Lejárt a jelentkezési határidő, nekem pedig ma volt időm összesíteni a jelentkezéseket. A csodás csomag remélhetőleg nagy örömet szerez majd az új gazdájának, és csodás sminket készít a tartalmával akár már karácsonyra.
Összesen 79 jelentkezés érkezett, a szerencsés pedig a 30-as sorszámú Erika lett. Gratulálok neki, és mindenki másnak is köszönöm a jelentkezést és a válaszokat.
Amikor a parfümkollekciómról készítettem videót a csatornán, nagyon nagy sikert aratott, ezért ha minden csillag megfelelően együtt áll, és további videók készítésére is lehetőségem adódik, a közeljövőben egy frissített változatot is szeretnék majd rögzíteni. Jelentősen megváltozott ugyanis a gyűjteményem tartalma, és számos friss, tavaszi-nyári illatot beszereztem már, azonban most úgy döntöttem, a téli illatok terén is frissítésre van szükség. Körbenéztem tehát az egyik kedvenc online gyűjtőhelyemen, a Notino webáruházban, majd a szimpatikus parfümöket személyesen is teszteltem az egyik drogériában, illetve az egyik kedves barátnőm gyűjteménye segítségével, és mostanra a következő kívánságlista állt össze.
Az első helyen Az Armani Sí áll, amely érzéki illatjegyeinek köszönhetően tökéletes téli parfüm lenne számomra. Olyasfajta kompozícióról van szó, amely nem válik émelyítővé, hanem kifinomult édességgel leng körbe, és szerencsére az én bőrömmel is jó kombinációt alkot. A felhangja számomra olyan, mint egy igazán minőségi alkoholos italé, de nem a rossz értelemben, hanem mazsolás-mézes édességet idéz, akárcsak egy jófajta desszertbor. Az Eau de Parfum változatot néztem ki, amely ide kattintva érhető el, számos méretben és árban. Kezdetnek a 30 ml-est szerzem majd be, és ha valóban akkora főnyeremény lesz, mint várom, akkor valamelyik nagyobb méretet is megrendelem majd.

A második illat az említett barátnő gyűjteményének része, és a kipróbálásakor teljesen beleszerettem. Az Hermès Un Jardin Sur Le Nil abba a kategóriába tartozik ugyanis, amely fűszeres, ugyanakkor friss, zöld aromákat is magában rejt, és a bőrömön kifejezetten tartós volt, valamint kellemes, friss és izgalmas elegyet alkotott. Jó választás lesz tehát számomra azokon a téli napokon, amikor már nagyon elegem van a szürkeségből és a hidegből, és egy kis nyári nosztalgiára vágyom. Érdekessége, hogy uniszex illatról van szó, ezért kísérletként majd Tamás bőrén is kipróbálom, de alapvetően saját illat gyanánt szeretném beszerezni. Ide kattintva érhető el, és ebben az esetben az 50 ml-es változatot fogom választani.

Az utolsó illat pedig életem egyik legjobbja, amelyet már hosszabban is próbálgattam egy 5 ml-es szórófejes teszter segítségével, amelyet szintén a Notino kínálatából szereztem be. Ez esetben tehát garantált a siker, mert az egyik legtökéletesebb hétköznapi illat, amely a bőrömön tartósan érezhető, és kifejezetten illik is hozzám. Annak ellenére ugyanis, hogy a külseje kifejezetten bohókás, szerintem tökéletes választás az én korosztályom számára, mert friss és üde egyszerre, ugyanakkor az illatjegyeinek köszönhetően kifinomult az összhatás. Kifejezett frissességet kölcsönöz neki az almafavirág, a zöld jegyek és a körte, az alapját pedig többek között pézsma alkotja, így számomra főnyeremény. Ide kattintva érhető el, és most ráadásul akciós a 75 ml-es kiszerelés belőle, ezért akit érdekel, annak érdemes lehet most a virtuális kosarába helyeznie és megrendelnie.

A fentebb említett, személyesen kipróbálós-megrendelős módszert egyébként ajánlom figyelmetekbe, hiszen a drogériák polcai sokszor jóval magasabb áron sorakoznak ezek a parfümök, a Notino pedig biztosan eredeti terméket küld, kedvezőbb áron – ezért is szereztem be náluk az említett tavaszi illataimat.
Nektek szerepel most valamilyen parfüm a kívánságlistátokon? No és melyik a kedvenc téli illatotok?
A tegnapi napon kikerült egy újabb videóm, amelyben közkívánatra Lush termékekről esik szó. Fogadjátok szeretettel.
Link: https://www.youtube.com/Elfogyott Lush termékeim, 2017
Ro's Argan testkondicionáló, 225 g 6950 Ft, illetve 500 g 11 950 Ft:
https://hu.lush.com/products/ros-argan
Christingle testkondicionáló, 100 g 3990 Ft, illetve 240 g 7190 Ft:
https://hu.lush.com/products/karacsony/christingle-1
D'Fluff, 70 g 2690 Ft, illetve 150 g 4590 Ft:
https://hu.lush.com/products/borotvalkozas/dfluff
Szerzeményes videóban nálam:
https://www.youtube.com/watch?v=FnslBR2dZ6A
Twilight tusfürdő, 250 g 4190 Ft, illetve 500 g 7190 Ft:
https://hu.lush.com/products/tusfurdok-es-tusfurdozselek/twilight-0
Plum Snow habfürdő a Plum Rain illatával, 2490 Ft/db:
https://hu.lush.com/products/karacsony/plum-snow-0
The Melting Snowman bejegyzésben:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2015/01/lush-melting-snowman-frosty-kadban.html
The Snowman habfürdő, a jelenleg kapható hóember, 1690 Ft:
https://hu.lush.com/products/habfurdok/snowman-0
The Christmas Penguin bejegyzésben a blogon:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2015/01/last-minute-lush-bevasarlas-ezeket-ne.html
Candy Mountain habfürdő, 1290 Ft:
https://hu.lush.com/products/karacsony/candy-mountain-0
Snow Fairy tusfürdő, 250 g 3190 Ft, illetve 500 g 5490 Ft:
https://hu.lush.com/products/karacsony/snow-fairy-8
Ruby Red Slippers és az említett karácsonyi esemény:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2016/12/lush-bloggerrendezveny-beszamolo-es.html
Chick 'n Mix Instagramon nálam (egyébként húsvéti termék volt):
https://www.instagram.com/p/BcNVsZfhitr/?taken-by=djkatybeauty