2012. november 2., péntek

Avon Daring és Essence Grey-t To Be Here

Bár dolgoznom is kell a négy napban, arra is kihasználom az időt, hogy kéréseket teljesítsek. Így került sorra a Daring, mert egy kedves olvasó azt kérte, csak ezzel készítsek manikűrt, amit úgy értelmeztem, hogy alaplakk nélkül, önmagában szeretné látni. Mivel viszont közben CRaPTRaSH finoman jelezte, hogy minél előbb próbáljam ki ezt a csodás Essence lakkot (amúgy az oldalam lyukas, hogy miért), gondoltam, ezt is bevetem, hiszen így pont illeni fog a lakkozás a mai farmer+szürke felső kombómhoz.

A rétegeket bemutató képek lámpafénynél, vakuval készültek, sajnos a Daring önmagában nagyon gyengusz, sok-sok réteg kell belőle.


Egy réteg

Két réteg

Három réteg

Az Essence már két rétegben elegendő lett volna, de a tökéletes eredményért hármat kentem fel, a Daring pedig alább már négy rétegben látható. Még mindig nem tökéletes a fedés, de ez könnyen kiküszöbölhető úgy, hogy közép- vagy sötétkék lakkra kenjük 1-2 rétegben. Az Essence pedig... Gyönyörű. A kis csillámok miatt emlékeztet a Lovely Secret-re, bár ebben apróbbak egy csöppet.

Vigyázat, sok kép következik!

Természetes fényben

Vakuval

Természetes fényben

Vakuval

Természetes fényben

Vakuval

Természetes fényben

Lámpafénynél

Bár a tartósságával lehetnek problémák, ahogy sokaknál olvashattunk már róla, mindenképpen egyedi szín ez az Essence, amelyet érdemes lehet beszerezni.

Nektek megvan ez a szín? Ha igen, hogy vált be?

9 megjegyzés:

  1. Megláttam a kép címét és röhögtem :D De hát gondolom, érted mért, mert már írtál is hozzám :P
    Szép ez az avonos is, de nekem inkább valami kékre fedőlakként lett volna rá ötletem :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de az már megvolt, viszont egy olvasót érdekelt, milyen magában, hát most megmutattam :-)

      http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/10/avon-inky-blue-ketreteges-csoda.html

      Törlés
  2. Szia!
    Köszönöm szépen,hogy elkészítetted ezt a manikűrt!:)) Teljesen jól értelmezted amit írtam :dd A színe nem rossz,de szerintem hasonlít az essence colour&go 78-as blue addicted-jére.Tehát a lakk megvásárlásában teljesen bizonytalan vagyok:// :S

    Ágicaa.(http://kormokcsaknektek.blogspot.hu/)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, csak ebben hologramos csillámok vannak, amabban meg kékek és zöldek. Amúgy sajnos kifutott már, de tanácsadónői ajánlatban még talán el lehet csípni :-)

      Törlés
    2. igen.én is amiatt kérdeztem mert gondolkoztam ezen hogy megrendelem a tanácsadónői ajánlatból :)

      Törlés
  3. Hű de szép ez az Avon lakk :)

    VálaszTörlés
  4. azaz AVON lakk *-* valami csodaszéép! KELL!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, elég ütősek azok a holo csillámok... :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.