1. Tony & Guy Sea Salt Texturising Spray
Számos kedvences videóban és bejegyzésben szerepelt már, és a mai napig is sokat használom. Még mindig tart az első flakon, úgyhogy kiadós termékről van szó, és továbbra is odáig vagyok mind a hatásáért, mind az illatáért. Részletesen megnézhetitek a hatását ebben és ebben a bejegyzésben, egy videóban is beszéltem róla itt, egy másikban pedig itt, úgyhogy a két videó között eltelt időből sejthetitek, mennyire szeretem.
2. Vichy termálvizes micellás víz
Legutóbb épp a májusi kedvences videóban áradoztam róla, és azért szeretem annyira, mert a Bioderma mellett ez az egyetlen olyan micellás víz, amely nem hagy ragacsos érzetet a bőrömön, ugyanakkor hiánytalanul eltávolít mindenféle sminket az arcomról. Az arcápolási rutinos videóban is emlegettem már, az eredeti dobozolós bejegyzést pedig itt olvashatjátok.
3. Kérastase hajápoló olaj
Bár róla még csak a hajápolási rutinomról szóló videóban beszéltem, igazi nagy kedvencemmé vált, ugyanis zsírosítás nélkül ápolja a hajvégeimet, és az illatának köszönhetően enyhe luxust csempész a hétköznapokba. Bár most leváltottam két kifejezetten nyárra való hajápoló permetre, biztosan sokáig a kedvencem marad még ez az aranyat érő, könnyű állagú termék.
4. Vichy termálvizes permet
Bár arcápolónak is szeretem használni, pl. krém részleges felszívódása után további hidratáló hatáshoz, vagy a nap közepén a smink felfrissítésére, nemrég egy új funkcióra is elkezdtem használni: kiderült ugyanis, hogy az apró szemcsékre porlasztott víz remekül elősegíti a hajam természetes hullámainak előcsalogatását, és így kevesebb hajformázó termékkel is szép hullámokat tudok elérni. Erről a májusi kedvencekről szóló videómban beszéltem már.
Egyébként fontolgatom, hogy megrendelem majd valamelyik dobozt, már ha sikerül rá lecsapni a rendelési időben, mert jó ideje nem rendeltem már ilyesmit, ugyanakkor messze van még az az idő, hogy az eddigi dobozokból felgyűlt termékeket elfogyottnak nyilváníthatom.
Ti hogy vagytok a meglepetésdobozokkal? Szoktatok ilyesmit rendelni?
Nagyon szerettem volna a mostanit megrendelni, de úgy alakult, hogy nem tudom :( Talán a legközelebbire már lesz lehetőségem, mert nagyon szeretném én is kipróbálni végre miféle jó dolgokat rejthet egy ilyen doboz :)
VálaszTörlésNekem sem alakult úgy sajnos, de ha az ember rá is szánja magát, sajnos semmi nem garantálja, hogy sikerül a rendelés. Azért még fogok próbálkozni, mert általában véve jó dolgokat rejtett eddig a doboz, és a legutóbbit is tudtam volna szeretni, ott csorgattam a nyálam Reni bejegyzésénél :-D
TörlésEzek közül nekem az utolsó 3 van meg, és a Vichy micellás víz tényleg elég jó. Van egy kicsi Bidormám, meg La Roche Posay-om is, de azokat még nem bontottam ki. A kerastase hajápolót én is nagyon szeretem, még kb félig van, bár ha elfogy nem valószínű, hogy újra veszem, mert elég drága.
VálaszTörlésA mostani Pixit nem rendeltem meg, mert a múltkori kicsit csalódás volt nekem a színek miatt.
A Bioderma a legjobb szerintem, és a LRP sem rossz, csak az én bőrömön ragacsos érzetet hagyott maga után. Viszont volt, akinél pont a Vichy viselkedett így, úgyhogy szerintem ez bőrtől is függ. A Kérastase pedig tényleg elég drága sajnos, nem tudom, újravásárolom-e majd, de elég lassan fogy, úgyhogy lehet, hogy ismét befektetek majd rá :-)
TörlésA múltkoriban pontosan milyen gond volt a színekkel?
Az eső és a harmadik termékben biztos voltam, hogy benne lesz a bejegyzésben, amikor elolvastam a címet. :)
VálaszTörlésNagyon jó dolognak tűnik ez a PIXIBOX, de tegnap nagyon sokan felháborodtak, hogy nem tudtak rendelni az új, "dinnyés" dobozból. :(
Ajjaj, akkor nagyon jól ismersz már :-D A rendeléssel amúgy már sokadik kör óta baj van náluk, én is két sikertelen próbálkozás után adtam fel még a télen, mármint két egymást követő doboznál. Pedig jó cucc nagyon, de egy darabig még nem akarom átélni a frusztrációt, ami a rendeléssel jár :-)
TörlésAzt hiszem én leszek a kakukktojás, de én sosem szerettem a zsákbmacskát. Olyan válogatós tudok lenni, szerintem inkább azon pörögne az agyam, hogy mi mást tudtam volna venni az árából, amit tényleg szerettem volna és nem feltétlenül örülnék a meglepetésnek. Szóval én nem szoktam és nem is tervezem megrendelni ezeket a dobozokat. Ahogy a tartalmukat nézem, általában egy-egy termék tetszik csak, azokat pedig akár meg is vehetem a doboz árából (általában)
VálaszTörlésViszont az ezzel kapcsolatos bejegyzéseket szívesen olvasom :)
No igen, van benne valami, és ha elmegyek a Müllerbe a doboz árával a kezemben, valószínűleg jó kis Katyboxot tudok magamnak összepakolászni :-D Szóval vegyesek az érzelmeim, de azért megpróbálok valamikor az ősz folyamán ismét lecsapni majd egyre :-)
TörlésJó kis bejegyzés, nagyon hasznos. Nekem sikerült most életem első megrendelését leadni, nem is bíztam benne, hogy sikerül, de szerencsém lett. Kíváncsian várom a tartalmát. Egyébként van benne valami amit Pancsi írt, hogy a zsákbamacska nem mindig jól sül el, de most pl. úgy voltam vele, hogy azért 1-2 termék biztosan tetszik majd, a többiből meg esetleg ami nem, abból ajándék lesz.
VálaszTörlésNa, de jó, akkor tényleg szerencséd volt! Remélem, jó élményed lesz az első dobozoddal, és akár még ajándékba sem kell adnod belőle semmit :-)
TörlésJaj, a Kérastase hajápoló olaj nekem is nagyon bevált :) Olyan puha lesz tőle a hajam, hogy az csupa öröm és boldogság, úgyhogy spórolok is vele :33 Már nagyon várom az új Pixiboxot :))
VálaszTörlésNekem szerencsére van még egy példányom belőle, de amúgy is elég belőle 2-3 pumpálás, úgyhogy rendkívül lassan fogy. Nézegettem, hogy van belőle kifejezetten adott problémára való is, így ha egyszer elfogy, lehet, hogy valamelyik speciálisat is kipróbálom majd :-) A Pixibox pedig jó dolog, remélem, lesz majd ismét előfizetési lehetőség, és akkor lecsapok az alkalomra :-)
TörlésÉn a legutóbbi előfizetéskor bebiztosítottam magamnak erre az évre a Pixi-ellátmányom. :D Sokszor lemaradtam én is, de miután végre kipróbáltam és tetszett, úgy voltam vele, hogy az utolsó ösztöndíjamból ezt kapom. :D
VálaszTörlésNagyon jól tetted, szerintem én is ezt fogom tenni :-) Na és szuper ajándékot vettél magadnak az utolsó ösztöndíjból :-D
Törlés