2013. december 31., kedd

Karácsonyi helyett szilveszteri manikűr – OPI, Lovely és Golden Rose

Ezt a manikűrt még karácsonyra szántam volna, aztán sajnos nem jutott rá időm, pedig még a lakkokat is elvittem a szüleimhez, remélve, hogy sikerül felkenni őket (a lakkokat, nem a szüleimet). Végül a két ünnep között, 28-án kentem fel, és még ma is ez van rajtam sértetlenül. Ráadásul egy ráeszmélést is hozott magával, na de lássuk a lényeget.

OPI Cuddle by the Fire, Lovely Blink Blink Nr. 11 és Golden Rose Jolly Jewels 103
Lámpafény

Vaku
Először is jött egy réteg OPI és egy réteg Lovely, és már így is elég tetszetős volt az eredmény. 

Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Vaku

Ezek után következett egy réteg a Golden Rose lakkból, és ezzel a varázslat is megérkezett:

Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Vaku

És hogy mi volt a nagy ráeszmélés? Hát az, hogy a már itt is emlegetett és vágyott She Walks in Beauty remélt hasonmása már a birtokomban van, csak eddig nem esett le. Mert bár talán egy csöppet sötétebbek a rózsaarany csillámok (bár bizonyos képeken az A-England lakkja is sötétebbnek látszik), a lakk lényege azért mégiscsak ugyanaz: irizáló arany mikrocsillámok között úszkáló rózsás beütésű hatszögek. A Nailland képén nem igazán élethű, ezért mutatok egy képet máshonnan.


Na és akkor nézzétek meg púderlilára felkenve:


Eszméletlen lakk, az biztos. És ha nem akartok 2990 Ft-ot kiadni érte, akkor keressétek a Golden Rose Jolly Jewels 103-asát, 840 Ft-ért.

Azt hiszem, nem kell sokat várni, hogy lilára is felkenjem majd, pedig eszembe nem jutott volna ez a színkombináció.

Nektek mi virít ma a körmeiteken?

2013-as kedvenceim – BÚÉK!

Egy ma rögzített és hihetetlen módon sikeresen feltöltött videóval szeretnék Nektek nagyon boldog új évet kívánni! Remélem, minden úgy alakul Nektek a jövő évben, ahogy szeretnétek, én pedig a blogon továbbra is szeretettel látlak Titeket.

Link: http://www.youtube.com/2013-as kedvenceim


Barry M paletta vs. Naked:

Barry M paletta beszerzési helye, 2390 Ft:

Snapshots paletta, 2590 Ft:

Oh So Special paletta, 2590 Ft:

Aggie blogja:

A China Glaze Mingle with Kringle manikűrben:

Mingle with Kringle a Nailland honlapján:

Goldie But Goodie a Nailland honlapján:
http://www.nailland.hu/koromlakk/china-glaze/goldie-but-goodie

Real Techniques Blush Brush:
iherb.com, 8,99 USD:
victoriahealth.com, 9,99 GBP:
Edit blogján, 3550 Ft:

Beauty Planet ecset, 3,20 USD:

The Body Shop Satsuma tusfürdő, 1690 Ft:

Moon Angel blogja:

Yankee Candle Camomile Tea:

Yankee Candle Christmas Cookie:

Yankee Candle Honey & Spice:

Nektek mik voltak az idei kedvenceitek? Van közös termék a listánkon?

2013. december 29., vasárnap

Manikűrvadász 6. – piros-virágos manikűr az evil-she-devil blog alapján

Nagyon megörültem, amikor Dii blogján megtudtam a sorrendet, hiszen az evil-she-devil blogon mindig csodás manikűröket lehet látni, és azt is tudtam, hogy kénytelen leszek kimozdulni a komfortzónámból, és valami különlegeset alkothatok a megszokott csillámos-krémes párosom helyett. Azonban azzal nem számoltam, hogy a karácsonyi hangulatzene miatt a körmöm rendkívül rövid lesz, mire majd a manikűr készül, így erőteljesen limitált volt a lehetséges manikűrök száma, mivel nem nagy a mostani „vászon” az alkotáshoz. Végül az alábbi csodás manikűr mellett döntöttem:




Természetesen ha piros, akkor a kedvenc S-he lakkom a nyerő, így őt használtam alapként (itt egy bejegyzés róla az ősidőkből), a fekete és az arany lakk pedig két Moyra homoklakk, a 852-es és a 856-os. A virágokból csak egy-egy került a körmeimre, mert ekkorka területre elégnek láttam így is, de talán a nyáron lesz még ebből többvirágos ismétlés is, mert nagyon tetszik az összhatás.


Természetes fény

Vaku


Ez a piros lakk továbbra is óriási kedvencem a már-már neonos hatásával. *.* (Elnézést a hibákért, de ezt a lakkot sajnos nem lehet csak úgy lemosni a bőrről, mert elég ragaszkodó típus.)

Ha nem ismeritek még az eredeti manikűr alkotóját, mindenképpen nézzetek be hozzá, mert csodás dolgokat lehet látni nála. :-) 
IsaBellának pedig ismét csak köszönöm, hogy kitalálta ezt a remek kezdeményezést!




2013. december 28., szombat

Gyertyateszt – csokis no-name gyertyák az OBI-ból

Talán még emlékeztek a novemberi vegyes zsákmányos bejegyzésre, amelyben többek között kis gyertyákat is megmutattam Nektek.

Ők volnának azok

Nos, a napokban, a nagytakarítások után kipróbáltam őket, és szerencsére nagyon pozitív tapasztalatokról számolhatok be.



Viszonylag sokáig égtek a kis méret ellenére is, 6-7 órán keresztül élvezhettük az illatukat. Még T. is határozottan érezte a csokis illatfelhőt, bár az „extrém csokis”-nál erősebbnek bizonyult a kapucsínós-csokis. Mindenesetre mindkettő az erősebb, valóban illatozó gyertyák közé tartozik, így ha találkoztok velük még az OBI-ban, vagy esetleg egyéb áruházakban, bátran csapjatok le rájuk. Az áruk ugyan borsos a mérethez képest, de csodás csokiillatot árasztanak égés közben.

Nektek melyik a kedvenc gyertyaillatotok?

2013. december 26., csütörtök

Karácsonyi bejegyzés – a feldíszített fák és kedvenc díszeim

Gondoltam, megmutatom Nektek a fákat, egészen konkrétan a szüleim fáját, ami minden évben élő fenyő, valamint az én két kis műfenyőmet, és leírom, miért is van nálunk két fa, ami ugye eléggé szokatlan.

Elsőként a szüleim fája, amely idén így néz ki:

Természetes fény

Vaku

Gyerekkoromban nagyon sokáig hosszú levelű fáink voltak, de néhány éve átálltunk a rövid levelűre, és ezzel könnyebb a dolgom, hiszen több mellékág van, így jobban eloszlathatók a díszek, csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen túl nehéz egy-egy dísz a gyengébb ágacskáknak. Szerintem kb. 15 éve az én reszortom a fadíszítés, mert mindenki más csak nyűgnek érzi, én viszont kifejezetten élvezem, hogy évről évre más-más színkombinációt ötölhetek ki, és nagy örömmel végzem még a felső díszek létráról történő felhelyezését is, annak ellenére, hogy félek a létrákon. A hagyomány szerint amúgy a saját fámat 23-án elintézem, és így a 24-e már a szüleimével telhet, de idén a saját fák 25-ére maradtak, mivel 23-án is még munkanapom volt. 

Régebben volt már kék-ezüst, kék-arany, piros-arany, narancs-barna, arany-barna, rózsaszín-arany, aztán tavaly karácsonyra édesanyám 50 darab angyalkát kapott a fára keresztanyámtól. Nagy teljesítmény, mivel a szokásosnál jóval vékonyabb fonallal dolgozik az igényes kidolgozás érdekében, így nagy becsben tartjuk ezeket a kis csodákat. Tavaly óta tehát egy szín árnyalatai kerülnek csak a fára az angyalkák társaságában. Csúcsdíszünk soha nem volt, és nem is hiányzott, mert valahogy nem épült be a családi hagyományba.

Most pedig néhány kedvenc dísz következik; angyalkából több is, mert mindegyiknek más mintájú a szárnya és/vagy a szoknyája, valamint a szoknyahossza is.

Kis klasszikus harangszoknyájú

Télapó, aki már több mint 30 éve a családdal van, a háttérben lejjebb pedig az egyik Jézuska, merthogy belőle kettő is van. Az idei évben csodával határos módon kifelé néz a Mikulás, ugyanis ezek a díszek valahogy soha nem akarnak a megfelelő irányba állni, hanem sértődötten hátat fordítanak.

A csíkos dísz, amelyből volt jó pár, de mára már csak kb. 6-an vannak, mivel üvegdíszek lévén sajnos elkopott egy pár.

Gyöngyös szoknyás angyalka, mögötte egy szintén 40 év körüli csengővel és azonos korú üvegdísszel. Sajnos az egyik évben én gyilkoltam meg egy ilyen világos rózsaszín-havas csodát.

Nos, akkor jöjjenek az én fáim. Kettő, bizony, ugyanis alapvetően ezzel a kis fával voltam el évekig, és az angyalkák csücsültek rajta ezüsttel kombinálva. Idén már égősor és egyéb színek is jutottak rá, és a komódomon csücsül:

Van ott egy-két egyéb horgolt dísz is, gyertya, harang,
szív és gömb, mind-mind nagy becsben tartva.

Angyalka hullámos szélű szoknyával

Angyalka egyszerűbb szárnnyal

És az egyik kedvencem, a háttérben a saját készítésű órámmal

A másik fám pedig T.-nek köszönhetően lett, aki az első karácsonyunkkor lepett meg vele. Addig volt pár élő fám is a minike mellett, de nagyon megszerettem ezt a kis műfenyőt is, mert jól harmonizál az ezüstfenyő-szín a meleg árnyalatú díszekkel. Régebben arany-barna-ezüst volt a fa, de aztán néhány zöld, narancssárga és rózsaszín dísz is bekúszott melléjük a szüleim jóvoltából.


Néhány kedves dísz:

Plüssállatka, amelyet barátnőméktől kaptam, és jó pár éve mindig a fára kerül

OBI-ból származó, eredetileg a kocsiba szánt mackó

Bécsi karácsonyi vásárban zsákmányolt rugós angyalka, aki mindig a csúcs közelébe kerül

Barátnőmtől kapott angyaldísz, amely évek óta a csúcsdísz szerepét tölti be

Nos, választani nem tudnék, hogy melyik a legszebb, mert mindegyik fa más-más stílusú és színű, de mind kedves a szívemnek. Szerencsére a szüleim is elégedettek szoktak lenni az övékével, és csak néha reklamál valamelyik unoka, hiányolva a színkavalkádot.

Nektek milyen fátok van az idén? Színes, vagy egy-két színre fókuszál csak?

Párbaj – aranyszínű homokhatású lakkok

Folytatódik a párbajsorozat, és bár más színek is sorakoznak már befotózva, úgy gondoltam, karácsony lévén, na meg az aranylázamhoz illően ma a birtokomban lévő három aranyszínű homoklakkot mutatom meg. Előrebocsátom, hogy egyikkel sem vagyok teljesen elégedett, és továbbra is keresem az igazi arany árnyalatot homokszínben is, bár már az is nagy eredmény, hogy sima csillogósban végre rátaláltam. A tesztalanyok:

Moyra Sand Effect 852, Lovely Snow Dust Nr. 1., OPI Honey Ryder
Természetes fény

Vaku

Namost, a Mingle With Kringle-höz képest ezek egyike sem nevezhető igazán aranyszínűnek, hiszen amint a blogtalálkozós mix and match manikűr esetében is látszik, még a leginkább aranynak nevezhető Honey Ryder is elüt a többi arany lakkomtól. A Moyra ehhez képest már inkább valami sötét bézses, a Lovely pedig egy árnyalattal még az OPI-nál is haloványabb.

Természetes fény

Vaku

Vaku

Talán az első vakus képen kivehető a leginkább a textúrák közötti különbség: míg a Honey Ryder egy krémesebb színű, érdes lakk, amelyben a csillámok nem igazán érvényesülnek (amúgy pedig azonos méretűek mind), addig a másik kettő esetében csillogás is van rendesen, a Moyra esetében azonos méretű homokszemcsékkel, elég érdes felületen, míg a Lovely esetében kisebb és nagyobb csillámok egyaránt jelen vannak.

Ha választanom kellene egyet, az a Lovely lenne, mert csodásan csillog, és változatos a textúrája, ha kettőt kellene, akkor a Moyra lenne a másik a nagy színkülönbség miatt, és az OPI lett az, amelyik sajnos a harmadik helyre szorul nálam még annak ellenére is, hogy míg a másik kettő három rétegben látható a képeken, az OPI-ból elég volt kettő is, sőt, már az első is majdnem teljesen jól fedett.

Nektek melyik tetszik a legjobban?

2013. december 24., kedd

Boldog ünnepeket!

Minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak nagyon boldog ünnepeket kívánok! Köszönöm, hogy itt vagytok velem már majdnem két éve!

Felüdülésnek pedig itt egy videó az én meg nem értett kiskutyámról:

Link: http://www.youtube.com/watch?v=96soXKpOtxw


Remélem, úgy telik az ünnep, ahogyan elterveztétek. Holnap érkezem újabb bejegyzéssel, tartsatok majd velem. :-)

2013. december 22., vasárnap

Napi cukiságadag – Schrödinger, Maszat és Muffin főszereplésével

A felhasználásra váró képek mappájában ismét összegyűlt jó adagnyi állatkás kép, így gondoltam, megmutatom Nektek őket. Figyelem, tömény cukiság következik!










Most pedig megyek, és elvégzem a takarítás még hátralévő részét... Nektek hogy telik a vasárnap?

2013. december 21., szombat

Párbaj – TBS Satsuma és Farmasi narancsos tusfürdő

Még valamikor réges-rég, egy távoli galaxisban bejegyzésben említettem, hogy rátaláltam egy TBS Satsuma-hasonmásra a Müllerben. Örültem is neki rendesen, mert nem egy olcsó mulatság a TBS tusfürdők beszerzése, és alig vártam, hogy a szaglászás után élesben is tesztelhessem az újdonsült kedvencem. Kássuk, vajon melyikük nyer a mai párbajban.


The Body Shop Satsuma mandarinos tusológél


Csomagolás:
Átlátszó flakon, amelyben jól látható a termékből maradt mennyiség, és a gél könnyen adagolható a lyukon keresztül. Tetszik a minta és a felirat letisztultsága, mert pont az egyszerűsége miatt is mutatós használati tárgy a kád szélén.

Állag:
A közepes sűrűségű tusolózselék közé sorolnám, tehát nem szökik vissza a flakonba, és nem is folyik ki az ember ujja között, hanem éppen ideális. Jól habzik, bár kevésbé, mint pl. a Fa vagy a Palmolive termékei.

Illat:
Mandarinos mennyország. Ennél tökéletesebb mandarinillatot még életemben nem éreztem kozmetikum esetében. Használat közben sem változik, és semmilyen mellékillata sem lesz. Isteni.

Hatás:
Feltételezem, hogy jól tisztít (hiszen mérni nem tudom ezt a hatást), ugyanakkor mégsem szárítja a bőrt. Az illata 1-2 órán át még megmarad a bőrön, tehát nem különösebben tartós, de számomra az is elég, hogy zuhanyzás közben érezhetem ezt a tökéletességet.


Összességében:
Ideális tusfürdő télen-nyáron, mert az illata serkentően hat a megfáradt lelkekre, és valódi élménnyé teszi a zuhanyozást. (Nem, nem kapok részesedést, hanem tényleg ennyire szeretem. :-D)


Farmasi makadámdió-olajas és narancsos tusfürdő


Csomagolás:
Egyszerű fehér flakon, jól záró, ugyanakkor könnyen nyitható kupakkal, amellyel jól adagolható a termék. A flakon nem átlátszó, de szerintem bárki megküzd a fogyás mértékének súly alapján történő meghatározásával.

Állag:
Sokkal folyósabb, mint akár a Satsuma, akár az átlagos tusfürdők. Narancssárgás gél egyébként, de az ujjak között kifolyós fajta.

Illat:
Nos, hiába azonos szagoláskor a Satsumával, használat közben már jól érezhető a különbség. Szerencsére nincs szó arról, hogy rossz illata lenne, sőt, csupán annyit kell róla tudni, hogy sokkal fűszeresebb fajta illat, mint a TBS termékéé. Nem a tolakodó fajta, csupafahéjésszegfűszeg-féle, hanem egy cseppnyi gyömbérillat teszi télkompatibilissé ezt a terméket.

Hatás:
A gyömbéres illatnak köszönhetően ez is rendkívül frissítő hatású termék, amely jól habzik, nem szárít, viszont a híg állaga miatt sajnos több fogy belőle, mint a TBS-ből.



Összességében:
Ha választanom kellene, a TBS-re tenném le a voksomat, a Farmasiból pedig inkább csak habfürdőnek használnék, hiszen úgy együtt ideális párost alkothatnának. Nem rossz alternatíva a Farmasi, sőt, télre még jobb is a fűszeres mellékjegyek miatt, viszont az állaga zavaróan híg, így ezen változtatnék, ha tehetném.

Ti ismeritek valamelyik terméket? Ha igen, elégedettek vagytok vele?

2013. december 20., péntek

La Roche Posay csomag – az én tapasztalataim

Még szeptemberben én is azon szerencsés bloggerek közé tartoztam, akik csomagot kaptak a La Roche Posay magyarországi képviseletétől, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Akkor aztán el is árasztották a blogokat a tesztek, én viszont úgy döntöttem, inkább csendesen elhasználok mindent, hogy később kiforrott véleményt írhassak.

Ilyen cuki, felakasztható neszesszerben érkeztek a termékek

Lássuk is szép sorban őket:


Termálvízpermet:
Már említettem arcápolási videóban, hogy nem igazán hiszem, hogy bármit is tesz ez a permet, ugyanakkor viszont nagyon jó érzés az arcomra fújni arctisztítás után. Nagyon szerettem az általa biztosított luxusélmény miatt, és bár újravásárolni nem fogom, kellemes emlékek kötnek hozzá.

Micellás arctisztító oldat:
Számos hasonló terméket használtam már, és ez is a többihez hasonlóan jól működött a smink eltávolítására. Van egy kicsi illata, de a szemet nem csípi, a bőrön viszont kicsit ragacsos utóérzete van, ezért tiszta vízzel még arcot mostam a használata után.

Lipikar testápoló tej:
Az illata semmi extra, az állaga viszonylag híg, és elég jól hidratál is, de télre kicsit kevésnek érzem. Nyári testápolónak ideális lehet, mert a semleges illat biztosan nem zavaró a nagy melegben sem, télre viszont valami erőteljesebben hidratáló, fincsi illatú testápolóra szavazok inkább.

Hydreane arcápoló krém:
A nagy kedvenc a csomagból. Az illata szerény tisztaságillat, az állaga közepesen sűrű, és a bőröm imádta. Hamar beszívódott, és smink alá is ideális volt. Meggondolandó, hogy újravásároljam-e, mert úgy érzem, tényleg ideális az én bőröm számára.

Cicaplast balzsam:
Főként az arcomra használtam pattanások utáni hegek gyógyulásának meggyorsítására. Már régebben is használtam ilyet ugyanerre a célra, így tudtam, hogy hatékony, megbízható terméket kapok most is. Filmréteget képez a bőrön, így smink alá is használható.

A BB krém és a fényvédő krém tesztje még várat magára tavaszig, de bizakodva nézek a használatuk elébe, mert összességében nagyon jó benyomást kaptam a termékekről. Annyit vettem észre a bőröm állapotán a termékek használata során, hogy a szokásos havi pattanások egyrészt kevesebben voltak, másrészt kevésbé voltak komolyak, és gyorsabban is meggyógyultak. A Cicaplast pedig továbbra is a bőrápolásom része marad, mert régi, bevált termékem már jó ideje.

Ti ismeritek a cég termékeit? Ha igen, mik a tapasztalataitok?