2014. szeptember 28., vasárnap

Yankee Candle Wild Fig – egy édes-bújós illat őszre

A ma bemutatott illaton sokáig gondolkodtam, hogy megrendeljem-e gyertyaként is, vagy a költséghatékonyabb Tart® mellett maradjak inkább. Mert hát olyan szépek a nagyméretű gyertyák, nincs velük különösebb kecmec, és számomra valahogy kényelmesebb az égetésük. Végül aztán többszöri kosárból való ki-be pakolgatás után a Tart® mellett maradtam, és a teszt végére megtudhatjátok, hogy jól döntöttem-e.

A címke csodaszép, friss fügék láthatók rajta, szinte még én is megkívánom a rajta lévő gyümölcsöket, pedig nem vagyok fügerajongó, és a viasz színe is csábító, hiszen igazi sötétlila színt kapunk, ami jól illik az őszhöz, na meg sok modern lakás színvilágához is. 


A csomagoláson túl a szokásos feliratos Tart® vár minket, amely a szokásos fél-egy óra alatt olvad meg teljesen, és már fél órán belül illatozni kezd.



Olvadtan elég vad látványt nyújt ez a majdnem fekete viasz, de ez kifejezetten tetszik nekem. Az illata pedig egy egyszerű, nem túl összetett dolog: selymes, kedves, összebújós hangulatot árasztó fügeillatot kapunk, amely talán gyengébb az átlagnál, de alapillatnak, illetve a túlzott illatorgiát nem kedvelőknek ideális választás lehet. (Mellesleg azért megkérnélek Titeket, kedves olvasók, hogy ha ismeritek ezt a terméket, na meg a valódi füge illatát, akkor írjátok meg megjegyzésben, hogy valóban élethű-e ez az illat.)

Az illatgyertya.hu oldalán egyébként az alábbi illatleírás olvasható:

Fényűző kényeztetés… a tökéletesen érett és gyümölcsös vadfüge édes aromája.

Összefoglalva tehát ez egy kellemes, egyszerű gyümölcsös illatról van szó, amely nem tolakodó, és nem is olyan erős, mint sok másik (pl. a Kitchen Spice és a Camomile Tea, két csodás régi illat, vagy akár a Salted Caramel (itt olvasható róla említés), amely ideális választás a süteményillatok kedvelőinek). Nekem nem lett a kedvencem, de érdemes lehet megszagolni személyesen, ha van rá lehetőségetek, hiszen ami az egyik embernek csalódás, az a másik számára a legnagyobb kedvenccé válhat. A fenti kérdésre a válasz tehát: nem bántam meg, hogy nem vettem meg a nagyméretű gyertyát, mert nem lettünk olyan jó barátok, mint pl. az Amber Moon nagyméretű gyertyával, amely az abszolút kedvencemmé vált idei őszi kínálatból.

Ti ismeritek ezt az illatot? Van kedvencetek a szezonális kínálatból?

15 megjegyzés:

  1. Szemeztem vele az oldalon, de más illatok ellopták a szívem. :D Mondjuk úgy, hogy a héten fogom elveszteni -remélem :3 <3 - a Yankee candle szűziségemet, utána félő, hogy őt is kipróbálom. :D... szegény pénztárcám... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No és melyik illatokra csábultál el? Egyébként ha Tart®-ok mellett döntesz, akkor a pénztárcád is egész jól járhat, mert egy-egy illat 5–8 estén keresztül is kitart, tehát ha minden este égetsz valamit, akkor is kitart 4-5 darab egy hónapig... Persze ha több helyiségben is illatot varázsolsz, akkor már növekedhet a szám, de alapvetően nagyon költséghatékonyak ezek a kis viasztömbök :-)

      Törlés
    2. Igen azok mellet döntöttem. :3 A szerencsések illatok pedig a Salted caramel, Vanillia Chai és a Paradise Spice. :3 Persze még van 3-4 illat amit feltétlen ki akarok próbálni csak nem voltak raktáron, de beérem egy ideig ezekkel. :P :D És belegondolva tudom, hogy sokáig elég lesz... anyum miatt úgy is a szobámra fog korlátozódni a használat, persze ha nem csábul el ő is. :D

      Törlés
    3. Hű, három nagyágyúval indítasz akkor, mindhárom szuper illat, és a Salted Caramel és a Vanilla Chai ráadásul extraerős is :-) Szerintem Anyukád is könnyen elcsábul majd, ha általában véve is szereti az illatos dolgokat, mert csodásak ezek a Tart®-ok :-)

      Törlés
    4. Hát nem aprózom el. :D Anyum is szereti az ilyen csudi finomságokat, bár szerintem jobban fog örülni a French Lavender Tart®-nak. :3 A levendula a mindene, szóval a mikulás talán azt hoz neki, ha jó kislány lesz. :3

      Törlés
    5. A levendulát én is nagyon szeretem, olyan klasszikus és megnyugtató illat a számomra :-)

      Törlés
  2. Én nagyon kíváncsi lettem rá, szerintem a következő rendelésemnél ő is jön haza velem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, hát örülök, hogy meggyőző volt a teszt, annak ellenére, hogy engem nem győzött meg :-D Biztos vagyok abban, hogy van, akinek ez lesz a kedvence, úgyhogy remélem, Neked beválik majd :-)

      Törlés
  3. Kár, pedig pont ezt az illatot beszlétük e-mailben, hogy milyen finom lehet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finom, nincs azzal gond, csak szerintem többet vártam tőle, vagy nem is tudom. Túlságosan nekem való az Amber Moon, ezt pedig pont azután próbáltam ki :-)

      Törlés
  4. Szia Katy. Olyan problemam van a tart-okkkal, hogy mar a masodik meggyujtas utan nem araszt illatot. Mindig a negyedet torom le,h tudjon elparologni, de ha elojtom a gyertat alatta es masnap meggyujtom, mar nem illatozik, hanem csak felolvad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ugyanígy szoktam járni velük. Lehet, hogy az a baj, hogy nem egyszerre használjuk fel az egészet? De nekem pl. bele sem férne az egész a párologtatómba.

      Törlés
    2. Sziasztok! Nos, megnéztem Nektek a honlapot, és egy darab Tarthoz 8 órányi illatozást ígér a leírás, így ha a negyede egy teamécsessel ég, az már négy óra, és négy negyed esetén az felszorozva már 16 óra, így nem is gond, ha egy negyed egy teamécsesnyi időt biztosít, sőt, tulajdonképpen túlteljesíti az ígért időtartamot :-)

      Nekem az egyben égetett Tart legalább négy teamécsesnyi időn át illatozni szokott, erősebb illatok esetében ez több is lehet :-)

      Törlés
  5. Szia Katy! A segítségedet szeretném kérni. Több karácsonyi illat beszerzésén is gondolkodom (a karácsony a mániám, na :)), de nem tudom eldönteni, hogy Tartokat rendeljek, vagy minigyertyákat. Szerinted melyik éri meg jobban, ha többfélét is rendelnék? A másik kérdésem, hogy a Tartokat egy darabban kell felolvasztani és hagyni párologni, aztán majd a visszahűléssel újra megkeményedik, vagy célszerűbb darabokat törni belőle és úgy használni? (Bocsi ha hülyeségeket kérdezek, de nem igazán vannak tapasztalataim ezzel kapcsolatban.) Köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Mindenképpen a Tartokat ajánlom inkább, mert a mintagyertyák sok esetben gyengébben teljesítenek, ugyanis kisebb felületen tud párologni belőlük az illatanyag - ez a viaszmedence kifejezés lényege.

      A Tartok pedig több darabban is égethetők, csak a kis darabban a benne lévő illatanyag is kevesebb, így én legalább a felét beletenném a párologtatóba, mert az legalább 1 teamécsesnyi időn át biztosan illatozni fog (8 órát írnak egy Tartnál, egy teamécses pedig 4 órán át ég). Egyébként a megolvadt és visszadermedt viasz ismételt melegítés esetén ismét illatozni fog, amíg el nem párolog belőle minden illatanyag, szóval igazából preferencia és párologtatóedény-méret kérdése, hogy ki hogyan égeti :-) Remélem, így érthető minden, de ha nem, kérdezz bátran, akár e-mailben is, és igyekszem mielőbb válaszolni :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.