2012. szeptember 22., szombat

Moyra 83-as – kényszerből született szerelem

Tegnap sajnos levált kicsit a bőr a körmöm alatt, és iszonyúan fáj, így nem akartam körömlakklemosóval pepecselni, ugyanakkor újításra vágytam körömlakk terén (így, hogy a BTGN gyorsan megszárítja őket, belendültem, és legszívesebben naponta váltogatnám a lakkozást a körmeimen). Így úgy döntöttem, a fent lévő Red Reveal jól ellesz egy másik gyönyörűséggel, a Moyra 83-as színével. A hétvégén vettem a fodrászkellékesnél, és örülök, hogy nem hagytam ott, mert ez valami csoda.

VIGYÁZAT! Rengeteg kép következik.

Már egy rétegben is gyönyörű:

Lámpafényben

Lámpafény+vaku

Azért persze még egy réteg felkerült:

Lámpafényben

Lámpafény+vaku

Lámpafény+vaku

És mivel már késő volt, a biztonság kedvéért BTGN fedőlakk is került rá, így nem aludtam bele haj- és párnanyomokat.

Reggeli fényben

Reggeli fényben

Reggeli fényben, vakuval

Délutáni derengő napsütésben

Délutáni derengő napsütésben

Délutáni derengő napsütésben

Odavagyok érte. Csak egy helyen találtam még róla bejegyzést, ott világosabbnak tűnik, de annyira jól fed, hogy nem hinném, hogy az alatta lévő lakk miatt sötétebb az enyém. 
http://madridangyala.blogspot.hu/2012/08/moyra-83.html

Mindenesetre tetszik, nagyon. Olyan, mint a fényes szaloncukor-papír.

Nektek bejönnek az ennyire fényes lakkok?

21 megjegyzés:

  1. Lassan már sztár lesz az a növény! :D Mit fogdosol a fotózás alatt, kezdek kíváncsi lenni. :P
    A Moyra... hát az Moyra. Szépséges! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, szegényt a lépcsőházból mentettem meg, nagyon öreg, de a hajtásos részeid gyönyörűek, meg virágzik is egyfolytában, mióta végre
      rendszeresen kap vizet meg tápoldatot szegény. :-)

      A Moyra meg álomszép, ugye? Szerencsére nálunk nagy választékban vannak :-)

      Törlés
  2. Gyönyörűűű! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem bejönnek a fényes lakkok, nincs olyan, hogy túl fényes lakk :-))
    Ez is nagyon szép! Épp az imént írtam fel Craptrash-nél egy másik lakkot a kívánságlistámra, azt hiszem ez is mellékerül
    (ha nem leszünk nagy barátságban az új Essence lakkokkal, jól jön egy új kedvenc :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, és ez kivételesen felkenhető csíkmentesen, ami nagy szó egy ennyire metálos színnél.

      Törlés
  4. Hát ez tényleg imádnivaló :O
    De én annyira de annyira utálom, mért nem tesznek ki minden moyrát oda, ahol árulnak?? Én mindig csak pár darabokat találok :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kérdés, nálunk tíz polcnyi van, meg még előtte külön kis tartókban a kollekciók, pl. a metálosak külön. Utóbbiak egyébként 600 Ft környékén mozognak, ez viszont csak 335 Ft volt, pedig szerintem simán elmegy ez is metálnak. :-)

      Törlés
  5. Great colour, fantastic shine :)

    lovely greetz from germany.

    xoxo
    Ina :*

    VálaszTörlés
  6. Érdekes, hogy sok képen más színt mutat! Legjobban az utolsó előtti képen tetszik a színe :) !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, talán az és az eggyel előtte lévő a leginkább színhű, de tényleg elég sokarcú, minden a fénymennyiségtől függ :-)

      Törlés
  7. Tyűh! Ez nagyon szééééép, fel is íróm a számát mert ilyesmit keresek épen! Megrontasz te lakkozás terén... :D

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.