Bár őszi trendkiadásban volt kapható, igazából télre is tökéletes választást jelent a FALLosophy trendkiadás Fading Into Dawn nevű pirosítója. Amióta megvan, nem tudok betelni vele, pedig nagyon fehér bőröm van, és a színei elsőre ijesztőnek tűnhetnek. Na de nem árulok el mindent az elején, haladjunk csak szép sorban.
Ezt követően pedig a festéket is megörökítettem hasonlóképpen:
A színmintákat aztán – természetes fény híján és a Murphy közreműködése miatti újrafotózás folytán – kétféle lámpafényben és vakuval örökítettem meg. Alapozóra készültek, ecsettel, és először a paletta legtetejéről, majd a közepéről, végül pedig a legaljáról vittem fel festéket az alapra:
Mindhárom szín hi-he-tet-le-nül selymes, és csak úgy siklik a bőrön, ugyanakkor pigmentáltak is, így nem kell küzdeni azért, hogy láthatóvá váljanak az arcon. Az első színnel jeges szépségként finom pírt lehelhetünk az arcra a visszafogottabb sminkekhez, a középsővel szinte bármely sminket jól kiegészíthetünk, ugyanakkor a legsötétebb résszel a mélysége miatt már jobb, ha vigyázunk. Hófehérkék esetében laza szálú, a legkevésbé tömött ecsetet ajánlok, jól leütögetve, nehogy bohócarc legyen a dolgok vége. Gyakorlottaknak aztán ott van a kedvenc kombóm lehetősége is: a legsötétebb színt a járomcsontra viszem fel, míg a legvilágosabbat highlighterként az orcák felső részére, illetve az ajkak fölé, a rúzs kiemelésére, valamint az ajkak teltebbé tételére.
A szaténfény egyébként mindhárom szín esetében azonos mértékű, ugyanakkor a legvilágosabban a legnyilvánvalóbb, ezért is használható akár kiemelőszínként is, ám esetében sem őrült csillámlásról van szó, hanem a legvisszafogottabb, kellemes fényről, amely mindenki bőrére egészséges, télies ragyogást varázsol.
Mivel a tegnap bemutatott palettákhoz hasonlóan trendkiadás része volt, az akciós kosárka környékén lehet érdemes keresni, és az eredeti ára 1300 Ft volt. Ha netán ennyiért találtok rá, akkor se hagyjátok ki, mert kivételes szépségű, jól kihasználható, selymes textúrájú darabra tehettek szert általa, amelynek méltó helye lehet bárki gyűjteményében.
Nektek van hasonló árnyalat a kollekciótokban?
A palettát először is lefotóztam kétféle ISO-beállítású természetes fényben: