, melyik színt ajánlanátok kipróbálásra?

2012. április 16., hétfő

Tavaszi színek körmökre – 3. rész

Tavasszal előkerülnek a farmerek, farmerszoknyák, na meg a vidám színű kiegészítők és felsőrészek – ezekhez szeretem hordani az alábbi színeket, ami nem meglepő, mert imádom a napfényt, a Balatont és a fűben heverészést, a most következő színek pedig pont a nyár kedvenc elemeit idézik.

2012 tavasz kékek-zöldek és sárga természetes fényben

2012 tavasz kékek-zöldek és sárga vakuval

Ismét elég vegyes, hogy melyik mikor vált a kedvencemmé, de ismét nincs közöttük drágább lakk, mégis teljesen elégedett vagyok ezekkel is.

2012 tavasz kékek-zöldek és sárga üvegben természetes fényben

2012 tavasz kékek-zöldek és sárga üvegben vakuval

A sárga lakk Essence (na igen :-)). Ethno Couture trendkiadás, az Essence honlapja szerint 2009. nyár végén került a boltokba. jó régi tehát, mégsem történt semmilyen minőségbeli változás, továbbra is gond nélkül felkenhető, és nem csíkozódik. 04-es, Shankar nevű árnyalat.

A sarjadó fű színét idéző lakk She, már az újabb csomagolásban, tavaly nyáron került a kosaramba. Quick Dry, tehát gyorsan száradó, ami igaz is rá, az árnyalat pedig a 305-ös. Nem annyira pigmentált, ezért könnyebben csíkozódik sajnos, ettől függetlenül nem lehetetlen szép eredményt elérni vele.

A harmadik lakk Essence, Colour & Go, ez már tavalyelőtti szerzemény, 18-as, Check Me Out színben. Kissé csíkosan felvihető lakk, ezért sajnos három rétegre van szükség belőle, és még akkor sem tökéletes a végeredmény, viszont sokáig megmarad az élénksége és a fénye.

A negyedik lakk múlt pénteki szerzemény, Aden Cosmetics, 285 Ft volt, ezért nem tudtam otthagyni. Vidám hidegzöld, könnyű vele dolgozni, a csíkok sem támadnak, megint egy jó választás Adenéktől.

Az ötödik lakk Essence, Multi Dimension, bár őszintén szólva nem tudom, egy krémes szín hogyan lehet többdimenziós, és nem is mutat többet, mint a többi jól pigmentált, telt színű lakkom. Mindenesetre szeretem, mert elég nagy az ecset, és már két rétegben is jól fed a lakk. Az árnyalat a 40-es, Groovy.

Ezzel pedig vége is a krémszínű lakkokat bemutató sorozatnak, nemsokára jelentkezem majd a kedvenc csillogós-gyöngyházas színekkel is, de ehhez még tesztelnem kell néhány újabbat. Addig pedig várom a tippeket, hátha van még olyan szín a világban, amelyhez nem volt szerencsém.

Szép, színes körömlakkos tavaszi napokat kívánok mindenkinek! (Na jó, legalábbis a lányoknak...)

2012. április 15., vasárnap

Tavaszi színek körmökre – 2. rész, élénk nőcis színek

A második csoportba a roppant tudományos „nőcis” jelzővel illethető színeket gyűjtöttem, nem igazán tudtam ötnél kevesebb színre leszűkíteni a kört, íme hát a kategória győztesei:

2012 tavasz lila-piros-rózsaszín természetes fényben

2012 tavasz lila-piros-rózsaszín vakuval

Nem tudom, csak szerencsém van-e az ebbe a szívvilágba illő lakkokkal, de csak a kisujjon látható szín esetében szokott nehézkes lenni a csíkmentes felvitel.

2012 tavasz lila-piros-rózsaszín üvegben természetes fényben
(bocsánat, nem sikerült remegésmentesen fényképeznem)

2012 tavasz lila-piros-rózsaszín üvegben vakuval
(itt már jobb az eredmény)

Ismét a kisujjtól kezdve haladok szépen sorban. Az első versenyző a Rimmel 60 Seconds termékcsaládjának 250-es, Pink Punch nevű lakkja. Bár nem egyszerű vele a munka, ismét megéri a fáradságot, valahogy pont ideális pink árnyalat. Szeretem.

A második lakk fodrászkellékesnél elérhető, Vipera Cosmetics, Creation Nail Design, 520-as árnyalat. Kicsit áttetszőbb, mint a többi, nem annyira telt szín, de öröm vele a munka, nem adódnak gondok. Lila, de rózsaszínes beütéssel, ezért is került be ebbe a csoportba.

A harmadik lakk Essence, fura is lenne, ha Essence- mentes maradna valamelyik kategória. Colour @ Go termékcsoport, 19-es, VIP Appeal nevű árnyalat. Telt, krémes szín, még nekem is megy a csíkmentes felvitel. Barátnőm is kipróbálta, így elmondhatom, hogy természetes körmökön is bírja 3-4 napig, zselén pedig 5-6 napon át szép marad (persze mindkét adat takarításmentes napokban értendő).

A negyedik lakk örök kedvencem, egy barátnőmtől kaptam, mert úgy érezte, neki nem áll jól a szín, én viszont pont ideális árnyalatnak érzem. Piros, de kis narancs beütéssel, és az itt felsoroltakon kívül ez fed a legjobban, akár már 2 rétegben is, holott nálam a legtöbb lakk csak 3 rétegben működik. S-he lakk, de még régi kiadásban, nem tudom, a megújult termékek között is megtalálható-e. Quick Dry, tehát gyorsan száradó alcsoport, a száma pedig a 458-as.

Végül pedig ismét fodrászkellékesnél kapható lakk következik, Moyra, 21-es számú lakk. Elég sötét szín, kis odafigyeléssel csíkmentes lesz, és sokáig szép marad, nem veszt a fényéből. A márka egyéb lakkjaival is hasonló tapasztalataim vannak, bár tény, hogy természetes körmökön jóval rövidebb ideig tartja meg a fényét, hamar elkezd lepattogni.

Sokszor egyébként úgy érzem, sok lenne az egész körmömre ilyen élénk lakkot kennem, ezért van, hogy az alábbihoz hasonló mintában kenem csak fel, díszítő lakkokkal kombinálva:

Ötlet élénk lakkokhoz

Tőletek pedig ismét várom a megjegyzéseket, hogy kinek milyen színek váltak be, illetve van-e esetleg javaslat, hogy mit érdemes kipróbálni. Egyébként jelenleg is piros lakkot viselek, majd érkezik róla külön bejegyzés, csilli-villi különlegesség, számomra újdonság a meglévő krémes és metálos piros lakkjaim mellett.

2012. április 14., szombat

Tavaszi színek körmökre – 1. rész, pasztellek

Itt a tavasz, és ilyenkor valahogy mindig nagyobb kedvvel lakkozom a körmöm – mivel előkerülnek a vidámabb színű ruhák, a körmeim esetében is szokatlanabb színeket választok ilyenkor. Eredetileg a kedvenc 10 tavaszi színem bemutatását terveztem, de rá kellett jönnöm, hogy ennél jóval nagyobb számról van szó. Így hát kezdetnek 15 kedvenc krémes színemet fogom bemutatni, három csoportra bontva, azután pedig majd a csillogós-gyöngyházas-holografikus szekció következik – igazi kis sorozat lett az eredetileg egy bejegyzésre tervezett témából.

„Krémes színek” alatt az olyan lakkokat értem, amelyekben semmilyen extra hatás nincs jelen: sem gyöngyház, sem csillám, sem egyéb extra funkció, csak maga a szín. És mennyi van az ilyen „egyszerűekből” is... :-)


Az első csoportba a szerényebb, pasztell árnyalatokat gyűjtöttem, van, amelyik már régebb óta megvan, van, amelyik tavaly nyári vagy éppen mostani szerzemény, de mivel a pasztell színek ismét divatba jöttek, mind felkerült az idei kedvenceim listájára.



2012. tavaszi pasztellek természetes fényben

2012. tavaszi pasztellek vakuval

Olyan szépek így együtt, hogy kedvem lenne őket egyszerre hordani, és egy kerti grillezés alkalmával talán fogom is. Legalább nem lenne gond, hogy melyik felsőmet vegyem fel, mert mindenképpen viselném öt kedvenc színemet. Na de lássuk, mely lakkokat is választottam, az üvegek a kisujjon láthatótól kezdve állnak szépen sorban balról jobbra.

2012. tavaszi pasztellek üvegben természetes fényben

2012. tavaszi pasztellek üvegben vakuval

A türkizkék lakk az Essence Multi Dimension sorozatának 73-as, Replay nevű színe. Ha jól rémlik, tavaly nyáron vettem egy Rossmann üzletben, igazából babakékre vágytam, de abból pont nem volt megfelelő, ez viszont a kosaramba kívánkozott. Jól kenhető, kevésbé csíkozódó lakk – persze ezzel kapcsolatban fontos információ, hogy sajnos hadilábon állok a krémes színek felvitelével, ezzel viszont nem volt még problémám.

A második lakk szintén Essence, szintén Multi Dimension, és vicces, de az előző „szomszédja”, hiszen a 72-es színről van szó, a neve pedig Found My Love – mivel egy szám eltérés van köztük, felteszem, ez is tavaly nyáron lett az enyém. Minősége az előzőhöz hasonlóan szuper, tartós is, simán bírja a 3-4 napot sima körmön is, zselén pedig akár egy hétig szinte érintetlen marad.

A harmadik szín szintén Essence (bizony ennyire szeretem a márka körömlakkjait), a Cute As Hell különkiadás 03-as, Not Just Cute színe. Sajnos ebben az esetben elég nehéz csíkmentes hatást elérni, de megéri a fáradságot, mert igazán szép babarózsaszín lakkról van szó, romantikus estékre az egyik kedvenc választásom. Utánajártam az Essence honlapján, az egyik 2010-es tavaszi trendkiadás darabja.

A negyedik lakk, ez a meghatározhatatlan narancsos-korallos szépség Aden Cosmetics lakk. Azóta használom a márkát, amióta a törés megakadályozása érdekében zselét szoktam felvinni a körmeimre, anélkül ugyanis sokszor hús felett törtek be a körmeim, így lakkozni sem volt érdemes őket. Ez a márka tökéletes választás zselére, szépen lehet vele dolgozni, tartós, viszont mivel nincsenek vele tapasztalataim a zselémentes korszakomról, csak a magam nevében beszélhetek. Sajnos az árnyalatoknak ennél a márkánál nincs nevük, de nem is ez a lényeg: 250–300 Ft-ért 10 ml abszolút megéri az árát.

Az ötödik lakk az egyik legújabb szerzeményem, ismét Essence, Marble Mania, a szín a 04-es Peaches nevű. Eléggé csíkozódik, bár pont a legnagyobb körmömön látható, azaz nehéz volt eldolgoznom, és a többin nem szokott ennyire csíkos lenni. Nehéz hozzáöltözni, ez igaz, de gyönyörű tavaszi szín ez is, esetemben pedig nem áll fenn a veszély, hogy ne találnék hozzáillő színű felsőt vagy szoknyát, így ezt is biztosan sokat fogom viselni.

A fentiekből látszik, hogy körömlakkban általában nem a drágábbakra szavazok, és nem is igazán volt még márkás lakkom. Őszintén szólva nem éreztem különbséget, sőt: egy L'Oréal lakkom a sokkal szerényebb árfekvésűekhez képest jóval alulmaradt, és voltam így Maybelline és Rimmel lakkal is (nekem ezek már drágábbnak számítanak). Amióta pedig erősítés gyanánt zselé van a körmeimen, nincs is szükség jobb minőségű lakkokra, a fodrászkellékesben elérhető Aden, Moyra, Vipera, na meg a drogériákban kapható S-he, Essence, Miss Sporty és társaik tökéletesen megfelelnek számomra, és elég hetente újralakkoznom (ami pedig a hétvégi takarítás miatt így is, úgy is szükséges).

Titeket pedig arra kérlek, hogy ha van ebben a „kategóriában” lakk, amit ajánlani tudtok, vagy Ti is használtátok már a fentiek valamelyikét, írjátok meg megjegyzésben, illetve szívesen olvasom más blogbejegyzéseit is a témában, így az ilyen oldalakra mutató hivatkozásokat is várom szeretettel.

2012. április 8., vasárnap

A Naked és a Bathing Beauty találkozása

A körmömhöz illó sminkre vágytam, ezért rózsaszínes beütésű szemfestéket vittem fel, aztán, mivel volt időm kicsit játszadozni, komolyabbra vettem vele a figurát. Három verzió született, a harmadik lett az emberek közé menős verzió.


Első verzió

Első verzió közeli képe, vakuval

A smink lényege:
a szemhéj egészére felvittem a Naked paletta Sin színét, aztán a mélyítővonalban Toasteddal árnyaltam, majd a külső V-ben és a mélyítővonalban a Huste-lal dolgoztam. Mivel nem találtam eléggé rószaszínnek a hatást, a  szemhéj írisz fölötti részére a Bathing Beauty rózsaszín színe került. Barna szempillaspirált dobtam még fel, és kész is volt a tökéletes, szerény hétköznapi smink. Az arcra az Oriflame Peach Me Perfect arcfénye, az orcákra pedig a Sleek Pixie Pink árnyalata került. Szájfényt használtam csak, Bourjois Eau de Gloss, brun pétillant színben.

Második verzió

Második verzió közeli képe, vakuval

A második verzió lényege:
A szempillák vonalába felül és alul, valamint a vízvonalra is az Avon superSHOCK gél állagú szemceruzája került, valamint felkentem még egy réteg szempillaspirált. Az arcon csak a pirosítón módosítottam, Sleek Pomegranate-et használtam, rúzsnak pedig az Oriflame 3 az 1-ben rúzsát használtam, Striking Plum árnyalatban. Így estivé tettem a sminket, viszont túl soknak találtam családi programra, ezért módosítottam rajta még egyszer.

Harmadik verzió

Az alsó szempillák alól sminklemosóba mártott vattapálcikával kicsit lejjebb vettem a szemceruza „hangerejét”, és a rúzst egy szerényebbre, az Avon színmegújító hidratáló rúzsának Soft Pink árnyalatára cseréltem. Minden más maradt, és megszavaztam véglegesnek, mert így már kellően hangsúlyos volt a szemem, a smink egésze mégis viszonylag szerény volt.

2012. április 7., szombat

Nyereményjáték az Aviana rahl blogon

Ajánlom figyelmetekbe az alábbi paletta nyerési lehetőségét:
http://avianarahl.blogspot.com/2012/04/nyeremenyjatek-elf-sminkpaletta.html


Van benne minden, mi szem-szájnak ingere (bár nézni nem tereh :-))

Sok szerencsét mindenkinek!
Katy

2012. április 6., péntek

A gonosz mostoha sminkje – Hófehér és a vadász

Mostanság elárasztanak minket a Hófehérkén alapuló, a történetet kissé megcsavaró filmekkel. A mozikban most megtekinthető a Tükröm, tükröm, és közeleg a Hófehér és a vadász bemutatója is. Engem az utóbbival kapcsolatban az internetre felkerült Charlize Theron kép érdekel leginkább, Pixiwoo-ék ötlete nyomán. Nic sminkjéből egy dolgot hiányoltam, méghozzá az arany csillogást a szemhéj középső részéről, bár visszanézve már látom, nekem is magasabbra kellett volna mennem vele. Persze nehéz megállapítani, pontosan milyen színek és merrefelé vannak rajta, mert nagyon erős fényben készült a kép. Lássuk, miről is van szó.


Charlize Theron persze gyönyörű, mint mindig... (Forrás)

A sminkhez több kedvenc palettámat is felhasználtam, Too Faced, Urban Decay és Sleek együttese alkotja.

Gonosz mostoha 1.

Gonosz mostoha 2.

A türkiz alapszín a Too Faced Bathing Beauty palettájának a kék színe, az arany-bézs szín a Naked Paletta Sidecar elnevezésű szépsége, a leheletnyi sötétkék az alsó szempillavonalban és a mélyítővonalban pedig a Sleek Bad Girl palettájának Abyss színe. Próbáltam visszaadni a képen is látható, a szempillák árnyékának látszó vonalat a szem alatt. A vízvonalra az Avon Mega Impact Cobalt színű szemceruzája került. Az arcon a szokásos Oriflame Peach Me Perfect arcfény van, a pirosító a Sleek Pomegranate, a púder pedig legújabb kedvencem, a Sleek Luminous, enyhén fénylő, gyönyörű púdere. Műszempillát nem használtam, az még egy hátralévő nagy lépés számomra, a szemöldökömet viszont próbáltam kicsit szögletesebbre formázni, hogy visszaadjam a képen látható formát. Alább látható a kép, amelyen próbáltam nagyon gonoszan nézni – rengeteget próbálkoztam, ez sikerült a legjobban. Lehetséges, hogy majd újraalkotom a sminket, ha lesz elérhető közelségben fotósjelöltem, hátha úgy jobban megy majd. Addigra szerzek majd egy matt rúzst is, hogy minden stimmeljen.

Katy gonosz mostohaként

Alább pedig az, amelyiken próbáltam a képen láthatóhoz hasonlóan ajakbiggyeszteni:

Katy gonosz mostohaként 2.

Hát, ennyire jutottam első ihletett sminkemmel, viszont kifejezetten élveztem, úgyhogy várhatóak hasonló bejegyzések a jövőben is.