2013. december 15., vasárnap

Párbaj – intim ápolás

Bár ritkán lehet erről a témáról olvasni, már elfogyottas videókban és bejegyzésekben is érintettem a dolgot, mivel fontosnak tartom az érzékenyebb területek ápolását. Ma rendhagyó módon három, általam használt terméket fogok összehasonlítani. Lássuk is őket szép sorban.


1. Avon Simply Delicate



Bár ez az illat már kifutott, több illatot is próbáltam, és hatásukban mind hasonló volt, így ezt a terméket is belevettem a tesztbe.


Csomagolás:
Egyszerű átlátszó flakon, amely egyébként formára azonos a kézmosókéval, és alapból pumpával érkezik, ami nagyon ügyessé teszi a kiszerelést. 300 ml-t kapunk 599 Ft-ért akciósan, ami remek ajánlatnak számít.

Állag:
Folyékony és átlátszó, de nem annyira híg, hogy lemásszon az ember kezéről, hanem épp a kezelhető fajta. Csak annyi vele a gond, hogy a pumpája sokszor messzire akarja lőni a terméket, így érdemes vigyázni.

Illat:
Ez az adott illat konkrétan citrusos és friss, a jelenleg kapható rózsaszín pedig púderesen csajos.

Hatás:
A hétköznapokra tökéletes, mert kíméletesen tisztít, de semmi különlegesre nem figyeltem fel.


2. Bilka



Csomagolás:
Nagyon vidám, fehér flakon pumpával és cirill feliratokkal. Az Egészségbolttól rendeltem innen, a 200 ml 1166 Ft-ba kerül jelenleg, ami sokkal magasabb árfekvésbe helyezi az Avonoshoz képest.

Állag:
Átlátszatlan, vajszínű, gyöngyházfényű, viszonylag híg folyadék, amelyből két pumpálásnyira is szükség van egy használatkor. Gyengéd habot képez, így nincs vele gond, csak gyorsan fogy.

Illat:
Sárgadinnye és barack ugrik be róla, ami rendkívül kellemessé teszi, és kifejezetten gyengéd, finom illatról van szó.

Hatás:
A hétköznapokra ideális, mert gyengéden tisztít, de itt sem fedeztem fel extra hatást.


3. Saforelle




Csomagolás:
Csajos fehér-lila flakon, és ezúttal pumpa nélküli termékről van szó. Az adagoló kupak viszonylag ügyes, így nem fordul elő, hogy túl sok termék érkezik a tenyerünkbe. 250 ml-t kapunk 1650 Ft-ért az Egészségboltban itt.

Állag:
Kicsit híg termék, és átlátszó világossárgás színe van. Használat közben gyengéd habot képez.

Illat:
A legerősebb illatú termék a három közül, így az erre érzékenyek mindenképpen próbálják megszagolni a megvásárlás előtt. Számomra egyáltalán nem zavaró, mert a domináns illat a levendula, az pedig nálam nagy kedvenc, így más levendularajongóknak is jó választás lehet. A lila virág mellett pedig további gyógynövényes jegyek fedezhetők fel.

Hatás:
A három közül ez a legerősebb ezen a téren, ugyanis azt vettem észre, hogy az érzékenyebb napokon ez a termék nem csak gyengéden tisztít, hanem nyugtató hatása is van. Sokáig használtam egy DM terméket erre a célra, mert aloe verát tartalmazott, de mióta megszűnt, kerestem a megfelelő utánpótlást helyette, és ez a termék végre az lett.


Összességében tehát:
Ha a hétköznapokra keresel gyengéden tisztító terméket, az első kettő is beválhat, de ha érzékenyebb vagy ezen a téren, vagy konkrét hatást is szeretnél elérni vele, akkor a harmadik termék lehet az ideális.

Ti használtok külön intim ápoló terméket?

14 megjegyzés:

  1. Nekem az Avonosból körülbelül egy fél éve a rózsaszín volt meg ha jól emlékszem, engem kifejezetten zavart a szaga. Egy az egyben a benzinkutas vécék szappanjáéhoz hasonlított. Brr. Alig vártam hogy elhasználjam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, sajnálom, hogy nem jött be az illata. Azt hiszem, most másik rózsaszínt hoztak be, de nagyon sajnálom a képen látható lila megszűnését, mert az volt eddig a legjobb. Nem is értem, miért szüntetik meg a jó termékeket, min pl. az említett DM-eset is... :-(

      Törlés
  2. Én Avonosat használok, a kékeszöld színű zseléset. Nagyon meg vagyok vele elégedve, fel is halmoztam belőle pár flakonnal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amelyik nem áttetsző, hanem olyan fehéres színű? Annak van illata? :-)

      Törlés
  3. Én Oriflame vagy Avonost használok felváltva. Most illatos Avon van nekem is. Bár szerintek visszaállok az illattalan verzióra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, az illatmentes sokaknak vonzó választás lehet, ha még nálam is érzékenyebbek :-)

      Törlés
  4. A Saforelle-t nemrég láttam a Rossmannban is olcsóbban. Sztem az avonosaknál a lactacyd nagyságrendekkel jobb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt jó tudni, akkor ezek szerint a Rossmannban érdemes megvásárolni. A Lactacyd nekem sajnos nem jött be, de biztos sok minden függ az adott ember adottságaitól is :-)

      Törlés
  5. A nővérem egy idősebb nőgyógyásznál volt, mert hajlamos mindent összeszedni, nagyon érzékeny. Egyébként kicsit túlzottan imádja a tisztaságot. A bácsi egy tanáccsal látta el: ne használjon intim lemosót, mert nem csak a bacikat, de a muszájbacikat is megöli. Azóta minden rendbe is jött!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ilyet is hallottam már, de biztosan sok minden függ az adott embertől is, mert nekem meg pont azóta szűntek meg a panaszaim, amióta figyelek a külön ápolásra. Sokfélék vagyunk, na :-)

      Törlés
  6. Sokáig én is az Avon termékeit használtam, de nem szerettem, hogy van illatuk. Szerintem oda nem kell semmi illat. Kipróbáltam a Rossmann saját márkás termékét (Facelle Sensitive), semmi illat, a hatása is jó, árban verhetetlen, ezért nála maradtam, már elég rég óta. Egy próbát mindenképp megér, csak ajánlani tudom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fentebb Azrail azt írta, hogy az Avonnak is van már illatmentese. Mondjuk teljesen meg tudom érteni, hogy nem akarsz semmi illatanyagot, mert sok esetben épp az is kiválthat irritációt. Nkeem is az volt a bajom a DM-es aloe verás utódjával, hogy túl erős volt az illata :-(

      Törlés
  7. Én a kék Lactacydot használom, egyszer egy velvetes nőgyógyász értékeli az intim lemosókat tesztben is az jött ki győztesen. (16 éves korom óta használok ilyet, kezdetben avonosat, majd oriflameset, aztán niveát, aztán pedig megtaláltam a lactacydot, először a simát, de az "erősebb", ez a kék egyrészt jobb összetételű, másrészt sosem irritál. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tippet, a kéket még sosem próbáltam belőle :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.