2015. október 31., szombat

LORAC PRO-hasonmások – a nagy összecsapás


Ahogyan azt a sminkes zsákmányos videóban említettem, a Makeup Revolution Iconic Pro palettái mellett egyéb hasonmásokra is lecsaptam, és most az ígért összehasonlítás fog következni. Történt ugyanis, hogy kizárólag tesztelés céljára beszereztem az AliExpress oldaláról a másolatokat – merthogy ezek a paletták kinézetükben is az eredetire hajaznak, nem csupán a színeikben, ugyanakkor mindössze 10 dollárba kerültek. Nem ez az első eset, hogy a blog miatt költök valamire, és jó bulinak ígérkezett a dolog. Sok-sok képet lőttem tehát róluk együtt, külön, egymás mellett, majd összehasonlító színmintákat is készítettem. Hiába no, az egyik kedvenc időtöltésem ez, az időigényessége ellenére is. Verdikt majd a végén következik, addig pedig beszéljenek a képek.

A mai bejegyzés tárgya az első LORAC PRO 1 másolata és a Makeup Revolution Iconic Pro 1 lesz. Lássuk, hogyan is néz ki az eredeti paletta az Ulta honlapján:


Forrás: ulta.com

Mutatós a kicsike, nem igaz? Persze Emily videói is elősegítették a márka utáni vágyakozást, legutóbb például ebben a videóban elevenítette fel bennem, mennyire vágyom is egy ilyenre...

Persze Magyarországon nem kapható sehol, és még megrendelni sem lehet, az Ebay világából pedig nem merném berendelni, nehogy tudtomon kívül hamisítvány érkezzen hozzám borsos áron. Na de erre van jó barátunk, a Makeup Revolution, ugyanis ez a cég nem titkoltan nagy márkák híres palettáit másolja le. Nálam szerepelt már teszt a Naked-utánzat Iconic palettákról (Iconic 1 itt, Iconic 2 itt, Iconic 3 itt), valamint a Too Faced Chocolate Bar palettára hajazó I Heart Chocolate-ról is (ide kattintva megtekinthető). Ma pedig megnézzük, mit is tud az Iconic Pro 1-es palettájuk, bár ez esetben a fenti okokból sajnos nem az eredetivel vetem össze.

Először is lássuk a két MUR szépséget együtt; remekül kiegészítik egymást, mert míg az egyes matt csomagolást kapott, és fényes betűkkel szerepel rajta a felirat, addig a kettes fényes csomagolású, és matt fekete a felirat rajta. Egymás inverzei tehát, és mindkettő nagyon csinoska:



Ehhez képest a két Lorac-utánzat csomagolása közel azonos, fekete alapon enyhén csillogó, és mindkettőhöz jár az eredetinél is látható szemhéjalapozó:



Nem rossz, de az egyes már eleve megnyomódott dobozban érkezett, és belül sem volt épp rózsás a helyzet...


Ehhez képest a MUR hibátlan csomagolású, kívül-belül tökéletes:



A csomagolás felül matt, alul fényes, amit mondjuk nem egészen értek, és szerintem jobban nézne ki csak fényesen vagy csak mattan, de persze ez nem von le az értékéből, amennyiben a színek jól teljesítenek.




A Lorac-másolat már nem ennyire biztató... Bizony, a teteje nincs síkban az aljával, hanem össze-vissza deformálódott a karton, oly módon, hogy soha többet nem egyenesíthető ki. 



Némileg ráadásul koszos is, szóval igazából ki tudja, merre járt már ez a paletta, és miken kellett átmennie.



A színek esetében a másolat teljes mértékben az eredetire hajaz: a nevek a papírra nyomtatva, közvetlenül a színek alatt láthatóak, míg a MUR esetében a jól megszokott (és esetemben erőteljesen gyűlölt) külön fólián kaptak helyet.





Több fényviszonyban is lefotóztam mindkettőt, és őszintén szólva az eredeti Lorac paletták formátuma sokkal szimpatikusabb lenne számomra. A színek között lévő fekete papír szépen kiemeli a színeket, míg a MUR paletta esetében vékonyabb műanyag fekete ellenére a színek kissé egybefolynak, és így a közöttük lévő kontraszt sem olyan látványos.










És akkor lássuk őket együtt, ezúttal napfényben, kétféle ISO-beállítással, vakuval, valamint kétféle ISO-beállítású szűrt fényben egyaránt:







Azt hiszem, jól látható, hogy a színek eléggé hasonlóak a két paletta esetében, de természetesen ezúttal sem hagylak Titeket színminták nélkül. Kétféle ISO-beállítású természetes fény, felhők mögül szerényen előbukkanó napfény és vaku segítségével készítettem őket. Minden esetben a bal oldali minta a Lorac-utánzaté, míg a jobb oldalon a MUR látható.

White vs. Ghost: a másolat fehérje alig látszik, míg a MUR ezt úgy oldotta meg, hogy a matt színt szaténra cserélte. Az eredeti felső sora teljes mértékben matt lenne, úgyhogy ezt a megoldást nem annyira értem, bár még így is alig látszik szegényke.






Cream vs. Luna: mindkettő teljes mértékben bőrszínű, így nem volt értelme színmintát készítenem róluk, de a MUR-féle sokkal pigmentáltabb és puhább, mint a hamisítványé.

Taupe vs. Must: Nincs kétség, a MUR-féle szín sokkal pigmentáltabb és puhább, ráadásul egyenletesebben fed, mint a foltos másolat.



  


Lt. Pink vs. Enigma: szintén esélytelen lett volna őket megmutatni a bőrömön, de a MUR itt is sokkal jobban teljesít.

Mauve vs. Fade: a másolat gyengén és foltosan fed, míg a MUR egyenletes fedésű, puha, pigmentált festék.





Sable vs. Drama: ugyanaz a helyzet, mint a Mauve és a Fade esetében: a MUR győz, méghozzá kiütéssel.





Espresso vs. Afflicted: az utánzat részéről ismét foltos és gyenge fedés, míg a MUR részéről pigmentált, puha festék.






Black vs. Pitch:  egyik esetben sem kapjuk azt az igazi, Naked 2- féle feketét, de nedvesen valószínűleg erőteljesebb fedésre ösztönözhetők. Mindenesetre ismét a MUR győzött.







Nude vs. Need: az utánzat esetében botrányosan rossz, alig pigmentált a festék, míg a MUR problémamentes és csak kissé poroló, jól pigmentált fajta.






Champagne vs. Dawn: az utánzatból alig kinyerhető bármekkora fedés is, míg a MUR jól fed és pigmentált, és csak kis ecsetleütögetést igényel.






Gold vs. Getter: inkább rézszínű, mintsem arany ez a festék, és az utánzat ismét botrányos, száraz, krétás jellegű, a MUR viszont csak kicsit porol, ugyanakkor jól fed, és nem mellesleg csodás árnyalat.






Lt. Bronze vs. Breathe: az utánzat gyenge, a MUR jól fed, bár porol.






Pewter vs. Too Grey: végre egy viszonylag jól teljesítő szín az utánzattól, bár messze elmarad a MUR csodás pigmentáltságától. A MUR színe egyébként jóval hidegebb árnyalat is, amit kissé sajnálok, de szemhéjon ez nem okoz szembetűnő különbséget.






Garnet vs. Stage: a kedvenc színem mindkét paletta esetében, bár itt is hidegebb a MUR. Az utánzat is jól teljesít végre, és csodás őszi árnyalatot biztosít, de a MUR hidegebb, arany felhangú árnyalata is elbűvöl.






Deep Purple vs. Addicted: mindkettő szilvaszín, és mindkettő jól is teljesít, de az utánzat színe ismét melegebb és világosabb, akárcsak egy ringló, míg a MUR kissé szilvásabb.







Slate vs. Player: szinte azonos az árnyalat, de a MUR ismét sokkal jobban teljesít.






Egyértelműen a Makeup Revolution teljesít tehát jobban, és sokkal kevesebb benne a problémás szín, ugyanakkor nem csupán ez szól az ő palettájuk mellett. Hiszen bár ők is utánzatokat gyártanak, mégis saját márkanév alatt és bejegyzett székhellyel teszik ezt, tehát vonatkoznak rájuk előírások, a termékeiknek át kell esniük minőség-ellenőrzési eljárásokon, na és probléma esetén is van hova fordulnunk (bár hozzá kell tennem, hogy a törött színt tartalmazó 100 db-os festék esetében nem sikerült választ kicsikarnom belőlük). Ugyanez egy hamisítványról nem mondható el, hiszen egyrészt azt állítja magáról, hogy eredeti, másrészt szinte a vásárlás után néhány nappal már nem érhető el ugyanazon a hivatkozáson, hanem máshol, más eladó neve alatt és esetleg kissé eltérő leírással találhatjuk csak meg. Várhatóan reklamáció esetén sem kapunk még választ sem, nemhogy kártérítést, és még ha tudatában is vagyunk, hogy hamisítványt veszünk, ahogyan ez esetemben volt, sajnos még a vártnál is rosszabb minőséget kaphatunk, rossz állapotban. Hiszen hiába hamis, azért talán a karton lehetne egyenes, és a külső csomagolás is lehetne sértetlen...

Mindenkit az utánzatok vásárlásának kerülésére buzdítok tehát, és áldom a Makeup Revolution és a rokon cégek (I Heart Makeup és Freedom) nevét, hogy az eredeti palettákhoz minőségben közel álló, árban mégis sokkal kedvezőbb opciókkal látnak el minket. Ráadásul mind a Make Up Plaza, mind a Pink Panda kínálatában szerepelnek, és mindkét cég kedvesen és segítőkészen jár el probléma esetén. Az utánzatot szemen inkább ki sem próbálom, hiszen még az ugyanazon eladótól érkezett két „Lorac” is eltér csomagolásában, vagy ott van például a szemhéjalapozó, amely különböző csomagolású, ráadásul pedig teljesen különböző állagú, színű és szagú a két paletta esetében:




Persze jók lesznek színminták készítésére az alkaromra, de a szememen való használatot inkább nem kockáztatom meg...

Nálam tehát abszolút a Makeup Revolution nyert, még ha több esetben maga az árnyalat az utánzatban tetszett is jobban. A MUR tehát maradhat, amíg valamilyen úton-módon meg nem kaparintom az eredeti Loracot, az utánzat sorsa viszont még ismeretlen.

Ti hogy álltok a kérdéskörben? Bevállalnátok egy utánzatot, hogy az eredetihez hasonló külsőt kapjatok, vagy inkább a MUR-féle újragondolást választanátok?

10 megjegyzés:

  1. Néhány éve rendeltem E-bayről néhány másolat palettát, de hamar túladtam rajtuk, mert nem voltam megelégedve a minőségükkel. A fentiek is megerősítik az elhatározásom, hogy többet ilyen kínai másolat palettát nem rendelek. Maradok a másolathoz képest picit drágább MUR-nál, vagy spórolok az eredetire.
    MUR-tól eddig csak egy palettám van, az Iconic 3, azzal meg vagyok elégedve. Most a Flawless Matte palettát néztem ki, de mire elhatároztam magam, hogy megrendelem, épp elfogyott a PinkPandán. Sebaj, nemsokára aktuális lesz egy MUP rendelés :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is épp a MUP áruházát akartam javasolni, mert ott épp akciós a kicsike. :-) A másolatok pedig túl sok kockázatot rejtenek, nemcsak a minőség terén, hanem a kitudjamilyen összetevők miatt is, úgyhogy jó dolog, hogy már itt a MUR, MUA, Freedom és társaik, hogy segítsenek rajtunk :-)

      Törlés
  2. Jók a képek, sokat dolgoztál velük.
    Én soha nem vennék hamis palettát direkt. Valaki írta egyik blogon, hogy megvette ugyanerről a kínai oldalról egyik Stila palettát (ő abban a hitben van, hogy eredeti), pedig annyi pénzért kizárt. Ebayen is sok a másolat, nem tudom miért gondolják az emberek, hogy 10$-ért eredetit adnak nekik. Se palettát, se ecsetet, se parfümöt nem vennék az ebayen, mert mind hamisítvány.
    A Lorac PRO palettát régóta megszeretném venni, ha olyan országban járok egyszer ahol kapható, biztos megveszem majd. Még nem olvastam olyan blogot ahol szidták volna az (eredeti) palettát.
    A Makeup Revolution márkától még nem rendeltem semmit, de egyszer biztos fogok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy jónak találod őket :-) Ecsetek terén szerencsére lehet jókat találni a noname kategóriában, és a mosást is meglepően jól bírják, így nálam kivételt jelentenek, no meg az esetükben talán a veszélyes összetevőktől sem kell félni. :-)

      Törlés
  3. Jézusom mennyi kép, elismerésem, nagyon komoly meló

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, tényleg nem semmi munka volt a bejegyzés megalkotása :-)

      Törlés
  4. Pont most várom ezeket az Iconic palettákat mert megre delten. Nagyon hasznos volt! Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznos volt, és biztosan nagyon fogod szeretni ezeket a szépségeket :-)

      Törlés
  5. Szia Kati!

    Ismét egy szuper, jól összeszedett, profi összehasonlító poszt!!!! *.*

    Nálam is tervben van a MUR Iconic Pro 1 és 2 beszerzése, de kissé tanácstalan vagyok. A Naked hasonmás MUR Iconic 1,2,3 paletták már megvannak, és azoknál már felfedeztem, hogy vannak egyforma színek a palettákban, értem ezalatt, hogy egy szín két palettában is szerepel, tehát duplán vettem meg... :/ Te hogy látod Kati, teljesen mások a színek ezekben a Pro palettákban a sima Iconic-okhoz képest? Válaszod előre is köszönöm!

    Timi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Timi!

      Hát, biztosan lesznek átfedések, mert az egy-két színesebb rész kivételével ezekben is sok a natúr szín, és csak érdekességként szerepel bennük az a néhány élénkebb festék. Alapvetően egy ésszerűen vásárló sminkes gyűjteményében elegendő lehet vagy az egyik, vagy a másik megléte, és ha dönteni lehetne, én ezekre tenném le a voksomat, éppen a sokszínűségük miatt. Viszont Neked már megvannak a teljesen natúr Naked-hasonmások, így azok mellé kellene gondolkodni inkább egy csak színes, ugyanakkor hordható színeket tartalmazó palettában. Az Eyes Like Angels jó megoldás lenne erre, és szuper összehasonlító tesztet találsz róla Andinál:

      http://zsebboszismink.blogspot.hu/2015/06/zsebsorozat-mermaids-forever-vs-eyes.html

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.