2016. április 22., péntek

Lavera zuhanyzás közbeni testápoló – végre egy jó natúrkozmetikai alternatíva

Régóta kerestem már egy igazán jó zuhanyzás közbeni testápolót. Egy olyat, amellyel könnyű bánni, könnyen eloszlatható a bőrön, nem nehéz az állaga, könnyű leöblíteni, nem okoz csúszásveszélyt a kádban, és még másnap is érzem a hatását. Persze, ott az örök szerelmem, a Lush Ro's Argan testkondicionáló, de egyrészt nagyon különleges illatú, rózsás termék, másrészt olyan szintű hidratálást biztosít, amelyre nem minden esetben van szükség. Eddig Avon és Balea termékekkel próbálkoztam a hétköznapi zuhanyzás közbeni hidratálás után kutatva, mert a Nivea, amely talán elsőként rukkolt elő ezzel a koncepcióval, számomra túl erős és/vagy édes illatokat gyárt csak, de sem az Avon, sem a Balea nem hozta meg az áttörést, és tovább kellett keresgélnem. Ekkor derült ki, hogy egyik kedvenc natúrkozmetikai márkám, a Lavera kínálatában is kapható ilyen termék, bár a leírása alapján először nyári testápolónak tűnik. Valóban napozás utánra tervezték alapvetően, de a száraz bőrűeknek az év minden szakában jól jöhet a benne található napraforgóolaj és aloe vera, így nagy örömmel vettem át tesztelésre.
A külcsín a szokásos Lavera arculat, csupa nyári színekkel: a kék rész a tengert és a kék eget, míg a napraforgó már önmagában is, a sárga színnel együtt pedig főleg a napsütést idézi fel bennem.



A leírás várhatóan megújul majd, de az én példányomon még az alábbi tájékoztató olvasható. 


Az állaga egy közepes sűrűségű testápolót idéz, és elkenni is ennek megfelelően lehet. Az alábbi képen száraz bőrön mutatom, és mivel nem akartam volna hagyni, hogy veszendőbe menjen az alább látható adag a fényképezés után, jól beledolgoztam a kézhátamba. Nem volt vészes a felszívódási idő, és a csodás illatát sokáig érezhettem, így tehát elmondható, hogy ha hirtelen nincs kéznél (sic!) más krém, kézkrémnek is ideálisan használható a kicsike.


Az illata a Laverától megszokott alapillat, amely mellett egy picike tisztaságillat fedezhető még fel, de alapvetően nem sokban különbözik a Pixiboxból már jól ismert mindentudó krémétől. Valóban natúr jellegű, egyáltalán nem tolakodó és nem tartós illat, így nem zárja ki sem a határozott illatú fürdőtermékek, sem a parfüm használatát, mert nem kell félnünk, hogy a sokféle illat kellemetlen összhatást eredményez majd.

Használni a leírásnak megfelelően szoktam: lezuhanyzom valamelyik kedvencemmel, majd leöblítem magam, és a még nedves bőrre viszek fel a testápolóból. Ezután többször átmasszírozom magam, hogy a jótékony összetevőkből minél több a bőrbe hatolhasson, és csak 4-5 perc eltelte után szoktam leöblíteni a felesleget. Ezt követően lapogató mozdulatokkal törölközöm, nehogy ledörzsöljem magamról a maradék, még be nem ivódott jóságot, és már mehetek is a dolgomra. Ezzel a módszerrel a még téli időjárásban is hasznomra volt, és általában a tavaszi szelek ellenére is elég szokott lenni, de ha egy átrohangált nap miatt nem ittam eleget, aznap este már nem nyújt elegendő hidratálást a bőrnek. Tehát az extrém száraz bőr számára már kevésnek bizonyul, de általában véve megfelelő a száraz bőrömnek, és még másnap is pihe-puha és hidratált tapintású a bőröm vele. Emellett arcpakolásként is kipróbáltam, igazából véletlenül, mert egy alkalommal reflexből átsimítottam vele az arcomat is, az pedig annyira örült neki, hogy onnantól már tudatosan is kentem belőle rá, így már arckrémeznem sem kellett a zuhanyzás befejeztével.

Egy alkalommal egyébként körülbelül három diónyit használok belőle az egész testemre, így 10-15 alkalomig tart ki egy adag. Mivel pedig nem mindennap használom, ez egy-másfél hónapot jelent nálam – gondoltam, leírom, hogy tudjátok, mennyire is kiadós a kiszerelése.

A forgalmazó honlapján az alábbi hivatkozásra kattintva tájékozódhattok a további részletekről:
Alább pedig a teljes napvédő termékcsaládot megtekinthetitek:

Beszerzési helynek a Happy Bio webáruházat javaslom, ahol az alábbi hivatkozáson érhetitek el:

Engem tehát teljesen megnyert magának ez a termék, és szeretném majd beszerezni, ha elfogyott. Hiába, a Lavera termékek többségével így járok: elvarázsolnak, és egy jó időre bekerülnek a testápolási rutinomba.

Nektek van bevált zuhanyzás közbeni hidratálótok?

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a zuhanyzás közbenieket, Anyukámra is átragasztottam, olyan könnyű használni őket, nem kell fél órát várni, hogy felszívja a bőr! :) Annyira nem száraz a bőröm, de sokszor érzem, hogy azért kell egy kis plusz hidratálás. Niveának a kakaósa (fehér) tetszett, a többi illat nem, de drágálltam, mert gyorsan fogyott valamiért, főleg télen.
    Most Alverde önbarnítós testápolót használok és azt nagyon megszerette a bőröm! :) Az Isana az, amelyikkel szemezek, majd ki fogom próbálni ősszel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye mennyire hasznosak? Igazából utánuk már nehéz bármi nem ilyenre visszaszokni... annyival macerásabbnak érzek akár egy gyorsan beszívódó krémet is, hogy folyton csak halogatom a használatukat. :-) Az Alverde önbarnítós jól hangzik, bár úgy eleve az Alverde is, valahogy nagyon sokat fejlődött már a termékeik állaga, mind a tusfürdők, mind a testápolók terén, így öröm őket használni, a mennyei illatuk pedig csak hab a tortán :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.