2015. március 23., hétfő

Zoya Storm, Crystal Nails 400 és Pet'la Plate Flake No More – az egyik kedvenc nyomdázásom

Míg a legutóbb egy olyan holografikus lakkot mutattam be, amely minden körülmények között, üvöltve fejti ki szivárványhatását, addig a mai lakk holo volta szinte fényképezhetetlen annak ellenére, hogy élőben egyértelműen megmutatkozik, és több bókot is bezsebelt. Ez a Crystal Nails 400-as holo lakkja, amely a legelső ilyen lakkom volt, és abból az időből származik, amikor még nem lehetett úton-útfélen ilyen lakkokba botlani. Egyébként két rétegben fed, és alap- és fedőlakkal kellően tartós is.

Társául a Zoya Storm szegődött, amely egy csodás fekete lakk nagyméretű holopelyhekkel, két rétegben fed, és olyan hatása van, mintha magát a csillagos eget viselnénk a körmeinken.

Mindezek mellett az egyik legnagyobb kedvencem, a Pet'la Plate Flake No More jobb alsó sarokban lévő mintáját használtam egy mezei fekete lakkal, mégis olyan koncentrált és erőteljes lett a minta, mintha speckó nyomdalakkot alkalmaztam volna. Nemhiába lettem Pet'la-rajongó, mert bár a MoYou lemezekkel is lehet csodákat alkotni, a Pet'la lemezekkel sokkal kevesebb hibalehetőséggel alkothatunk csodaszép körmöket, és minden apró kis mintarészletecske jól láthatóan visszaköszön a körmökön.


Lámpafény

Lámpafény+vaku

Természetes fény

Természetes fény

Vaku

Napfény

Napfény

Napfény

Napfény

Napfény+vaku

Természetes fény

Természetes fény

A jobb kezemet is megmutatom, mert ezen egyrészt a minta másik része került a körmeimre, másrészt szeretném megmutatni, hogy bal kézzel is sikeres volt a nyomdázási művelet:

Természetes fény

Természetes fény

Igazából ez a manikűr csupa kedvenccel készült, és kerek egy hét után mostam le, csupán lenövés miatt, mert amúgy kopás nem volt tapasztalható, annak ellenére, hogy háromnapos wellnessezésen is átesett. Igazából meg is hozta a kedvemet az ismételt nyomdázáshoz, úgyhogy el is kezdek agyalni valami hasonló, ugyanakkor tavaszias körömfestésen...

Nektek megvan valamelyik említett termék ezek közül? No és hogy álltok a nyomdázással?

17 megjegyzés:

  1. Szép lett :) Nekem sincs nyomdalakkom, de elég sok lakkal lehet nyomdázni, úgyhogy nem is veszek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta már teszteltem két fekete nyomdalakkot is, és bár jobban kell velük sietni, mert sűrűbbek, sok minta még szebb és intenzívebb lesz általuk :-)

      Törlés
  2. Nagyon szép lett és külön szuper, hogy ilyen tartós. Nekem azért egyik Zoya lakkom sem ennyire tartós, talán csak a Pixie Dust változatok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezdem azt gondolni, hogy rajtam minden lakk extrán tartós, de még nem jöttem rá, hogy ez minek köszönhető, mert minden alaplakk esetében ugyanezt tapasztalom :-)

      Törlés
  3. Nagyon tetszik a manikűr, de .... MACSKAAA <3 :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett és kíváncsian várom a tavaszias nyomdás manit majd! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, akkor sort is kell kerítenem rá, mielőtt itt átcsapunk nyárba :-D

      Törlés
  5. Klassz manikűr és tökéletesre sikerült a nyomdázás is. Kíváncsian várom a tavaszi manit is! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A napokban sort kerítek rá, de egyelőre csak csodálom az aktuális, ismét csak nagyon tartós körömlakkot, amit viselek :-)

      Törlés
  6. <3 Nagyon ízléses lett a manikűröd. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha így látod, és köszönöm :-)

      Törlés
  7. Nagyon szép manikűr és azok a figyelő szemek a háttérben... :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maszatot minden érdekli, és mindig mindenhol ott kell lennie. Ráadásul beszélget is, úgyhogy szerintem a világ egyik legcukibb cicája :-D

      Törlés
  8. Csak most vettem észre ezt a posztot. :D Nagyon szép lett a manikűr! Képzeld el ugyanezt Darcyval hogy mutatna! Hmmm... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, az semmi ahhoz képest, hogy két hónap késéssel válaszolgatok :-D Örülök, hogy tetszik a mani, és bizony a Darcy is remekül mutatna egy ilyen manikűrben, mondjuk a Lizzie-vel...

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.