2018. október 10., szerda

Glamour-napi ajánló – az én kedvenceim

Instagramon megkérdeztem, és többen is jelezték, hogy bizony szívesen olvasnának tőlem ajánlót a kuponos napokra vonatkozóan. Én pedig szépen elővettem hű társamat, a Canon fényképezőgépet, és olyan képeket állítottam össze, amelyeken a legtöbb esetben a saját, az adott márkától beszerzett darabjaimat is láthatjátok. Régi kedvencek, amelyek régóta velem vannak, és a kuponos napokat is az utánpótlásukra vagy a kollekcióm bővítésére szoktam kihasználni – a drogériákban kapható tisztítószerektől és sminktermékektől a ruházati cikkeken át egészen a lakberendezésig.

Az első kör nálam a DM-be szokott vezetni, ahol a Bref wc-illatosítói és a képen is látható Ariel kapszulák már évek óta a bevásárlólistám elemei. 


A Maybelline márka nem igazán bűvölt el semmi mással, ez a korrektor viszont fenomenálisan jó. A Light árnyalat a tavaszi Glamour-napok eredménye, a legújabb, a téli színemhez is megfelelően világos Ivory pedig Lilla barátnőm ajándéka volt.


A Rexona dezodorról a szombati videóban is szó esett, a Gliss Kur sampon pedig az egyik kedvencem a most használatban lévő számos hajápoló termékem között. Utóbbi egy Pixibagben lapult, ha jól emlékszem, és a neve ellenére rendkívül jól működik együtt az egyáltalán nem hosszú hajammal.


A Scholl termékei évek óta stabil helyett foglalnak el a lábápolásban nálam, az 50%-kal csökkentett ár pedig szinte kihagyhatatlanná teszi őket. Mind a lábreszelő készülék, mind a lábápoló termékeik fenomenálisak, ezért jó szívvel ajánlom őket Nektek is.


Ahogyan az alább látható, szintén Pixibagből megismert Pantene sampont is. Csodás, tinikort idéző illat, remek hatás, más nem is kell. A Rossmann üzleteiben az akció keretén belül kétharmad áron szerezhető be, ami szintén jó kis árengedmény.


Szintén a Rossmann üzleteiben 30%-os engedményt adnak a Makeup Revolution termékekre. A kuponon is látható Fortune Favours the Brave paletta minden idők egyik kedvencévé vált nálam, és ide kattintva tesztet is olvashattok róla, a Sophx highlighterpaletta pedig a Sleek highlighterekkel azonos minőségű, és remek színek találhatók benne.


Az online akciókat is érdemes kihasználni: az EMAG-nál a 33%-os engedménnyel kapható Surf mosókapszulák és az 50%-os engedménnyel kapható Scholl termékek keltették fel a figyelmemet.


A Müller drogériákban egyrészt a zseniálisan jó színfogó kendőket tudom ajánlani, amelyek nagyon előnyösek lehetnek a kis ruhatárúak esetében, hogy biztosan ne történjenek balesetek mosás közben, másrészt pedig a 20%-os végösszegi kupon is zseniális. A kedvenc kakizacsimat mindig tőlük szerzem be (elnézést a témáért, de kutyások számára ez nagyon hasznos lehet), az Essence termékek közül az új palettákat mindenképpen nézzétek meg közelebbről, mert zseniálisan jók, a gojibogyós Duchesse vattakorong az egyik kedvencem, az igazán előrelátóak pedig akár a karácsonyi ajándékok beszerzését is megkezdhetik már. Egy Nici kulcstartónak például bárki örülne, nem igaz?


A Libri kupon is igazán hasznos a könyvmolyoknak, és a képen két kedvencemet láthatjátok. Az Áldott gyermek egy skandináv regény, nagyon érdekes és magával ragadó történetszállal, az Atkinson-Hilgard-féle Pszichológia pedig megunhatatlan olvasmány a téma iránt érdeklődők számára.


A L'Occitane-kupon jól jöhet azoknak, akik már régóta szemeznek a márkával, de eddig mindig drágállották. Mindenképpen érdemes kipróbálni valamelyik kézkrémjüket, de a sampon- és balzsamválasztékuk is zseniális – akár a verbénás, akár az aromakológia vonal remek választás. Ahogyan az egyedi illatvilággal jellemezhető, csodás hatású Aussie hajápoló termékek is, amelyek évek óta visszatérő elemek a hajápolási rutinomban. Utóbbiakat a Tesco áruházakban tudjátok most engedményesen beszerezni.


Ruházati cikkek terén egyrészt a Heavy Tools márkát tudom ajánlani, amely rendkívül jó minőségű, divatos darabokat kínál, és többek között a képen látható felsőrészt is tőlük szereztem be. A másik kedvencem a Mustang, azon belül pedig a cipők, amelyek rendkívül kényelmesek és tartósak, valamint a belső oldalukon található cipzárnak köszönhetően a fűzőt sem kell folyton kötögetni.


A NYX márkától az alábbi képen látható tartós rúzsok lettek a kedvenceim. Más termékeiket még nem igazán próbálgattam, bár egy-két mono szemfestéket szerettem tőlük, a palettáiktól viszont nem vagyok elragadtatva. A Josef Seibel és a Scholl márkától jelenleg nincs cipőm, amelyet megmutathatnék, de az elmúlt 15 évben többször is volt már tőlük lábbelim, és bizony 4-5 telet biztosan kiszolgálnak a tőlük beszerzett csizmák, így érdemes rájuk szánni a nagyobb összeget.


A kedvenc áruházaim egyike a KIK, ahol a ruházati cikkekre 20%, az egyebekre pedig 15% engedményt lehet most igénybe venni. A téli dekorációik is mindig mesések, ahogyan ezt az alábbi kép is mutatja.

  
Emellett a Kell a púder! is 20% engedményt biztosít a termékeire egészen vasárnap éjfélig. Tőlük a highlighter, a rúzsok, a permet és a lapos szemhéjpúderecset talán a legnagyobb kedvencem, de mindegyik termékükkel teljes mértékben elégedett voltam, pedig jó néhányat kipróbáltam már tőlük.




Remélem, találtatok kedvetekre valót az ajánlásaim között, és ha megvásároltok valamit ezek közül, mindenképpen számoljatok be a tapasztalataitokról, mert érdekel a véleményetek.

Ti kihasználjátok a mostani kuponos napok akcióit?

5 megjegyzés:

  1. Szia! A Gliss kur hajápolók nálam is kedvencek, a Rexona évek óta N1 . Viszont nekem az tünt fel, hogy rossmann-ban szinte ugyanazok a márkák vannak a Glamour napokon akcióba, és ugyan annyi a kedvezmény náluk :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Őszintén szólva nálam évek óta már csak online módban van jelen a Glamour-kuponozás, mert nem bírom a tömeget, viszont valóban sokaktól hallottam már, hogy ilyenkor igazából nem is olcsóbb semmi. :-(

      Törlés
  2. Szia! Megmondom őszintén én csak online Glamourozom :) meg igazából szinte csak egy - két dolgot veszek a Rossmann- ból személyesen. Mivel nálunk elég kicsi az üzletük és amit épp venni akarok,az biztos nincs az üzletben. A másik dolog, a kényelem :) általában ha én betévedek egy drogériába akkor biztos,hogy betárazok tisztítószerekből, tusfürdőkből stb... és ha online vásárolok nem kell cipekednem, és házhoz is hozzák. Egyébként nagyon tetszik a blog és a vidik is szuperek. Gratulálok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Jó a módszered, én az állateledellel csinálom ezt, mert így a futár cipekedik, nem én :-D Persze mindig meghálálom nekik borravalóval, mert nem irigylem őket, amikor a havi adagot felhozzák. :-D Köszönöm, hogy figyelemmel követed a blogot és a csatornát, és remélem, hamarosan újabb tartalmakkal s megörvendeztethetlek majd. Most például fut egy játék is Instagramon, ajánlom figyelmedbe. ;-)

      Törlés
  3. Egyik bejegyzésedben olvastam,hogy te is kedveled az Oris termékeket, viszont nincs tanácsadó a közeledben. Ha ez azóta nem változott, ezen segithetünk. Nem kell hozzá csak egy regisztráció, és közvetlenűl a webáruházból vasárolhatsz 20% kedvezménnyel. Én már három éve így vásárolok, és hát nem keveset spórolok rajta. Tehát ha még aktuális ezen a linken regiszthetsz, ha pedig kérdésed van a rendeléssel kapcsolatban szívesen segítek 😚😚
    https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=609349

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.