A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Miss Rose. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Miss Rose. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 24., kedd

BPS-csomag bevetésen – szegecsek, szegecsek mindenütt

Néhány hete engem is megkeresett a Born Pretty Store, és termékeket ajánlottak tesztelésre, aminek nagyon megörültem, elvégre nagyon szeretem a körmös dolgokat, és sok-sok körmös bejegyzés található a blogon már évek óta. A rendelkezésre álló keretből nem sok dologra futotta, de igyekeztem a lehetőségekhez képest a legjobban kihasználni, és háromféle dologra csaptam le: kétféle szegecsre, egy neonos, rizsszem alakúra és egy négyzet alakú mentaszínűre, valamint egy körömmatricaívre, amelyet a lovak miatt választottam.






A rózsaszín szegecsekkel készült manit már láthattátok a Manikűrvadász keretében itt, de ismét megmutatom, hogy az is lássa, aki előzőleg esetleg lemaradt róla.








A szegecseket egyébként a még nedves lakkba nyomogattam bele, majd egy bőséges vagy két vékonyabb réteg fedőlakkal rögzítettem őket (nem mindegyik körmön sikerült ugyanúgy), és így a homoklakk számomra zavaró érdessége is megszűnt.

A másik manikűr pedig most debütál, és hasonló elven készült, bár kontrasztosabb színt reméltem a négyzet alakú szegecsektől, de legközelebb majd sötétebb alapra viszem fel őket. Itt gyakorlott kézzel már egy bőséges réteget alkalmaztam a fedőlakkból, és így masszívan a helyükön is maradtak. A szegecsek egyébként érdekesek,ugyanis található köztük olyan, amelyiknek a csiszolása a szélekkel párhuzamos, és olyan is, amelyeken átlós.







Az együttműködés keretében egy kódot is kaptam a bolttól, amelyet felhasználva 10% engedményhez juthattok a rendeléskor, és egyébként ingyenes házhoz szállítással, kb. 2 hét alatt ér ide egy csomag.

A körömmatricák esetében pedig egy kis szavazást szeretnék nyitni: mit szeretnétek, melyik mintát próbáljam ki először az ívről?

Ti rendeltetek már ebből az internetes áruházból? Ha igen, elégedettek voltatok a szolgáltatással/termékekkel?

2014. február 26., szerda

Sleek Garden of Eden paletta – mályvás szatén-matt smink

Ma reggel adódott egy kis időm, és rávetettem magam az aktuális kedvenc Sleek palettámra, azon belül is az Eve's Kiss, a Python és a Flora nevű színre.

Természetes fény

Vaku

Ráadásul kiderült, hogy a tegnap vitatott rész, ahova elvileg túl magasra vittem fel a festéket, valójában a szemem anatómiája által vetett árnyék, ugyanis a mai képek némelyikén is látszódott, holott egyáltalán nem használtam barnás színeket. Így már kicsit nyugodtabb vagyok a tegnapi sminkkel kapcsolatban is, de azért még lesz abból is csapó 2.

Vaku

Vaku

Természetes fény

A szem sminkeléséhez az Eve's Kiss nevű színt vittem fel a mozgó szemhéj egészére, különösen ügyelve a belső szemzugra és a megfelelő ívre, majd a külső V-ben a Flora nevű színnel mélyítettem. Végezetül a külső V által behatárolt kis csücsökbe a Python került. (Biztos vagyok benne, hogy a csücsök rendkívül szakmai kifejezés. :-D) Az alsó szempillasorban is ezt a három színt használtam, a szemhéjnak megfelelő sorrendben.

A mélyítővonalnál tiszta ecsettel satíroztam, míg a külső V-nél direkt élesre hagytam a szélét, így a smink nagyjából a szem alsó vonalának meghosszabbításában folytatódik, kissé megemelve az amúgy a lekonyuló szemem miatt szomorú tekintetem. (Kinek jut még erről eszébe a Füles mackó című mese?)

Pirosítóként egy Miss Rose pirosítóduó két színét használtam keverve, a kontúrozásnál és a szemöldökömnél a Sleek Contour Kit volt a segítségemre, a rúzs pedig Avon, mégpedig a hidratáló család Mocha Plum nevű tagja.


Természetes fény

Természetes fény

Vaku, na meg az a bizonyos árnyék

Mivel jelenleg, azaz 10 óra elteltével is még teljesen vállalható a sminkem, nem fakult meg, és a pigmentáltságért sem kellett megküzdenem, a paletta egyre nagyobb kedvenc nálam. Legközelebb zöld sminkkel érkezem majd, utána pedig a felső és az alsó sor színeit tervezem vegyesen használni.

Ti szoktatok ilyesmi színeket használni a hétköznapokban?

Ui.: a szemöldöktémához szeretném megmutatni ezt a videót:
http://www.youtube.com/watch?v=4YbpNRX687E

2013. november 3., vasárnap

Napi smink – Barry M, Miss Rose és Avon

A ma rögzített videókhoz a Barry M palettával készítettem szemsminket, majd a Miss Rose pirosítóját és az Avon egyik rúzsát használtam az egyéb részekre. A közeli képek nem igazán akartak sikerülni, ahogy az mostanság már megszokott, de azért a lényeg kivehető így is.




A teljes arcos képek természetes fényben készültek, míg az alábbi szemes képek vakusak.




Elékeztetőül a paletta:


A szemöldök alá és a belső szemzugba a pirosítónak becézett highlighter került, majd a szemhéj egészére az 1. színt vittem fel, és a külső V-ben a 6. színnel mélyítettem. A szempillatövekhez a Sleek egyik matt feketéjét használtam. A széleket a PAncsitól a tőle vett paletta mellé kapott pirosítóduóból vett sötétebb színnel satíroztam el, és ugyanezt használtam pirosításra is.

A rúzs az Avon kockás csomagolású rúzscsaládjából a Chic nevű volt. Továbbra is kedvenceim ezek a rúzsok, mert nem szárítanak, krémesek, és viszonylag tartósak is.

Hogy tetszik ez a pirosítós satírozás? Szoktátok alkalmazni ezt a trükköt?