2012. november 1., csütörtök

Párbaj – Moyra 89-es vs. Avon Sequined Turquoise

Volt egyszer egy bejegyzés egy kék körömlakkal, és Bella felfigyelt a lakk és egy Avon-lakk hasonlóságára. Akkor és ott meg is ígértem neki, hogy ha módomban áll, összevetem majd a két lakkot. Az eredmény: nagyon nagy különbségek. Na de lássuk a részleteket. :-)

Az üvegben egyelőre annyi látszik, hogy az Avon lakk zöldesebb beütésű kék, és mindkettőben ezüstszínű csillámok fedezhetők fel.

Vakuval

Természetes fényben

Vakuval

Aztán jön az első réteg, és két dolog látszik: a Moyra erősebb fedésű, és a kisujjon láthatóan mattra szárad.

Természetes fényben

Vakuval

Két rétegnél már a középső ujjon is a mattabb hatás látható:

Természetes fényben

Vakuval

És ekkor már teljesen egyértelmű, hogy a két lakk erősen különböző. Az Avon zselés alapú, így a csillámokat kékesre színezi, míg az erősebb fedésű Moyrában a csillámok ezüstösek maradnak. A Moyra mattsága annak idején azért nem tűnt fel, mert mindenre átlátszó fedőlakkot kentem.

Eszembe ötlött azonban, hogy az Essence csodalakkjával esetleg az Avonoshoz hasonlóvá varázsolható a Moyra. Így hát rákentem egy réteg Choose Me!-t. Az eredmény:



Az árnyalat hasonló, ugyanakkor többszínű csillámok keletkeztek így, így kicsit extrább lett az összhatás Avon lakkétól. Az életlen képen talán még jobban látszik ez a különbség:

Természetes fényben

Vakuval

Nektek melyik verzió tetszik a legjobban a három közül? Megvan valamelyik lakk?

21 megjegyzés:

  1. a Moyra jobban tetszik, de ez a szín úgy alapjában véve nem jön be nekem. volt régen egy hasonlóm a Miss Sporty-tól de nem igazán használtam. :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ízlések és pofonok, régebben én sem tudtam volna elképzelni magamon, aztán most már tobzódom a színekben :-D

      Törlés
  2. Más lett a körömformád? Nekem ez jobban tetszik. :) Lakk: nekem édesmindegy, mindkettő szép. Rajtad. Rajtam nem tetszik, pedig az Avon megvan. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, mindig szinte ugyanolyan próbál lenni, annyi változás szokott lenni, hogy néha jobban lekerekítem, mert nincs kedvem a kockához :-D

      Törlés
    2. Aham, akkor ez most kockább! :D

      Törlés
  3. De fura, pedig üvegben mennyire hasonlónak tűnnek :O
    Mindkettő szép, bár én a moyrát egy sötétkék vagy fekete lakkon, de akár lilán is megnézném szívesen fedőként :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ő ahhoz túl erősen fed, de felírtam a sok-sok tesztelendő dolog sorába :-D

      Törlés
  4. Sajna a Moyrák tényleg mattabbak lesznek száradás után, ez alól talán csak a 43as a kivétel. De sokkal szebb. Meg hát egy avon lakkot nem nehéz legyőzni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te csak hallgass mélyen, amíg csak a Pastel Pink-et próbáltad :-D Komolyan, miattad fogok Avonos nyereményjátékokat rendezni :-D Nekem amúgy az Avonos tetszik jobban, anno 5 napig fent hagytam, mert nem volt szívem lemosni... :-)

      Törlés
  5. Nagyon szép mind a 3 változat, én nem tudok dönteni. =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, Neked a Moyra+Essence verziót szavaznám meg :-)

      Törlés
  6. Nehéz döntés, vannak pro és kontra érvek mindkettő mellett, de nekem színre az Avon tetszik jobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, és az Avon szerintem csillámszendvicshez is jó lesz (azt hiszem, alkottam egy új szót :-D)

      Törlés
  7. Válaszok
    1. Látom, megoszlanak a vélemények. :-D Viszont örülök, hogy tetszik a párbaj, holnap érkezik egy újabb :-)

      Törlés
  8. Válaszok
    1. Ha muszáj lenne választanom, az Avont tartanám meg, de a Moyra is csodaszép :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.