2013. május 12., vasárnap

Szeretlek, Helmer!

Nem, nem egy svéd rendőrnek vallok ezzel szerelmet, hanem a múltkori sóvárgásos bejegyzésben bemutatott IKEA-s tárolónak. Róla van szó:




Az áruházban meglepődtem, hogy mennyire pici is, de mivel külföldi blogokon olvastam, hogy a magassága éppen ideális körömlakkok tárolására, és Szandra is ilyet használ, megbíztam benne, és két darab haza is jött velem. Miután összehajtogattuk (!) és összeszereltük a fémből készült szekrénykéket, neki is láttam a bepakolásnak, és közben képekkel dokumentáltam, mennyi mindent képes elnyelni ez a kis csoda.

Avon lakkokból egy sorba ennyi fér, és 6 sor befogadására képes:


OPI-ból és China Glaze-ből ennyi egy sor:


Adenek és Moyrák:



Egy fiókba ebből a három dobozból kerültek lakkok, és még bőven maradt szabad hely mellettük a továbbiaknak (képzelhetitek, hány kosár és dobozka ürült most ki):



A nagyméretű IKEA-s kosarat biztosan sokan ismeritek, a 4-es szett legnagyobb darabja tele volt Avon-lakkokkal...



...amik egy fióknak pontosan a felét töltötték meg, tehát két nagy kosár tartalmát befogadja egyetlen fiók:



Odáig meg vissza vagyok érte, kár, hogy nincs belőle olyan változat, amelyikben nagyobb fiók is van, mert sminktermékekhez az lenne az ideális, de nem panaszkodom, mert a sminktermékek nagy részét is szép rendben befogadta a kis svéd csoda.

Nálatok miben laknak a körömlakkok?

27 megjegyzés:

  1. .te uristen mennyi lakk! nalam a lakkok egy kisebb szep kartondobozban boven elfernek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, így, hogy már rend van közöttük, jön a nagy összehasonlítós-selejtezős projekt :-)

      Törlés
  2. Hú úgy látom nem vagy semmi körömlakk mennyiség terén :D Hogy hogy az Avonosokat még a kis dobozukban tárolod? :) Mekkora most a gyűjteményed körübelül?
    Nekem egyelőre két kisebb fadobozban vannak, de nem igazán akarom őket kinőni :)Ráadásul régen egy darabban is elfértem, csak aztán két-három hónap alatt nyertem majdnem 15 lakkot :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amelyik még a dobozában van, az tesztelésre vár. A 15 lakk nem semmi nyeremény, hogy csináltad? :-D

      Törlés
    2. Húú, jó sok vár tesztelésre *-*
      Hát hol ötöt nyertem, hol négyet, aztán valahonnan egyet-egyet.. nyerőszériám volt :D

      Törlés
  3. Whááááá:) Az az Avon gyűjtemény:) Nekem egy nagy fiókban vannak, eddig márka szerint volt csoportosítva, de nemrég átrendeztem színek alapján- de így mégse olyan jó.
    Várom a sok tesztet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam annak idején volt külön krémes és gyöngyház dobozom, aztán volt szín szerinti, most márka szerint, azon belül pedig szín szerint vannak. Mindenesetre ledöbbentem, mennyi van, most vált igazán nyilvánvalóvá :-)

      Törlés
  4. Elég szép körömlakk gyűjtemény! : ) Ez a tároló pedig nagyon szuper! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem nagyon bejött, talán az egyetlen gondja, hogy simán kihúzható bármelyik fiók, semmi nem állítja meg, de amúgy is kiveszem, hogy jól átlássam, miből mim van :-)

      Törlés
  5. Szuper ez a szekrényke!
    Kár, hogy nem illik sehogy sem a lakásunkba(meg nem is fér már el). De nem mondok le róla, egyszer lesz nekem is ilyen, vagy hasonló
    Hihetetlen körömlakk-gyűjteményed van! Eddig magamról gondoltam hasonlókat, de most már csak elnéző mosollyal nézem azt a 2-3 dobozt, amiben az én lakkjaim lapulnak :-)
    Kutyi nagyon csinos lett a fodrászat után! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az asztal alatt van, mint az irodai szekrénykék általában, itt teljesen jól érzi magát, és nem is feltűnő.

      A gyűjteményem pedig tényleg durva, hidd el, most én is megdöbbentem :-D

      Törlés
  6. nagyon cuki ez a tároló én is szeretnék valami hasonlót. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem elég jó az ára is, bár fém, az lehet, hogy zavaró, de nálam nem volt fontos szempont, hogy bútorlapból legyen, inkább a praktikum és az ár számított :-)

      Törlés
  7. én is szeretnék egy ilyet. kevesebb helyet foglal, mint a dobozok, kosarak és mégis szebben mutat! monsjuk én nem dobozokban tartom a lakkjaimat, de azért kell! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az is szempont volt, hogy fénytől védve legyenek, ezért tettem le a kispolc gondolatáról, és neveztem be inkább erre :-)

      Törlés
  8. Svéd rendőr :DD De bolond vagy :]
    Nagyon tetszetős, nálam a polcon csúfoskodnak szegények, már nem férnek el egy polcrészen, de több helyem meg nincs, így a maradék műanyag kosárkába kerül.. :S
    Egy ilyet én is elfogadnék :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nálam is kosárkákban voltak, de egy idő után elég kaotikus lett a helyzet. :-) Szerintem minden körömlakkmániás jól járna Helmerrel, a fiókhajtogatás pedig külön élvezet. :-)

      Törlés
  9. De jól néz ki ez a szekrényke! Nálam üres pixibox-os dobozokban laknak a lakkok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, azokból is lehet kis fiókost készíteni, ha jól emlékszem, Viki készített olyat valamikor
      http://www.viktoriasstyle.com/

      Törlés
  10. hűű micsoda szuper tároló, nagyon jól néz ki, és fő hogy a célnak megfeleljen :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, újra és újra szerelmet vallok neki :-)

      Törlés
  11. Annyira jók ezek a tárolók, de nekem már nem férne hova. :D Így nálam maradt a szerszámosláda. :D

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szuper, rejtett, de mutatós megoldás a lakkok (és egyéb sminkek) tárolására. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, így kevésbé sokkoló mások számára, hogy mennyi palettám van... Ha minden kész lesz végre, megmutatom, hol lakik nálam :-)

      Törlés
  13. húú de jó kis fiókok tele tele körömlakkal :) de jó! :) tetszenek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, el lehetne itt nézelődni néhány órán át :-D

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.