Néha annyira nincs időm a blogra, hogy el is vesztem a fonalat, és aztán emiatt két hónappal korábbi képek is a mappájukban pihennek még, felhasználatlanul... A ma bemutatott lakk esetében is ez a helyzet, ugyanis április 6-án befotóztam már. Azért fogadjátok szeretettel. :-)
Nem találtam a mostani katalógusban, így elképzelhető, hogy a Gel Look lakkokkal teljes mértékben le akarják váltani a Nailwear Pro+ lakkokat, de ki tudja, lehet, hogy még valahol ráleltek majd, és akkor segítheti a döntést ez a bejegyzés. Amúgy pedig egy érdekes észrevétel: aki nem szokta megtartani az Avon lakkok dobozát, mint pl. én, hiszen elég sok helyet foglalnak dobozostul ezek a lakkok, annak javasolom a dobozzal együtt történő fotózást, ugyanis roppant „okos” módon most már csak kódszám található az aljukon. A Gel Look lakkjaimmal ezt elfelejtettem megtenni, úgyhogy izgalmas lesz beazonosítani az amúgy sem jó katalógusképek alapján, hogy melyik lakk melyik. A jelenlegi lakk egyébként a P616-os kódnévre hallgat...
A képeken két rétegben látható a körmeimen, és jó pár napig rajtam volt, ugyanis a kedvenc táskámmal és a kedvenc sálammal tökéletesen passzolt. A viselése alatt nem mattult (van ilyen szó?) be a fénye, hanem a képeken láthatóval azonos maradt. A képek a Canon gépemmel készültek, így mindkét beállítás esetében kétféle ISO-val készült természetes fényes fotók és egy vakus kép látható.
A színe egyébként nekem nagyon tetszik, mert se ne piros, se nem korall, se nem tégla, hanem fényviszonytól függően mindig más arcát mutatja.
Nektek bejön? Ez már túl fura, vagy még kipróbálnátok?
Nagyon jó színe van, igazán nyárias :D
VálaszTörlésTényleg, szerintem lebarnult kézen is kipróbálom majd :-)
TörlésNekem nagyon tetszik, kicsit olyan retro piros színe van :)
VálaszTörlésErről most a kifakult régi plakátok ugrottak be, tökéletes hasonlat :-)
Törlésnekem ez a szín (maga a narancs és ennek változatai) már sok. viszont neked jól áll! :)
VálaszTörlésRajtad is el tudnám képzelni egy jó kis aztékminta részeként, kis mennyiségben. Mikor adjam kölcsön? :-D
TörlésNekem most ez túl fura :D
VálaszTörlésNekem így visszanézve tetszik magamon, de tény, hogy nem egy átlagos szín :-)
Törléstéglavörös és korall keveréke,,,,érdekes egy színe van :-)
VálaszTörlésIgen, érdekes, hogy ez egy szín :-D Mindenesetre nálam betonozott helye van a körmösfiókban :-)
TörlésTényleg nem nagyon lehet behatárolni a színét! Nagyon szép, de nekem túl narancsos.
VálaszTörlésIgen, a Te hófehér bőrödhöz valószínűleg sok lenne, Neked inkább az Avon Coral Reef-et tudnám elképzelni:
Törléshttp://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/07/uj-szerelem-avon-pro-coral-reef.html
Köszi, rengeteg korall lakkom van, imádom a rózsaszínesebb árnyalatúakat. :)
TörlésHülye mobilos kommentelés. :) Szóval egyébként nagyon szép, biztos jól mutat a körmeiden. :)
VálaszTörlésÓ, mostanában a blogger mindenhol hülye, nem csak mobilon, nem tudom, mi van a rendszerükkel... :-)
TörlésEzt én is csak megerősíteni tudom... :(
TörlésBiztosan szabadságon van rendszer! =)
Hát gondoskodhatott volna egy helyettesről a szabi előtt :-D
TörlésHűűűűűű!!!! Nekem nagyon bejönnek a körmeimen (és egyébként az ajkaimon is) a pirosnak és a narancsnak az árnyalatai! Így ez a lakk is igazán bejövős! Neked is tök jól áll, szerintem most nyáron is tökéletesen megállja a helyét. Szépségesek a kezeid, a lakkozás, a körmöd formája, hossza, stb... =)
VálaszTörlésDe drága vagy, köszönöm! Így visszanézve valóban jól eltalált volt a körömformám is ennél a lakknál, de sajnos nem mindig jön össze így... A narancsos árnyalatokkal egyébként ajkakon még csak ismerkedem, de azért van már néhány kedvencem, pl. az Avon Tangerine, csak a szám színe miatt sokkal sötétebb felkenve, mint reméltem. :-) Van tipped egyébként jól fedő, de nem szárító narancsos rúzsra? :-)
TörlésNekem is nagyon tetszik!
VálaszTörlésAmikor ezek megjelentek, a Sahara Sunrise színt rendeltem meg, sajnálom, hogy ezt nem, mert a körmeiden nagyon tetszik! Viszont nem értem, miért tűntek el olyan gyorsan a katalógusokból, szinte csak 1-2 kampányon keresztül lehetett rendelni őket.
Azért pedig én is nagyon haragszom, hogy már nem szerepel az új lakkokon az árnyalat neve, mert így sokszor nem könnyű beazonosítani őket (lehet felírom az új üvegekre valahogy az árnyalat nevét, mert a dobozokat én azonnal kidobom)
Helyesbítek, benne vannak még a katalógusban,most fedeztem fel :D
TörlésSzép szín, de valóban nem az a valódi korall. Őszies típusú inkább :)
VálaszTörlésVárom a másik kettőről is a tesztet! :)
Igazad van, ez lesz az őszi korall-lakkom, bár vicces, hogy tulajdonképpen jobban hasonlít a korall színére, mint a köztudatban elterjedt, korallnak titulált szín.
TörlésA másik kettőt is hozom majd, csak most meg kell találnom az egyensúlyt a tesztelésre váró Morgan Taylor lakkok, Born Pretty Store apróságok és a saját szerzemények között :-)
Egyik képnél azt mondanám téglás, másiknál, hogy korallos, de éppen ezért jó, mert ilyen sokoldalú! :D Simán kipróbálnám :)
VálaszTörlésNa igen, és a valóságban is ezt műveli, folyton a körmeimet nézegettem, ami krémes lakkoknál amúgy nem általános dolog :-D
TörlésSzép színe van, de nekem sehogy sem korallos :D és inkább őszies árnyalatú. :)
VálaszTörlésHát, monitortól is sok minden függ ám, viszont maga a korall, pl. nyakláncban, sokszor pont ilyen színű. Viszont tényleg elég őszies, mondjuk ősz elején jól mutat majd, amikor még meglesz a kezem barnasága, de már jönnek az őszi ruhadarabok :-)
TörlésÉn eleve szeretem a narancs-beütésű lakkokat, szóval bármikor jöhet egy ilyen :) Szép, erőteljes színe van, like!
VálaszTörlésPusza: Reni
OK, mikor adjam kölcsön? :-D
TörlésIgazán izgalmas kis pirosas lakkocska. :)
VálaszTörlésOK, akkor majd ezt is viszem a lakktáborba :-D
Törlésa gél hatású lakkok esetében van egy excel listám a nevek és kódok párosításáról, ha érdekel ;)
VálaszTörlésNaná, hogy érdekel! Ha elküldöd a djkatybeauty@gmail.com-ra, nagyon megköszönöm :-)
Törlés