Régóta nagy rajongója vagyok a Lush termékeknek, és a címkeszövegeknek megfelelően szívesen próbálgatom a tusfürdőiket samponként is. Ennek köszönhetően vált kedvencemmé a Flying Fox, amely mézes kényeztetést nyújtott a hajamnak, és egyszerre biztosított napokon át tartó, csodás illatot, dússágot és táplálást. Aztán sajnos kivonták, és már épp kezdtem volna gondolkodni, mivel is pótoljam a hiányát, amikor a Lush Magyarországtól csodás csomagot kaptam tesztelésre. Ebben a csomagban lapult a mai teszt tárgya, a Fairly Traded Honey.
A csomag:
A mai főszereplő:
A sampon maga sötétebb mézet idéző színű, hígabb fajta mézre hajazó állagú termék, amely a nevéből már sejthető mézillat mellett virágillattal is megajándékoz minket. Ez az illat pedig a Flying Fox illatához hasonlóan napokon át velünk marad, vagyis ha a hajmosás utáni 3. napon edzés közben megizzadunk, még mindig bőven illatozik a hajunk, ami nagy szó, legalábbis más samponoknál nem tapasztaltam ilyet. A hatása pedig még jobb, ugyanis amellett, hogy kifejezetten tápláló hatása van, dússá is teszi, így a tápláláshoz nincsen szükség hajbalzsamra vagy -pakolásra, és hajhab nélkül is viszonylag dús hajkoronára tehetünk szert. Bizony, még én is, pedig kifejezetten lelapulásra hajlamos, vékony szálú a hajam.
A címkén egyébként kedves leírás található mind a termékről, mind a használat módjáról. Nekem mindig mosolyt csalnak az arcomra a Lush jópofa címkéi. :-)
A sampon egyébként fent mindig világosabb, alul pedig sötétebb, így használat előtt érdemes kétszer-háromszor megfordítani, hogy jól összekeveredjen. Egy hajmosáshoz egy nagyobb mogyorónyi mennyiség elegendő szokott lenni, így elég kiadós adag már a legkisebb kiszerelés is. Egészen konkrétan háromnaponta végzett hajmosással két és fél hónapig tartott ki nálam, és nagyon szomorú voltam, amikor elfogyott...
Egyértelműen kedvencemmé vált tehát ez a termék, és az egyik Lush-videómban is szó esett már róla, így ha audiovizuális módon is szeretnétek közelebbről megismerni, ide kattintva az adott időponttól kezdődően nyithatjátok meg a videót.
A Lush webáruázából ide kattintva szerezhetitek be, ha felkeltette az érdeklődéseteket, ide kattintva pedig a teljes samponkínálatot megtekinthetitek.
Ti próbáltátok már valamelyik Lush sampont? Netán van hajápolási kedvencetek tőlük?

Tényleg cuki a Lush-fèle címkézés. :) Én nagyon bírom a környezettudatosságukat és a kifogástalan összetevőiket is.
VálaszTörlésA cég üde színfolt a hazai palettán. <3
Én is nagyon szeretem őket a hozzáállásuk miatt is, és az is tetszik, hogy a boltban mindig segítőkészek, ugyanakkor tolakodás nélkül vannak jelen, és valódi barátságosságot és segíteni akarást sugároznak az eladók. Szombaton ismét betértem az egyik boltjukba, az Allée-ban, és bizony nem távoztam üres kézzel...
TörlésA hosszan illatozó samponok a gyengéim, nagyon szeretem napok múlva is érezni az illatát. A Lush címkéi imádni valók! :)
VálaszTörlésUgye, milyen csodás élmény? Most a TBS banánosát használom, és edzéskor az ő illata is előbukkan, emellett pedig a hajam is imádja, úgyhogy nagyon elégedett vagyok vele, ugyanakkor tudni kell, hogy a sampon és a balzsam csak párban igazán hatékony, más samponnal/balzsammal kombinálva egyikük sem annyira jó :-)
Törlés