2013. október 4., péntek

Sinister Sweets ékszerek – cuki édességek hada

Sok dolgot rejt magában a blogolás, van, hogy elég negatív az élmény a trolloknak hála, és van, amikor megédesítik az ember napjait az ezáltal megismert emberek. Caloz még a sminkes blogján írt az Oreo ékszereiről, én pedig megjegyzést fűztem hozzá, hogy és hol a Pilóta? Nagy meglepetésemre e-mailben válaszolt, és felajánlotta, hogy készít nekem egyet.


Mondanom sem kell, hogy felnőttek körében is népszerű, de főként a fiatalabb generáció értékeli nagyra, tehát valószínűleg rendkívüli örömet okozhatunk ezzel a kisiskolásoknak és a gimiseknek egyaránt egy-egy névnapra vagy születésnapra.

Viszont nem érkezett egyedül, így a többi szépséget is megmutatom, sőt, a csomagolás is rendkívül igényes és az ékszerek hangulatához illő, így azt is megörökítettem.

Levél cuki fejléccel, az ékszerek pedig kis zacsikban vártak, rajtuk cupcake-matricákkal. Egy részük egyébként a borítékon volt, de megmentettem őket, és átkerültek a zacsikra ők is.


Az ékszerek közül nehéz lenne kedvencet választani, de a keksz mellett talán a cicás fánk és a szívecskés süti a legkedvesebb számomra, ráadásul a kis hevederekkel a láncra tehetők, a pillangót és a kekszet pedig várhatóan fülbevalóalapra teszem majd, hogy így hordhassam őket.

Természetes fény
  
Vaku

És a pilóta másik oldala miatt még egy képpár:

Természetes fény

Vaku

Azt hiszem, karácsonyra lesz majd egy rendelésem az unokahúgom részére, mert ha valaki, hát ő igazán értékeli az ilyen cukiságokat.

Még egyszer köszönöm ezt a sok szépséget, szinte hihetetlen, hogy Eszter miattam alkotta meg a magyar kekszes medált, és ha ránézek, mindig mosolyognom kell. :-)

Az ékszerek Facebook-oldala:
https://www.facebook.com/sinistersweetsshop

Nektek hogy tetszenek?

26 megjegyzés:

  1. .mar lattam ezeket az ekszereket, Eszti nagyon kreativ es irigylem a kezugyessegeert :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jók ezek az ékszerek :)

    VálaszTörlés
  3. De jól néznek ki! Tök jó ötlet :)

    VálaszTörlés
  4. *-* azt hittem, egy igazi pilóta kekszet fényképeztél be. Irtó édes az összes darab! :))

    VálaszTörlés
  5. De jó pofák, tök egyedi :) Nagyon tetszik a lányzó munkássága :)

    VálaszTörlés
  6. Hát ez nagyon cuki!
    Én a pilóta kekszből csak a csokis krémet szeretem, jobb kedvelem aa vaníliás karikát, vajon az is van? :-D

    VálaszTörlés
  7. De jooo!Nekem azok a kis medalok tetszenek,el tudnam kepzelni oket egy karkotore felkapcsolva magamon is:P

    VálaszTörlés
  8. Hiába, Calo(z) annyira jól megcsinálta őket, hogy már amikor először láttam, tudtam hogy kelleni fog ilyen nekem is! Nagyon ötletes és szépen kivitelezett nyami ékszerek.

    VálaszTörlés
  9. Most muszáj lesz ennem valami édességet! :D Nagyon cukik! :)

    VálaszTörlés
  10. Vááá, nagyon jóóóóóóóóóóóók! :))) Viszont a képek nézegetése miatt már most felszedtem vagy fél kilót :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  11. Aztaaaaa...ennivaló egy ékszerek..nagyon cukik! :)

    VálaszTörlés
  12. nekem mindegyik nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  13. úúúh. ezek nagyon cukik. *-* én is szívesen hordanám őket. :)

    VálaszTörlés
  14. Hát bammeg mennyi cukiság már!! :D

    VálaszTörlés
  15. a rozsaszin szivecske olyan cukiii :D de amugy mindegyik nagyon aranyos de a rozsaszinbe beleszerettem :)

    VálaszTörlés
  16. Hát nagyon cuki mind!
    Én nem vagyok igazán édesszájú,de ezek az alkotások nagyon élethűek.:)
    Szinte kedve lenne az embernek beleharapni.:D

    VálaszTörlés
  17. Nagyon aranyosak! Eszméletlenül élethűek, már csak valami csoki aroma kéne rá és indulhat a trollkodás :D

    VálaszTörlés
  18. Mint az igazi pilóta :D Hát megzabálom őket, milyen cukik már :D

    VálaszTörlés
  19. Guszták :D Mint az igaziak. Nagyon jól néznek ki :)

    VálaszTörlés
  20. Nagyon kis cukik! Valóban jó ajándékok lehetnek belőlük. (: A saját darabjaidat pedig viseld egészséggel! (:

    VálaszTörlés
  21. Ezek tényleg nagyon cukiságok! :)

    VálaszTörlés
  22. Örülök, hogy Nektek is tetszenek :-) Én nem tudok betelni velük...

    VálaszTörlés
  23. a nyaklánc a kedvencem!! szuperek, mosolycsalóak. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.