2013. szeptember 17., kedd

Tesztelve – Clinians arckrém E és C vitaminnal

A történet még tizenéve kezdődött, amikor is ajándékba kaptam egy Clinians krémet. Nagyon szerettem, ám újravásárlásra nem került sor, hiszen az akkori pénztárcámnak sok lett volna. Most a Szépségbolt jóvoltából tesztelésre kaptam egyet, én magam választhattam ki, és mivel a bőrnek mindig jót tesz egy kis C vitamin, ez a krém lett a választottam.


A csomagolás nagyon igényes, tetszik a cég logója, a szöveg pedig olaszul található rajta.


A krém üvegtégelyben vár a használatra, ez nagyon szimpatikus, mert minőséget sugall, ugyanakkor óvatosan kell vele bánni a fürdőszobában.


Járt hozzá kis tájékoztató is, amelyből kiderül, hogy a cég természetes anyagokkal dolgozik.


A tetején kifinomult, alig látható felirat található a márkanévvel.


A krém maga egy géles jellegű, citrusos illatú termék, amelyet külön védőfólia nem védett, de a fóliázott doboz miatt erre nem is volt szükség. Talán a következő, belenyúlás utáni kép jobban érzékelteti az állagot.


A krémnek két hétnyi tesztelési időt hagytam, és ez után írtam meg a véleményem.

A használat során gyorsan beszívódik ugyan, ám kissé fényes bőrt hagy maga után. A száraz bőrömre remek választásnak bizonyult, mert a bőröm szereti, és sminkalapnak is bevált. A tesztelési idő alatt kialakult pattanások gyógyulási idejét nem befolyásolta, mivel nem zsíros, hanem inkább vizes jellegű krémről van szó. Kicsit a Garnier krémjeire emlékeztet az állaga és a viselkedése, ám a Clinians – az ismertető szerint – kizárólag kiváló alapanyagokkal dolgozik, így valószínűleg ennek köszönhető a jelentős árkülönbség. Emellett még az Oriflame kínálatában volt hasonló krém, nem tudom, létezik-e még (a weblapon nem találtam), de az is kísértetiesen hasonlított erre a termékre.

A krém leírásában nem szerepel korcsoport-meghatározás, így felteszem, mindenki számára használható, általános krémről van szó. Biocelluláris összetevőket említ, amelyek segítik a bőr saját regenerálóképességének működését. A Krémmánia szerint azért vannak benne kifogásolható összetevők, így az erre különösen figyelők esetében hasznos lehet elolvasgatni a véleményeket.

Összességében tehát olyan krémről van szó, amelyet a bőröm szeret, és a fényes bőrfelület ellenére sminkalapnak is bevált. Egyedül az UV-védelmet hiányolom belőle, ám mint Évi barátnőmtől megtudtam szombaton, sok cég azért hagyott fel ezzel, mert természetes összetevőkkel csak az UVA elleni védelem lehetséges, az UVB elleni nem.

Ti megvennétek ezt a krémet? Mennyit költötök átlagosan egy arckrémre?

Jé, ez az 500. bejegyzésem :-)

9 megjegyzés:

  1. Azért ennyit nem költenék rá, mint amennyibe kerül. Szóval ilyen formában nem venném meg, nem férne bele a költségvetésembe egyrészt, másrészt meg nem gondolom, hogy annyival jobb lenne, mint amennyivel többe kerül az átlagosnál, de szupinak tarom, hogy magadénak tudhatsz egy ilyet. :-)
    Ivett
    http://fairyjuice.blogger.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nem éreztem hűha-élményt, de nem is igazán tudom, hogy egy arckrém mitől lehetne annyira különleges :-)

      Törlés
  2. Valaki ezt írta róla: "A 20 és 45 év közötti korosztálynak ajánlott." Nem tudom, honnan gondolja/tudja.
    Ivett
    http://fairyjuice.blogger.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszi az infót. Akkor végül is megfelel a korosztályomnak :-D

      Törlés
  3. Szia! Játék nálam a blogon :) http://beautyandfashion-makeup.blogspot.hu/2013/09/garnier-avon-nyeremenyjatek.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, már láttam, de éppen elég jól el vagyok látva arckrémekkel :-)

      Törlés
  4. Tetszik leírás alapján, de nekem drága. Mondjuk ha akciós lenne még meg is venném, szerencsére a dobozban jó sok minta van belőle :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És a mintákat próbáltad már? :-)

      Törlés
    2. Csak a júliusi szépségboxban találtakat fogyasztottam még el :) Amúgy tetszik, de max egy-két alkalomra elegendő krém van benne, így teljes véleményt irtó nehéz alkotni, de megvárom a szeptemberi boxot, hátha abba is lesznek, így felhalmozok pár mintát, ami legalább egy hétre elég, és akkor rá fogok tudni jönni melyik a legjobb krém belőle :)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.