2015. február 9., hétfő

Yankee Candle Cassis – egy fanyar tavaszi illat – gyertyateszt

Egy januári Yankee Candle-rendelésem alkalmával a gyertyákkal együtt a három tavaszi illat papíralapú illatmintáját is megkaptam, így volt szerencsém megszagolgatni, milyenek is az újdonságok. Az aloe vera és a sheavaj nem győzött meg, a feketeribizli illata viszont a fura fanyarságával együtt igen, így aztán amint elérhetővé vált, le is csaptam egy nagyméretű gyertyára belőle. Szeretem a nagyméretű gyertyákat, mert általában véve nem okoznak gondot, és egy kis alufóliás hiszti mellett jól működnek – na de lássuk, ez az illat hogyan teljesített.

Először is az egész megjelenése csodás: sötétlila, ami bizonyos fényviszonyok között konkréten feketének látszik, a címkéjén pedig guszta kép látható a gyümölcsről. Nyami.


A viasz csodaszép, a kanóc pedig jófajta, mert még hosszú égetés után sem táncol idegbeteg módon a láng.


  
A viasz olvadáskor már tényleg leginkább feketének látszik, így rockereknek is jó választás lehet. Hihi.


Csakhogy a vonzó megjelenés ellenére ez egy hisztis gyertya, méghozzá nagyon hisztis. Egy idő után ugyanis az üveg falán marad egy kis viasz, ami még hosszú égetés után sem hajlandó megolvadni – ez a Summer Scoop-nál egy idő után magától megoldódott, a Cassis viszont hosszú ideig tartó alufóliázást igényel.


Amikor végre megolvad körben a viaszmedence, akkor így néz ki a dolog:


Beszéljünk egy kicsit az illatról is: első szaglásra furcsa fanyar mellékillata van, amely kicsit émelyítő is, így kételyek merültek fel bennem, hogy szeretni fogom-e, azonban égetés közben ez szerencsére kifejezetten kellemessé válik, így a feketeribizli fanyar gyümölcsössége tölti be a szobát. Viszont csak a kisebb, 16 négyzetméteres hálószobánkat, zárt ajtó mögött, mert a 20 négyzetméteres nappali, amelynek mindig nyitva van az ajtaja, már soknak bizonyult neki. Ez nem jellemző a nagyméretű gyertyákra, hiszen pl. a már említett Summer Scoop illata az előszobán át egészen a konyháig elkúszik mindig, így az erősség terén kifejezett kívánalmakat hagy maga után. Sajnos viasz egyelőre nem kapható belőle, pedig érdekelne, hogy mit tud, és esetleg erősebb illatélményt biztosít-e a nagytesójánál.

Az illatgyertya.hu oldalán egyébként a következő leírás olvasható róla:
A buja feketeribizli aromája egy csipetnyi fanyarsággal.

Az illatcsalád tagjait itt tudjátok megrendelni.

Összességében tehát egy csodás illatú, viszont sajnos az átlagnál gyengébb gyertyáról van szó, így kisebb méretű helyiségekbe merem csak ajánlani. Most át is viszem a hálószobába, hogy a maradék részét már teljes egészében ott használjuk el...

Ti szagoltátok már az új tavaszi illatokat? Egyébként illatok terén miket használtok mostanában?

20 megjegyzés:

  1. Hm alig várom,hogy kipróbáljam. Nagyon gusztának tűnik.
    Én az összes új illatból rendeltem egy tart-ot-kivéve a levendulás-,mostanában nincs időm nagyon járkálni utánuk.Remélem nem okoznak majd csalódást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, nálunk is mindenből lesz majd viasz, de egyelőre kicsit random, hogy miből mi van – a levendulásból pl. biztosan rendelnék egy nagyméretűt is majd, de egyelőre a közepes a legnagyobb :-)

      Törlés
  2. Juj, remélem megszagolhatom majd *-*
    Lillával néztünk tartokat, lett pár listás darabom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ha gondolod, meggyújthatom szombaton, de sajnos nem tölti be a szobát, így én inkább egy másik illatra szavaznék :-)

      Törlés
  3. Felcsillant a szemem a bejegyzés címe láttán, nagyon-nagyon szeretem a feketeribizlit!
    Kár, hogy nem olyan erős, illetve remélem, hogy lesz belőle kisebb változat is, mert azt biztosan kipróbálnám! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is remélem, hogy lesz belőle olvasztható viasz, mert azok übererősek szoktak lenni :-D

      Törlés
  4. Jajitteneeeeeeeeeeem!!! Akár klasszisokkal is gyengébb lehetett volna a sima gyertyáknál, nekem akkor is kelleni fog a kicsike!!! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, örülök, hogy felkeltette az érdeklődésedet :-D

      Törlés
  5. Még soha nem vettem YC gyertyát. Lehet, hogy ezzel az illattal kezdem;-).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát vigyázz nagyon, mert ha egyet beszerzel, akkor garantált, hogy a későbbiekben több darabod is lesz tőlük... Általában legalábbis így szokott ez történni :-)

      Törlés
  6. ...hosszú égetés után sem táncol idegbeteg módon a láng.-ez mekkora :))
    Hmm, tetszik nekem ez a gyertya, főleg a színe és az illata miatt. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ez fontos szempont, mert engem kifejezetten idegesít ez az ugráló lángos jelenség :-D
      Ha netán beszerzel egy ilyen gyertyát, akkor írd majd meg, hogy bevált-e :-)

      Törlés
  7. Nekem az újak közül az Aloe Water a favorit. Már múlthéten majdem megvettem, de meggoldoltam magam. Már bánom, most hétvégén biztosan beszerzem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Többszöri szaglásra már nekem is szimpatikusabb; olyan, mint egy natúr aloe verás arctonik :-)

      Törlés
  8. Hm, szeretem a YC gyümölcsös illatait, megszagolom majd, az biztos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi vagyok, hogy Neked tetszeni fog-e :-)

      Törlés
  9. Én még várok a rendeléssel, mert várom, hogy megérkezzenek a Grand Bazaar kollekció darabjai. Abból leírás alapján az Oud Oasis-t szeretném, bár még véleményeket nem nagyon olvastam róla. Illetve akkor szeretnék rendelni a sheavajas illatból is. Bár ez a feketeribizlis nem volt kívánságlistás, de egy tartot szerintem kipróbálok a leírásod után.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, az a kollekció is nagyon érdekel engem is, és most már az aloe verás és a sheavajas is felkeltette az érdeklődésemet... Veszélyes ez a Yankee Candle :-D

      Törlés
  10. Pont néztem, hogy mindhárom tavaszi illat elég csábítóan hangzott, de mivel tart-ként még nem lehetett kapni múlt héten, így rövid úton megoldódott az a probléma, hogy rendeljek-e vagy sem belőlük :P De nem baj, így legalább kevesebbet kellett tépelődnöm, így is ki kellett párat húznom a listámról, mert már túl sok lett volna :( :D Elvileg holnap megkapom a kicsikéket és akkor majd rendszeresen tervezek rövid kis teszteket (vagy inkább ismertetőket) hozni róluk a blogon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi leszek a Te rövid tesztjeidre is, na meg hogy miket rendeltél, ha ezek végül kimaradtak :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.